2025. 11. 09.
Tivadar
: 386 Ft   : 335 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Elindult a 75 milliós felzárkóztatási program Kalocsán- Szolgáltatásokkal, beruházásokkal két évig tart

Elindult a 75 milliós felzárkóztatási program Kalocsán- Szolgáltatásokkal, beruházásokkal két évig tart
Zsiga Ferenc  |  2021. 05. 14., 11:56

Önerő nélkül, 75 millió forintból, a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett területeken élő, hátrányos helyzetű emberek életlehetőségeit javító pályázat valósul meg a következő 2 évben Kalocsán. A program részleteiről a projekt szakmai vezetőjét, Rumi Lászlót kérdeztük.

Néhány héttel ezelőtt érkezett a hír: a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Államtitkársága 75 millió forint összeggel támogatja „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplexprogramok” című pályázat megvalósítását Kalocsán. A projekt megvalósítása megkezdődött, a forrás felhasználásának végső határideje 2023. május 31.

Ez a TOP- os pályázat két részre bontható: van egy hard része, illetve egy soft része. Az előző az épületek felújításáról, utcafrontok javításáról, térkövezésről, és közösségi ház építéséről szól. A soft része, ami hozzánk tartozik, a humánszolgáltatási részt öleli fel, mintegy kiegészíti a szociális intézmény működését.”- mondta Rumi László, a pályázat szakmai vezetője.

Hozzátette: „Természetesen a családokat érintő hagyományos szociális munka eddig is működött, és a jövőben is működik a városban. A különbség annyi, hogy a megvalósuló projektben konkrét családokra vonatkozó fejlesztési terveket készítenek, amelyben egyéni és családi célokat tűznek ki. Továbbá, a 75 milliós keretből jelentős összeget fordítanak különböző közösségi programok megvalósítására is. Az egészségmegőrzéstől kezdve, a hagyományőrző programokon át a gyerekek táboroztatásáig sok mindent felölel a pályázat. Szeretnénk olyan roma származású embereket meghívni Kalocsára, akik innen származtak el, és olyan tevékenységet végeznek, amivel példaképek tudnak lenni a fiatalok számára. Úgy gondoljuk, nagyon fontos, hogy a gyerekek maguk előtt megfelelő példákat lássanak, és érezzék, van lehetőség arra, hogy kitörjenek abból a közegből, amiben most élnek.” - tette hozzá a szakmai vezető.


Rumi László arról is beszámolt: korábban már volt hasonló projekt a városban. Ugyan a „Humán szolgáltatások fejlesztése a kalocsai térségbe” című projekttel jelentős eredményeket értek el, azonban ezek a sikerek inkább a szociális területen dolgozó szakemberek, mint a kívülállók számára látványosak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 07., 10:58
Az Európai Unió legelőrehaladottabb atomerőmű-építési projektje, a Paks II. is bemutatkozott a párizsi Nukleáris Világkiállításon. A World Nuclear Exhibition nyolcvan ország több mint ezer szakemberének aktív részvételével zajlott és huszonötezer látogatót vonzott. Magyarország először vett részt az atomenergia-felhasználás teljes területét bemutató találkozón. A Paks II. Zrt.-t és további hat hazai céget bemutató standot Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója is megtekintette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jákli Gergely elnök-vezérigazgató társaságában. (x)
2025-11-06 08:38:48
A “megyehárom” Kalocsa környéki csoportjában (Nyugat) a csapatok már a kilencedik fordulót teljesítették. A csoportot meglepetésre a korábbi években kilenc játéknap után, ám a Szakmári KSE, a Dunapataj KSE és az Uszód KSE ott vannak még ugrásra készen a csoport élmezőnyében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 09., 08:51
November 9-én a világ a feltalálókat ünnepli – azokat az embereket, akik bátorsággal és kitartással formálják jövőnket. A Feltalálók Napja remek alkalom arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik ötleteikkel megváltoztatták mindennapjainkat. Még >>>
2025. 11. 08., 09:25
A jövő rendőrei újabb mérföldkőhöz érkeztek szakmai útjukon: eskütételük után már hivatásosként szolgálják a közösséget. A Bács-Kiskun vármegyei rendőrkapitányok személyesen adták át a jelvényeket leendő kollégáiknak. Még >>>
2025. 11. 07., 13:07
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtalálásában. Még >>>
2025. 11. 07., 11:39
A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által létrehozott Sváb-sarki Fi200 Klub legutóbbi találkozóját Hajóson rendezték meg. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a klub nemcsak kapcsolatépítésre, hanem valódi üzleti együttműködések elindítására is kiváló lehetőség. Még >>>
2025. 11. 07., 10:08
A KalocsaVagyon Kft munkatársai november 11-én, kedden reggel 8 órától várhatóan 10–11 óráig faápolási munkálatokat végeznek a Dózsa György utca és a Kígyó utca sarkán, az Állatpatikával szemben. A munkavégzés ideje alatt a képen látható fa koronájának visszavágását hajtják végre. Még >>>
2025. 11. 06., 10:23
Egy keceli férfit őrizetbe vettek, miután az eltiltás hatálya alatt ült autóba. Az ügy gyorsított eljárásban kerülhet a bíróság elé. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK