2021. 12. 05.
Vilma
: 364 Ft   : 322 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Tizenharmadszorra tartanak Vadászati Évadnyitó Szentmisét Ludasszálláson

Zsiga Ferenc  |  2019. 08. 30., 10:45

A hagyományoknak megfelelően a Szakmárhoz tartozó volt kis településen, Ludasszálláson, a Tóth Kálmán vadász, nagyvendéglős által felújíttatott kápolnánál, a saját szervezésében szeptember 7-én, szombaton fél 10-től idén tizenharmadszor tartják a Vadászati évadnyitó szentmisét, amelyet ezúttal nem dr. Bábel Balázs érsek celebrál.

Az ünnepélyes évadnyitón a helyi és környékbeli vadászok mellett a megye, az ország vadász kitűnőségei, a nemzetközi Safari Club International (SCI) és a Diana Vadászhölgy Klub tagjai is részt vesznek.


Forrás: KALOhírek

Az esemény szenzációja ezúttal is az erre az alkalomra elejtett szarvasbika „felravatalozása” lehet, ha éppen erre az időpontra sikerül majd elejteni az erdők királyát a környékbeli vadászterületeken.

A tizenharmadik alkalommal tartandó Szent Hubertusz misét dr. Mészáros István c. prépost, templomigazgató és paptársai, Fülöp Ernő apát,c. kanonok, ker. esperes, Szabó Attila Szakmár plébánosa és Móra László, Homokmégy plébánosa mutatja be. A szentmise emelkedettségéhez Leányfalusi Vilmos tb. kanonok, karnagy, valamint a Kalocsai Főszékesegyházi Énekkar is hozzájárul.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 02., 09:50
Napokon belül több mint kétszáz ajándékcsomagot juttat el gyermekotthonban élő gyerekeknek a Paks II. Zrt. A két új blokk létesítéséért felelős társaság Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint idén – ahogy az előző években is – több karitatív akcióhoz csatlakozott. (x)
2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 05., 16:22
A szervezők négy éven át események százaira látogattak el az egész világon, mintegy 3500 jelölt közül válogatták ki azokat, akik a címért megmérkőzhettek Bolognában. Még >>>
2021. 12. 05., 13:15
A Mikulásoknak ma a csomagokat kell összekészíteniük, és elázni se lenne jó... Még >>>
2021. 12. 05., 10:13
Újabb nap, újabb feladvány. Sok sikert, fejtsétek meg az ötödik feladványt is! Még >>>
2021. 12. 04., 15:17
Az igazoltatás előtt egy őzet ütött el a férfi, és a tetemet az autójába rakta, hogy azt ellopja. Még >>>
2021. 12. 04., 08:57
A negyedik játéknaphoz értünk, nézzük a feladványt! Még >>>
2021. 12. 04., 08:52
A TEIT támogatásával tette egy-egy mikuláscsomaggal örömtelibbé a kalocsai óvodás gyerekeknek a Mikulás-napot a koronavírus-járvány árnyékában a kalocsai önkormányzat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés