2025. 07. 13.
Jenő
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Köteles Leander zenekaráért izgulhatunk A Dal szombati döntőjében

Bényi Eszter  |  2017. 02. 17., 19:47

Köteles Leander neve bizonyára sokatok számára ismerősen cseng. A kalocsai születésű srác ötévesen kezdett el zongorázni, tíz évvel később zenekart alapított, és zenei pályája folyamatosan felfelé ível, mindig valami új dologgal, formációval rukkol elő, zeneszerzőként, dalszövegíróként vagy épp zenekarvezetőként. Ezúttal ismét magasra tette a mércét, holnap, azaz február 18-án a Duna Televízió A Dal című műsorán láthatjuk legújabb formációjával a Leander Kills zenekarral. A tét óriási, a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon való részvétel! Hogyan tudjuk ehhez hozzásegíteni? Mutatjuk!

Leander karrierjének első fontos mérföldkövei a 2009-ben zenés videóként publikált Csak Te illetve a Viharom Tavaszom című dalok, melyek komoly rajongóbázist szereztek és jelentős szakmai elismerést is hoztak a fiatal kalocsai srác számára.
Az egyszemélyes projektből hamar zenekar formálódott először Leander, majd Leander Rising néven. Utóbbi zenekar két albumot jelentetett meg. Az Öngyötrő című, 2014-ben megjelent második albumon szerepel az a Lőjetek fel című dal, amellyel a csapat végül megnyerte A Dal 2015 akusztikus különversenyét. Óriási elismerés volt Leander számára az is, hogy a 2015. augusztus 20-i tűzijáték alatt felcsendülhetett a Viharom, tavaszom című dala.
Jelnlegi zenekarát, a a Leander Kills-t 2015 novemberében alapította. Első, tavaly márciusban megjelent Túlélő című lemezük rögtön az eladási lista élén nyitott. A csapat tavaly már a legnagyobb nyári fesztiválokon is fellépett – olvasható a Leander Kills mediaklikk.hu oldalon megtalálható bemutatkozásában.


Forrás: Leander Kills/Facebook

Ilyen előzmények után már nem is csodálkozunk, hogy egy olyan műsor előválogatójába, majd döntőjébe jutott a Leander Kills,

amelynek nyertese nemsokára Magyarországot képviselheti a 62. Eurovíziós Dalfesztivál nemzetközi megmérettetésén.

Az ötfős zenekar egyébként Élet című rock balladájával versenyez a legjobbak között, ami Leander két közeli barátjának elvesztése kapcsán íródott.

Egy héttel ezelőtt a Duna Televízió műsorának második elődöntőjében az Élet a legjobb dalszövegért díjat zsebelte be.

[Itt ajánlom figyelmetekbe a fiúkkal készült videókat, Leander humora egyszerűen páratlan - A szerk.]


Forrás: Leander Kills/Facebook

Azonban a Leander Kills menetelése csak most érkezett igazán fontos állomáshoz, és holnap

rajtunk a sor, hogy szavazatainkkal támogassuk ŐKET A DÖNTŐBEN!


Forrás: Leander Kills/Facebook

A Duna Televízió szombaton 19:30 órától kezdődő műsorában a zsűri az egyes dalok elhangzása után csak szóban értékeli a produkciókat. Pontozni csak az összes dal elhangzása után fognak - 10, 8, 6 illetve 4 ponttal. Ez alapján alakul ki a legjobb négy versenydal mezőnye.

A négy legtöbb pontot szerző dal közül a nézők SMS-ben, a weboldalon vagy az applikáción keresztül küldött szavazatokkal választják ki a verseny győztesét.

A legtöbb nézői szavazatot szerzett dal nyeri a versenyt,

és ez a produkció képviseli Magyarországot a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon.

A Leander Kills Élet című dalára a +36/20/30/70-44-22-999 alapdíjas telefonszámon sms-ben tudtok voksolni a versenyző zenekar kódjának kiválasztásával.
Fontos tudni, hogy egy hívószámról legfeljebb 20 érvényes szavazat adható le, tehát a rendszer az ugyanazon számról érkező, 20 fölötti szavazatokat fogadja ugyan, de azokat már nem veszi figyelembe.

Kedves Olvasók! A Dusnoki Aprók Fölszállott a pávás sikersztorija után, ha holnap a Leander Kills a legjobb négybe kerül, ismét összefoghatunk és közös erővel hozzásegíthetjük a zenekart ahhoz, hogy a szavazatok elnyerésével ők képviseljék országunkat az Eurovíziós Dalfesztiválon!

Tudjátok, mi tényleg képesek vagyunk rá! Ezt már sokszor bizonyítottuk…

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2025-07-09 17:30:01
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, azaz mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás. A Paks II. Zrt. számos komoly eredményt ért el az elmúlt fél évben az engedélyezés, berendezésgyártás terén, most pedig új lendületet vesznek a terület előkészítő munkák. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 12., 09:35
550 szavazattal ezüstérmes lett Kiskunhalas büszkesége, a Harkakötöny határában álló kocsányos tölgy. A fa története és ereje sokak szívét megérintette. Még >>>
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK