2025. 12. 05. péntek
Vilma
: 382 Ft   : 327 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Gyarapítani szeretné szakmai tapasztalatait a TEIT

2018. 05. 11., 13:53

Idei munkájának szerződéses kereteiről, a költségvetésről és a tavalyi beszámolóról tárgyalt május 2-ai, kalocsai ülésén a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás. Amint a Telepaks írja, a tanácskozáson a nemzetközi tapasztalatok gyarapítása is téma volt. Erre szolgál ugyanis egy spanyolországi szakmai út, amire még májusban sort kerítenek, illetve az orosz partnerszervezettel való együttműködés, amelynek további lehetőségeiről is szó esett.

- A legfontosabb, hogy végre megszületett a minisztériummal az RHK-t érintő támogatási szerződés – mondta az ülés végén dr. Bálint József elnök. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezeli a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapot, amelyből az atomtörvény alapján a nukleáris létesítmények környezetében alakult társulásoknak támogatás adható. Egy kormányrendelet alapján minden évben szerződést kötött a minisztérium a társulásokkal. Pozitív változás, hogy idén keretszerződés született, ami lehetővé teszi a folyamatos munkát egész éven át.

Dr. Bálint József elmondta, hogy az összeg meg is érkezett a TEIT számlájára, amelyből alszerződés alapján a tagtelepülések is forráshoz jutnak. A nukleáris létesítményeket befogadó térségben lévő önkormányzatok fejlesztést és működést is finanszírozhatnak a pénzből, illetve ebből látják el közös tájékoztató és ellenőrzési feladatukat.


Forrás: Vida Tünde / Telepaks.net

A társulás elfogadta a 2017. évi tevékenységről szóló beszámolót és partnerszervezeteik kommunikációs vezetőinek tájékoztatását ugyanerre az évre vonatkozóan. Dr. Kovács Antal, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, valamint Kern Tatjana az orosz partnerekkel való kapcsolattartás terén szerzett tapasztalataikról adott tájékoztatást. Egyebek között szót ejtettek arról az ökológiai táborról, amelyet másodszor rendeznek. A helyszín ezúttal Paks térsége lesz. A táborba TEIT tagtelepüléseken élő gyerekeket is várnak.

Hosszasan tárgyaltak a résztvevők az oroszországi atomvárosok önkormányzati szövetségével kötött együttműködésük jövőjéről. Mint elhangzott, részben kívülálló okokból, nem mélyült el ez a kapcsolat úgy, ahogyan tervezték. Annak érdekében, hogy a jövőbeni lehetőségekről tárgyalhassanak, Szabó Péter, Paks polgármestere meghívta a TEIT tagtelepülések polgármestereit május 17-ére. Paks orosz testvérvárosa delegációját várják a Város napjára, s ezt megelőzően szakmai napot tartanak a novovoronyezsi vendégeknek. Az orosz város polgármestere egyben az önkormányzati szövetség elnöke, így alkalom nyílhat az egyeztetésre.

Honti Gabriella, az RHK Kft. kommunikációs vezetője is meghívást tolmácsolt a TEIT felé. Elmondta, hogy szívesen látják a társulás tagjait, annak ellenőrző bizottságát, mivel több újdonsággal is szolgálhatnak. Megújult a látogatótér, megépült egy új modul és a tárolásban is új koncepció bevezetésén dolgoznak.

Forrás: Telepaks.net

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-12-03 08:15:30
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség 27 emberrel és 25 jogi személlyel szemben emelt vádat a bajai központtal hét éven át működtetett számlagyár tevékenysége kapcsán. Az elsőrendű vádlott és élettársa 200 millió, a hamis számlákat befogadó „ügyfeleik” mintegy 700 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek.
2025-12-02 11:48:11
A Kalocsai Hagyományőrző Egyesület nyolc tagjának Rómában tett látogatásáról Markella Istvánné Edit tartott élménybeszámolót, a világörökséggé választott csárdásról Csonka-Takács Eszter üzenetét hallgatták meg az egybegyűltek, majd táncbemutatóval és ráadás összetánccal ünnepelték e hungarikumunkat pénteken a Kamarateremben tartott rendezvényen.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 12. 04., 12:50
Fegyveres fenyegetés miatt értesítették a rendőröket Kalocsán december 3-án, miután egy idős férfi játékpisztollyal ijesztett rá egy üzletvezetőre. A vita egy elmaradt fizetés körüli félreértésből indult. Még >>>
2025. 12. 04., 11:59
A karácsonyi bevásárlások időszaka sajnos nemcsak az ünnepi készülődést hozza el, hanem a bűnözők aktivitása is megnövekszik. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság fontos figyelmeztetést tett közzé, hogy senki ünnepét ne árnyékolja be kellemetlen meglepetés. Még >>>
2025. 12. 03., 13:30
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság összesítést tett közzé az elmúlt hét közlekedésbiztonsági eseményeiről: közel kilencszáz gyorshajtót rögzítettek, 55 baleset történt, és több mint húsz ittas vezetőt szűrtek ki. Még >>>
2025. 12. 02., 14:15
Egy ellopott autó miatt indult nyomozás vezetett el ahhoz a két férfihoz, akik közül az idősebb közel tucatnyi gépkocsifeltöréssel is gyanúsítható. Még >>>
2025. 12. 02., 10:24
Szombat késő este egy kecskeméti vakvezető kutya eltűnéséhez riasztották a rendőrséget. A megriadt eb elszaladt gazdája mellől, ám a járőrök gyors munkájának köszönhetően hamar épségben előkerült. Még >>>
2025. 12. 02., 09:53
A rabszolgaság eltörlésének emléknapján világszerte arra emlékezünk, amikor az emberiség végre kimondta: minden ember szabadnak születik. Ez a nap a múlt sebeire, ugyanakkor a szabadság erejére is emlékeztet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK