2025. 07. 12. szombat
Dalma, Izabella
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Kék Madár Fesztivál: jó előjelek, rengeteg felajánlás – A nagykoncertről és a fesztivállal kapcsolatos várakozásairól kérdeztük Lakatos Györgyöt

Illés György Cinó  |  2021. 06. 05., 08:48

Nagyon jók az előérzéseim, jók az előjelek – nyilatkozta Lakatos György, a Kék Madár Fesztivál alapítója és igazgatója, amikor tegnap délután a mai koncerttel, a várható bevételekkel kapcsolatos előérzetéről, a fesztiválhoz kapcsolódó eddigi akcióik sikeréről kérdeztük telefonon.

A tavalyi, egyébként jól sikerült és eredményes online rendezvény után végre lesz egy kis élő koncert, amire már a közönség is nagyon ki van éhezve. Ezért várhatóan nagy lesz az érdeklődés a mai koncertre, amit már nagyon várunk, mivel nekünk is szükségünk van a közösségre, a közönségnek pedig a művészekre. Ezért gondolom, hogy sokan lesznek, mert mindenki ki van éhezve az élő produkciókra.

– A kitűző akciónk nagyon jól sikerült, már amennyire a visszajelzésekből tudni lehet. Egyszer elvittek ezer darabot dobozban több helyszínre, és majdnem mindenhol el is fogyott, úgyhogy újabb hatszáz darabot kellett rendelni, és az is fogyóban van.
Ha csak 500 forintos árat számolunk, ez akkor sem szerény összeg, pedig kint a piacon, ahol magam árultam a kitűzőket, sokan ezer forintot adtak érte – sorolja lelkesen a bíztató előjeleket Lakatos György, hozzátéve, hogy a Madársátor mindvégig kint lesz a Sétálóutcában, ahol nem csak kitűzőt, hanem többféle fesztiváli ereklyét meg lehet vásárolni.

Rengeteg felajánlást kaptunk: horgolt kék madarak, fonott kék madarak, papír kék madarak, origami kék madarak, festett kék madarak, festmények, könyvjelzők! Ilyen felajánlásdömping még sosem volt”– részletezi a Kék Madár lelke, hozzátéve, hogy ezt a sok mindent most két napon keresztül meg lehet vásárolni a Madársátorban, így abból is lesz bevételük.

Remélhetőleg ma a színház is tele lesz, amire biztatok mindenkit, mert nagyon jó koncert ígérkezik. Ha pedig mindez sikerül, akkor úgy gondolom, hogy a tavalyi hárommilliós támogatást mindenképp meg fogjuk tudni adni a gyerekeknek idén is.” „AMIT EBBEN A MOSTANI, NEHÉZ HELYZETBEN EBBŐL KI LEHET HOZNI, ÚGY TŰNIK, HOGY ABBÓL LESZ VALAMI.”

– összegezte a várakozásokat Lakatos György, akitől azt is megkérdeztük, hogy milyen feltételekkel lehet részt venni a szombat esti koncerten a színházban.


– Védettségi, vagy oltási igazolvánnyal lehet belépni, bent azonban nem kell maszkot viselni, és nincs ültetési rend sem, bárhova lehet ülni. A közönséget érkezési sorrendben fogadjuk, és a helyszínen válthatnak jegyet, mert csak így tudjuk ellenőrizni a védelmi rendelkezések betartását.
Úgyhogy

AZ OLTÁSI, VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYT MINDENKI HOZZA MAGÁVAL, MERT MÁSKÉPP NEM TUDJÁK BEENGEDNI!

– Remélem, teltház lesz, bár nagyon sajnálni fogom, hogy ha valaki emiatt nem tud bejutni, de hát, ilyen a színház! Ha tele van, akkor tele van! Most így lesz, ugyanis nem mertem kockáztatni hogy több napos fesztivált szervezzek, mert amikor hozzá fogtunk, akkor még semmit nem lehetett tudni arról, hogy egyáltalán meg lehet-e tartani a koncerteket. De, hogy megnyugtassunk mindenkit, a koncertet videóra vesszük, és azok kedvéért, akik nem tudják a helyszínen követni, egy későbbi időpontban az egészet le fogjuk adni – mondta a fesztiváligazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy a koncertet egy szünettel tervezik megtartani, és a tervek szerint kétszer egy órás programot kínál majd, így várhatóan legkésőbb fél kilenc körül ér majd véget.

MINDENKINEK JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK HOZZÁ!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-09 17:30:01
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, azaz mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás. A Paks II. Zrt. számos komoly eredményt ért el az elmúlt fél évben az engedélyezés, berendezésgyártás terén, most pedig új lendületet vesznek a terület előkészítő munkák. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>
2025. 07. 09., 13:04
A hét közepén még borongós, szeles és hűvös idő várható záporokkal, zivatarokkal, de a hétvégére visszatér a nyárias meleg – akár 33 fok is lehet vasárnap. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK