Október végén nagy érdeklődést mutatott a három kalocsai vállalkozás által megvalósult rendezvény, aminek teljes bevételét a kalocsai Szent Kereszt Kórház gyermekosztályának ajánlották fel.
Hagyományteremtő szándékkal indult október 31-én az E.T pizzéria, Fanti Léggömb és a Krisztina Design jóvoltából a halloweeni tökfaragó program a Szendvicsbárban, ahol a gyermekeket forró teával, igazán finom pizzaszeletekkel látták vendégül
Több mint százan várták, majd látogattak el a családi rendezvényre, ami kimondottan kellemes hangulatban telt.
Forrás: Kovács Kitti
Köszönhető ez annak is, hogy mindenki talált magának szórakoztató időtöltést: a fiúkat tökfaragás várta, a lányok pedig bepillantást nyertek a cukrászat világába. Varajtiné Kriszta, a Kriszta Design tulajdonosa látta el őket tippekkel, és bemutatta, hogyan tudják szépítgetni a finom linzereket úgy, hogy közben az ünnepi hangulatot is teremtsen.
A tőle megszokott módon Fantinak is sikerült persze mosolyt csalogatni minden gyermek arcára. A lufiszellemeket, boszorkányokat ábrázoló és más, az alkalomhoz illő hajtogatott figurák közül egyet haza is vihetett mindenki.
Forrás: Kovács Kitti
És a pizzák? Valószínű senkinek nem kell bemutatni, hogy milyen ízvilág várt rájuk az ott készült ínyencségekkel. Annyit mondhatunk isteni finomak voltak, mint mindig.
A pizzéria vezetőjétől megtudtuk, jövőre is szeretnék megtartani a jótékonysági rendezvényt.
Az előzetes regisztrációhoz kötött eseményen belépődíjat szedtek, amit a kalocsai Szent Kereszt Kórház gyermekosztálya számára ajánlották föl a szervezők.
A befizetett összegből kettő darab led TV-t vásároltak, hogy a kicsik otthonosabban érezzék magukat a kórházban, könnyebben viseljék az ott töltött időt.
Mint emlékezetes, az E.T. csapatának nem ez volt az első jótékonykodása, szívügyüknek tekintik a kalocsai gyermekosztály segítését.
Városunkban több program közül választhattunk Halloween napján, amiért ezúton is köszönet illeti a szervezőket.
Már hagyományosnak mondható Kalocsán a „Tök jó futás”, hiszen Mindszent közeledtével immár harmadszor tartották meg a Kalocsai Futóbarátok szervezésében. A mintegy száz résztvevővel lezajlott verseny idén nem csak a lábakat mozgatta meg, hanem a kezeket is, hiszen a „nevezési díj” egy saját kézzel faragott tök volt, amivel az otthoni szorgoskodást és a kreativitást is ösztönözni kívánták.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Tomaskovity Szabolcs tisztelendő úr, a dusnoki Szent Fülöp és Jakab apostolok templomának megbízott adminisztrátora, aki Rómába visszatérve, a Szent Péter téren követhette végig a pápaválasztás eseményeit.