Augusztus 12-én, pénteken kora este, a Művelődési Ház belső udvarán tartotta a Gézengúz UKC Kalocsa hagyományos táborzáró rendezvényét, ahol a gyerekek, edzők és a szülők nagy családja ünnepelte egymást és előző évi gazdag eredménysorát.
Az egyesület elnöke, Szabó Balázs ezúttal is köszöntötte a megjelent szülőket, vendégeket és a sportoló fiatalokat, majd a színpadra szólította a nyári táboron résztvevő csoportjaikat és edzőiket. Örömének adott hangot amikor közölte, hogy több mint száz fő jelentkezett az egy turnusban megtartott táborhetükre, amelyet augusztus 8-12 között tartottak.
Az elnök külön szólította a klub évfolyamait és edzőit a szülőkből verbuválódott plénum elé. Így, Lakatos István és Simon János tanár urakat és csapataikat, majd Deák Mariannát és csoportját, őket követték Balogh Tamás, Szabadi Tamás, Bock Milán, Tóth Károly és Romsics László csoportjai. A gyerekek csapatainak méltatása után aztán megérkeztek a várva várt pizzák is, miközben a folyamatosan üzemelő büfé nem győzte kiszolgálni az egyesületi tagokat.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
A táborzáró örömünnep folytatásaként a családok kisebb közösségbe rendeződve beszélgettek a sportól, a gyermekeikről, a fiatalok hétköznapjairól, majd koccintottak is a „jövőre veletek ugyanitt” reményében.