A kívülálló talán nem is gondolja, a már elnyert pályázatok megvalósítására milyen nagy hatása van a közbeszerzési eljárásnak. Milyen nehéz annak a kivitelezőnek a megtalálása, aki a megemelkedett építőipari árak mellett a rendelkezésre álló, még éppen optimális összegért valósítja meg az adott beruházást. Homokmégyen részben ezeknek a problémáknak a kezelése jegyében telt a 2021. esztendő – számolt be portálunknak az elmúlt év fejlesztési eseményeiről Tapolcsányiné Varga Krisztina polgármester.
Homokmégy község életében a 2021. év sok tekintetben lassúnak tűnt, tudniillik nagyon sok tervünk esetében a megvalósítás lassú tempóban haladt. Értem ezt a kivitelezésekre, közbeszerzésekre, ugyanis nagyon nehezen akartak a programok kialakulni, valóra válni. Ennek ellenére több mindent sikerült megvalósítanunk; több pályázatot nyertünk, néhányat lezártunk."
A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványtól rézsűkaszára, illetve fűnyírótraktorra nyertünk pályázati forrást. Ezeknek az eszközöknek a beszerzése megtörtént, immár nagy segítséget jelentenek a zöldfelületek karbantartásánál, gondozásánál."
Tavaly egy régebbi, 2020-ról áthúzódó pályázatot sikerült befejezni: kültéri játszóeszközöket telepítettünk az iskola udvarára, illetve a tanintézmény falán egy információs táblát helyeztünk el"- mondta a polgármester.
Hozzátette:
Amint arról már korábban többször beszámoltam, belügyminisztériumi forrásból egy nagyobb asztalos üzem épül Homokmégyen, de a kivitelező még nem adta át az épületet." Folyamatban van egy vidékfejlesztési pályázatunk is. Ennél a beruházásnál nagyon nehézkesen ment a közbeszerzés, kétszer is végigfuttattuk, míg végül sikerült a megfelelő kivitelezőt kiválasztani. Így az idén 55 ingatlanon egyedi szennyvíztisztító berendezések telepítése fog megvalósulni."Bővíti a fejlesztések sorát az is, hogy a Magyar Falu Program útfelújítási pályázatán indultunk, és ezt is befejeztük az év végéig.
- emelte ki Tapolcsányiné Varga Krisztina
Természetesen folyamatosan, árgus szemekkel követjük a pályázati lehetőségeket, és amennyiben olyat találunk, amelyet ránk szabtak, azon mindenképpen indulunk"– zárta a múlt évről szóló összefoglalóját Tapolcsányiné Varga Krisztina homokmégyi polgármester.