Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kezdeményezésére 2011-ben létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) kuratóriuma 2018. március 28-án a szekszárdi városháza dísztermében tartotta ülését. A nyilvános tanácskozás legfontosabb napirendjének a JETA 2017. évi nyertes pályázatinak és tartaléklistájának kihirdetése bizonyult. A Duna kalocsai oldaláról 10 település, köztük Kalocsa polgármestere személyesen is megjelent, hogy első kézből értesüljön: a kurátorok a szakértők által kimunkált javaslatból mely pályázatokat ítéltek legalkalmasabbnak arra, hogy támogatásban részesüljenek. Nem volt egyszerű dönteni, ugyanis a 176 pályázat közel 2,5 milliárd forint támogatási igényről szólt, miközben a rendelkezésre álló, a Miniszterelnökség által biztosított eddigi legmagasabb keret 1,5 milliárd forint. Az aktív települések közé tartozik például Uszód, ahonnan 8 pályázat érkezett. Ebből ugyan kettőt elutasítottak, egyet csökkentett összeggel támogattak, de még így is öt pályázatuk volt befutó.
Az ülést dr. Kovács Antal, a kuratórium elnöke nyitotta meg, majd az év elején szokásos döntések, köztük az előző évek pályázatainak lezárásáról szóló tájékoztató, a 2018. évi kommunikációs szerződések elfogadását követően érkeztek el a pályázati eredményhirdetéshez.
A legizgalmasabb napirend előadója, Kováts Balázs szaktanácsadó elöljáróban arról számolt be: a 176 pályázat összesen 2 milliárd 492 millió 399 ezer forint igényt tartalmazott, amely több mint 1 milliárd forinttal több, mint amennyire lehetőség van. Ám
a JETA történetében még így is a legmagasabb támogatási összeg áll rendelkezésre, 1 milliárd 469 millió 400 ezer forint. Ez az összeg az ezt megelőző évben 980 millió forint volt.
A szakértő arról számolt be: a JETA települési önkormányzatai, a közigazgatási területükön lévő intézmények az életminőség és az életbiztonság emelését szolgáló programokra, a közösségi épületek energiaracionalizálására és a helyi építészeti értékek megóvására pályázhattak. Pályázatot lehetett benyújtani különböző helyi beruházások építészeti terveinek elkészítéséhez, települési közösségi rendezvények, falunapok, fesztiválok színvonalas megrendezéséhez. Mint elhangzott: a pályázatok formai és tartalmi ellenőrzésen estek át. Ahol erre szükség volt, hiánypótlásra szólítottak fel, illetve pontosították a fejlesztési célokat. Az értékelés szakértők bevonásával történt.
Összesen 106 pályázat, közel 1,5 milliárd forint értékben kapott támogatást, amelyek megvalósítási időtartama 6-18 hónap.
Aki azt hitte, hogy a sikeres pályázatok ismertetésekor részletekbe menően is megtudhatja, hogy települése melyik tenderre, mekkora összegű támogatást kapott, melyiket csökkentették vagy került tartalék listára, az kicsit csalódhatott.
E tekintetben azonban elfogadható volt a magyarázat, miszerint a rendelkezésre álló időkeret korántsem lenne elegendő a nyertes 106 pályázat részletes ismertetésére. Viszont Kováts Balázs bejelentette: másnap, március 29-én 10 órától a jovonkenergiaja.hu oldalon bárki megtekintheti a listát és a hozzá rendelt támogatási összegeket.
A weboldalon már 10 óra előtt olvashattuk a nyertes pályázatokat, amelyek közül itt a kalocsai nyertes tendereket ismertetjük. A többi településről szóló információ a www.jovonkenergiaja.hu oldalon érhető el.
Kalocsa Város Önkormányzata az Ifjúsági Ház felújítása I. ütemre 70 millió, a kalocsai Szent Kereszt Kórház mint intézmény sebészeti eszközök beszerzésére 29 millió 234 ezer forint támogatási összegben részesül. A tartaléklistán a Szent Kereszt Kórház a „B” épület nyílászáróinak cseréjével 15 millió forint, a városi önkormányzat Komplett rendezvénytechnika biztosítás a XXIX. Kalocsai Paprikafesztiválhoz célra 1 millió forint támogatási összeggel szerepel. A tartaléklistán szereplő igények kielégítésre csak akkor nyílik lehetőség, ha a sikeres pályázatok valamelyike bármilyen okból meghiúsul.
A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) 2011-ben jött létre, célja az atomerőmű körüli kedvezményezett területeken a felzárkóztatás, az életminőség-emelés segítése. Az érintettek körét a Paksi, a Kalocsai, a Tolnai járás egészét, valamint a Szekszárdi járás egy részét magába foglaló 47 település alkotja. Az Alapítvány már 8 éve dolgozik a térségben, jogszerűen, átlátható módon, a nyilvánosság teljes körű biztosításával és közmegelégedéssel. Az Alapító okiratban foglaltak szerint az atomerőmű 2011-től 2014-ig évente 500 millió forintot bocsátott az Alapítvány rendelkezésére, míg az utóbbi három évben a Miniszterelnökség biztosította a fejlesztési támogatást.Az Alapítványhoz a 2018. január 31-i határidőre összesen 176 pályázat érkezett csaknem pontosan 2.5 milliárd forint támogatási igény értékben. Ebből 106 település pályázata volt sikeres, a részükre megállapított támogatási összeg közel 1,5 milliárd forint.Az Alapítvány a 2011-es fennállása óta mintegy 6 milliárd forint fejlesztési segítséget nyújtott az önkormányzatoknak. A megítélt támogatások közvetetten több mint 15 milliárd forint fejlesztést generáltak az érintett térségekben.
Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!