Kodály Zoltán híres szállóigéjével – „Legyen a zene mindenkié” – fémjelzett zenei napok kezdődnek ma a Paprikafesztivál koronavírus-járvány miatt elmaradása keltette űr betöltésére. A háromnapos sorozat keretében a gyermekek szórakoztatásáról állandó kísérőprogramok és két gyermekkoncert gondoskodik. E cikkben ezeket ismertetjük.
A zenei napok műsorát programajánlónkban már ismertettük, és a fellépőket is bemutattuk röviden önálló műsorelőzetes cikkünkben, de a gyermekprogramok ismertetését későbbre ígértük.
Persze, a gyerekek is meghallgathatják akár az összes koncertet, hiszen „a zene mindenkié”, azonban találunk kifejezetten nekik szánt műsorszámokat is a háromnapos koncertsorozat programján.
Íme:
Túl azon, hogy az Érsekkert bejáratánál álló Hagyományok Házánál népi játszótér is várja a gyermekeket – bent pedig mindvégig kiállítás és bemutatók kísérik a programot, ahol bizonyára a kisebbek is találnak számukra érdekes látnivalót és elfoglaltságot –,
KÉT KONCERTET FŐKÉPP A GYERMEKEKNEK SZÁNTAK A SZERVEZŐK:
A koncerteket 500 fős létszámkorlát mellett tartják, előzetes regisztráció nincs, a létszámot beléptető kapunál tartják nyilván – belépés a limit erejéig, érkezési sorrendben!
Aki kinn marad, lemarad!
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK EGYARÁNT!
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.