2023. 02. 01. szerda
Ignác
: 390 Ft   : 358 Ft Benzin: 655.9 Ft/l   Dízel: 717.8 Ft/l   Írjon nekünk

Vén Família Kft. – Minden hatósági engedély adott, csak néhány napig állt az üzem

Illés György Cinó  |  2018. 01. 13., 10:38

Megdöbbenve fogadta városunk közvéleménye a Nébih ellenőreinek a Vén Família Kft. üzemében tartott vizsgálatáról szóló híreket, amelyeknek portálunk is teret adott. Ezt követően telefonon megkerestük a cég illetékesét, hogy lehetőséget adjunk a történtekkel kapcsolatos álláspontjának ismertetésére. Erre eddig nem került sor, ám más médiumnak nyilatkozott, elismerve, hogy hibáztak, ugyanakkor igyekezve árnyalni a kialakult, egyoldalú képet, hiszen a hiányosságokat azonnal megszüntették. Amint most megtudtuk, a Kft. kalocsai üzemének működésére és mintaboltjának újbóli megnyitásához immár minden hatósági engedély adott. Ezzel kapcsolatban újra, ezúttal sikerrel kerestük Vén Norbertet, aki megerősítette információnkat, hozzátéve, hogy mintaboltjukat, amelyet már az ellenőrzés előtt sem tartottak nyitva, továbbra sem kívánják újranyitni.

A Vén Família Kft. telephelyén tartott ellenőrzésről a Nébih honlapján december 27-én közölt információk nyomán szinte a teljes hazai médián végigsöprő hírt portálunk is közzétette. Ezt követően fölvettük a kapcsolatot telefonon a Kft. ügyvezetőjével, aki későbbi visszahívást ígért, amire azonban nem került sor. Később is próbáltuk elérni Vén Norbertet, ami azonban mostanáig nem járt sikerrel.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei számos műszaki, higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságot tártak fel a Vén Família Kft. kalocsai húsfeldolgozó üzemében. A hatóság az ellenőrzés során 2580 kg hús, húskészítmény és fűszer forgalomba hozatalát tiltotta meg, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.
bővebben ...

Tegnap azzal kerestük meg az ügyvezetőt, hogy információnk szerint a cége tevékenységének további folytatásához szükséges immár minden hatósági engedély megvan. Ezúttal sikerült fölvennünk a kapcsolatot az ügyvezetővel, aki információnkat
megerősítette, mondván:

MAGA AZ ELHÍRESÜLT NÉBIH-VIZSGÁLAT MÉG DECEMBER 6-ÁN ZAJLOTT, AMIT KÖVETŐEN NÉHÁNY NAPOS FELKÉSZÜLÉS, A KIFOGÁSOLT HIÁNYOSSÁGOK PÓTLÁSA UTÁN A HATÓSÁGOK ÚJRA A HELYSZÍNEN TARTOTTAK SZEMLÉT, ÉS EKKOR MÁR MINDENT RENDBEN TALÁLTAK.

Vén Norbert 2014-ben a kalocsai húsfeldolgozó üzem és bemutató bolt megnyitásakor
Forrás: KALOhírek archív

Így ténylegesen ebben az említett 4-5 napban volt csak kiesés a kalocsai üzem működésében.

ESZERINT AMIKOR A NAGYKÖZÖNSÉG ÉRTESÜLT A TÖRTÉNTEKRŐL, AZ ÜZEM MÁR A HATÓSÁGOK ÁLTAL IS IGAZOLTAN, TELJES RENDBEN MŰKÖDÖTT.

Mást azonban nem kívánt portálunknak nyilatkozni az ügyvezető, mondván az esettel kapcsolatban továbbra is a Korona Rádiónak adott nyilatkozatában elmondottak az irányadóak.

A Vén Família Kft. ügyvezetője a Korona Rádió Turmix című műsorában nyilatkozott bővebben a témában, amelyből két rövidebb kivonatot online felületén január 5-én közzétett cikkében már korábban is közölt az orgánum.

EBBEN A VEZETŐ ELISMERTE HIBÁJUKAT, ÉS MEGKÖVETTE A VÁSÁRLÓKAT.

Ugyanakkor részben magyarázatot adott a kialakult helyzetre, hangsúlyozva, hogy

AZ ÉRTÉKESÍTÉSRE SZÁNT TERMÉKEK KÖZÉ A VIZSGÁLAT SORÁN KIFOGÁSOLT ALAPANYAGOK NEM KERÜLTEK.

Vén Norbert ügyvezető a KORONAfm100-nak adott exkluzív interjújában elismeri, hogy valóban történtek mulasztások az általa irányított cégnél. Azt viszont határozottan cáfolta, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, vagy veszélyes árut kínáltak volna eladásra. A szakhatóság által feltárt mulasztásokat mára pótolták, és nagy terveik vannak a jövőre nézve – mondta a Vén Família Kft. vezető tisztségviselője
(…)
a Vén Família Kft. ügyvezetője azt is elárulta, hogy milyen reakciókkal találkoztak a vásárlóik részéről a Nébih-közlemény futótűzként terjedése nyomán. Nyomatékosította, hogy rövidesen Facebook-oldaluk is újra elérhető lesz, mert nem akarnak bujkálni az emberek elől, viszont fontosnak tartja, hogy teljes képet lássanak vásárlóik a történteket illetően.
– írta a rádió internetes oldala.

Az ügyvezető a csatolt hanganyagokban elmondta, hogy hibák voltak a működésben és a nyomonkövetési rendszerükben is, a húsok nem voltak helyesen jelölve a fagyasztóban, ami miatt ezek nyomonkövethetőségét kifogásolta a hatóság. Vén Norbert ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

EZEK NEM ROMLOTT HÚSOK VOLTAK, ELLENTÉTBEN AZZAL, AMIT EGYES PORTÁLOK SUGALLTAK.

Nem szeretném a saját felelősségünket kisebbíteni, de az, hogy romlott, vagy olyan alapanyagokat használtunk volna föl, amit magunk sem ennénk meg, ez nem igaz! – mondta el az ügyvezető, hozzátéve, hogy a Nébih-közleményben említett két és fél tonna hús nagy részét rosszul jelölt fagyasztott hús tette ki.
Az egyik érlelő kamrájuk meghibásodása miatt abban túlságosan magas páratartalom alakult ki, aminek következtében 600 kilogramm kiadásra váró vastagkolbász napok alatt megpenészedett, így ezek selejtes termékek lettek. Ezeket a kamrában félretolták, azonban súlyos hibaként ismerte el Vén, hogy e termékeket nem különítették el megfelelően.

A Nébih-közlemény kapcsán kialakult nagy médiahírverés ellenére a cég nem tapasztalt keresletcsökkenést a termékeik iránt az ügyvezető elmondása szerint, azonban

SZÁMOS NEGATÍV ÜZENETET KAPTAK A FACEBOOKON, EZÉRT DEAKTIVÁLTÁK KÖZÖSSÉGI OLDALUKAT, AMELY DÖNTÉSÜK AZONBAN ÁTMENETI.

Az egész üzem átalakuláson ment keresztül, amit a hatóságok már ellenőriztek is, és mindent rendben találtak – nyilatkozta Vén Norbert, aki azt is elmondta,

MAGA IS LEGINKÁBB A CÉGE TERMÉKEIT FOGYASZTJA, AMITŐL LEGINKÁBB CSAK A KONKURENCIA KÍNÁLATÁNAK SZEMMEL TARTÁSA VÉGETT TÉR EL.

A napi több ezer fogyasztóval büszkélkedő cégüket tovább szeretnék bővíteni, amely fejlesztés már az idén megindul – tájékoztatott az ügyvezető.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 01. 29., 08:24
Január 20-21-én iskolánkat, a Kalocsai Szent István Gimnáziumot képviseltük Kecskeméten, a Neumann János Egyetem által meghirdetett 24 órás logisztikai versenyen. Az Izsáki úti új campuson a logisztikához köthető feladatokat és egy nagy projektfeladatot kellett teljesítenie πz2a nevű csapatunknak, melynek tagjai: Molnár Fruzsina, Rideg Árpád, Vida Zolta - tudtuk meg a portálunknak küldött beszámolóból.
2023. 01. 27., 12:27
A Kamarateremben Cseh Tamás dalait adta elő Papp Róbert, Kalocsa díszpolgára, valamint fia, ifjabb Papp Róbert. Az énekes-gitáros zenéjének egy parafrázisához Papp Róbert dalához Berta-Somogy Lajos írta a dalszöveget, aki prózai szövegek felolvasásával idézte meg Cseh Tamás kivételes egyéniségét.
2023. 01. 26., 08:05
November végén hirdettek nyílt pályázatot a Kossuth Lajos utca 16-18. szám alatti egykori kollégium épületére. A pályázat érvényes ajánlat nélkül zárult. Nem maradtunk le a vásárról. Hasonlóképp sikertelen volt egy Csokonai utcai lakóingatlan értékesítésére kiírt pályázat, amelyet szintén ismét kiírnak.
2023-01-25 16:31:00
A Kalocsa környékén élő képzőművészek több éves hagyományt követve megrendezett tárlathoz ezúttal a Dunatáj Fotókör kiállításra is kapcsolódott. A megnyitón közreműködött és köszöntőt mondott Lakatos György fagottművész, városunk díszpolgára. A kiállítást megnyitotta Budai Viktória művészettörténész, a Schöffer Gyűjtemény vezetője.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 02. 01., 13:27
A tegnapi, házon belüli egyeztetések után ma az intézmények vezetőivel egyeztetnek a Polgármesteri Hivatalban. Még >>>
2023. 02. 01., 08:45
Tíz hónapostól 3 évesig jöhetnek szóba az egészséges kutyusok. Gazdáik február 17-éig, e-mailben küldhetnek ajánlatot a vásárra. Még >>>
2023. 01. 31., 09:09
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy vita során olyan súlyosan bántalmazta a nehezen mozgó, leromlott egészségi állapotú feleségét, hogy 11 bordája eltört. Még >>>
2023. 01. 30., 14:56
Így alakult a Duna és a Tisza vízállása hétfőre a hydroinfo.hu adatai alapján. Még >>>
2023. 01. 30., 10:35
A szívroham és a stroke valószínűsége 40 és 50 százalékkal alacsonyabb volt azok körében, akik ennyit gyalogoltak. Még >>>
2023. 01. 29., 17:35
Minden olyan rövid időn belül történt, hogy a két pilótának esélye sem volt a katapultálás folyamatának beindítására. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK