Megtelt a homokmégyi Szent Adalbert plébániatemplom a vasárnap délután négy órai szentmisére, amelyet Tóth Roland plébános celebrált vízkereszt ünnepére. A szentmise ünnepélyességét zenei szolgálatával emelte, a mise után pedig többnyire még a karácsonyi ünnepkört idéző repertoárból adott vízkereszti koncertet a Kalocsa Kamarakórus.
Tóth Roland tartalmas prédikációját az aznapi Evangéliumra építette, amely Jézus megkeresztelését írja le.
Sok más magvas gondolat mellett elhangzott: Jézus megkeresztelése a Jordán vizében, a Holt-tenger közelében történt, ami jelképes – a vízben sodródó halak itt megfordulnak, hiszen ha tovább úsznának, akkor a Holt-tenger elviselhetetlenül sós vízben pusztulás várná őket. A keresztelés, alámerítkezés rítusban így inti Jézus az embereket megtérésre, a bűnös útról való visszafordulásra:
Eddig, ember, s ne tovább!”Az áldozás alatt Palestrina: Jesu Rex Admirabilis című darabját adta elő az énekkar.
A mise végén a templomot, de még a karzatot is megtöltő híveket Tapolcsányiné Varga Krisztina köszöntötte, egyúttal köszönetet mondva mindenkinek, aki a nap sikeréhez hozzájárult – sokan voltak, hiszen az énekkart nem csak a ráadást érő vastapssal „fizették ki”, hanem a hangverseny után a művelődési házban édes és sós süteményekkel megfejelt disznótoros vacsorára látták vendégül az énekeseket és Englerné Böttger Boglárka kórusvezetőt.
A LAKOMÁHOZ ELŐZŐ NAP EGY ADOMÁNYOZÓ JÓVOLTÁBÓL EGÉSZ DISZNÓT VÁGTAK, KIFEJEZETTEN ERRE AZ ALKALOMRA.
A hangverseny zenei programja a klasszikus daraboktól a könnyűzenei kompozíciók feldolgozásain át a spirituáléig terjedt. A hangulatra jellemző, hogy a koncert végén a mintegy 150 fős hallgatóság állva tapsolt, és a polgármester és a plébános is jelezte: a kalocsai énekkart visszavárják!
A koncerten elhangzott: