Felhőtlen kikacsolódást ígértek a foktői falunap szervezői, és bizton mondhatni, nem csak átvitt értelemben tartották a szavukat. A pénteki 36 fokos rekkenő meleg szombaton a déli órákra 30 fokosra szelídült, ráadásul reggeltől a késő esti órákig lengedező szél hűtötte a fellépőket és a közönséget. Így a gondos szervezésnek is köszönhetően minden adott volt ahhoz, hogy gyermekek és felnőttek számára egyaránt vidám és emlékezetes legyen július 2-a, szombat, a 2022. évi Foktői Falunap.
A fiatalok már pénteken bemelegíthettek, a futballpályán felállított nagyszínpadon 21 órától DJ Krausz cserélgette a lemezeket, jó hangulatú disco műsorral szórakoztatta az est retro és modern számokra egyaránt fogékony közönségét.
Szombaton 10 órától a Kalocsai Fúvószenekar adott koncertet, mintegy hívogatva a 10:30 – kor kezdődő ökumenikus istentiszteletre. Az óvodások izgalmakkal teli, szívet-lelket gyönyörködtető műsora a fellépést követő habpartiban teljesedett ki.
A 12 órakor kezdődő ebédre felszolgált kitűnő tarhonyás töltött káposzta persze felerősítette a foktőiek különös, anekdotával színesített kapcsolatát a tarhonyával, amelynek történetét a korábbi falunapok és a tarhonyás ételek főzőversenye alkalmával már többször megírtuk. Erre tekintettel ezzel most nem terheljük az olvasókat.
Viszont arról mégis beszámolunk, hogy az idei Falunapra meghirdetett tarhonyás ételek főzőversenyén ugyan kevesebben indultak mint a korábbi években, de a főzőcsapatok és főzőmesterek a szakavatott zsűri szerint igencsak kitettek magukért. A szoros mezőnyben persze ezúttal is inkább a részvétel, a baráti szálak erősítése, a jó hangulat, mint az elért helyezés volt a fontos.
A gasztronómiai élményektől eltelt közönség először a 14 órakor színpadra lépő Géderlaki Katolikus Férfikórus műsorát láthatta, hallhatta, majd a publikumot a méltán díjakkal is elismert Fajszi és Foktői Hagyományőrző Néptáncegyüttesek műsora szórakoztatta.
Műfaját tekintve a Foktői Mikroszínpad produkciója annyiban tért el a prózai előadásmódtól, hogy a szöveg és dal szórakoztató, népies humorral átszőtt, Foktőre adaptált színes egységet alkotott. Meg is lett a jutalma: a vastaps.
A generációkat ötvöző Fajszi Szilas Hagyományőrző Néptáncegyüttes második fellépése mind időben, mind dinamikájában felülmúlta az elsőt, és méltó befejezése volt a végig jó hangulatú kultúrműsornak.
Kaczor Feri mulatós műsorát, a tombola játékot és a főzőverseny díjainak kiosztását az Erox olasz slágerei követték, hogy aztán 20:30 órától a hivatásos előadóművészek sorát a legtöbb látogatót vonzó Mystery Gang koncertje zárja.
A másfél órás koncertet a homokmégyi lakodalmas banda késő esti órákba nyúló bálja követte. Ám hogy el ne feledkezzünk róla, a 2022. évi Foktői Falunapon az ugrálóvár, a vidámpark, az arcfestés és csillámtetkó, a buborékfoci a falu legifjabb polgárai számára is felhőtlen és vidám kikapcsolódást nyújtott.