2024. 04. 19. péntek
Emma
: 394 Ft   : 369 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

„Az Év Ipari Vállalkozása” díjjal jutalmazták az Anda Present kalocsai fejlesztését – újabb 70 dolgozó állhat munkába

Zsiga Ferenc  |  2017. 12. 20., 15:22

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kecskeméten, december 12-én tartott ünnepi küldöttgyűlésén mások mellett a kalocsai Anda Peresent Kft-t részesítették a Kamara 2017. évi kitüntető díjában. A megyéből az idén csak egy cégnek, az Anda Presentnek megítélt „Az év vállalkozása” díjat András Csaba, a kalocsai telephely vezetője vette át Gál József elnöktől. A díjátadón elhangzott méltatás szerint a kitüntetést az a munkahelyteremtő beruházás, lokálpatrióta magatartás érdemelte ki, amelynek eredményeként a kalocsai régi tejüzem elhagyatott épülete megújult, új funkciót kapott, a társaság a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően immár 80 főnek ad munkát. Mint megtudtuk, a következő egy évben további 70 munkatárs felvételét tervezik.

Az Anda Present kitüntetése különösen annak fényében jelentős, hogy a megyében közel 100 ezer vállalkozás működik, a legfrissebb adat szerint ezer lakosra 173 vállalkozás jut. A kalocsai járásból egyedül az Anda Present, de a szomszédos járások közül is csak a bajai járás egy vállalkozása érdemelt ki hasonló díjat az összesen adományozott tizenkilencből.


Forrás: Keol.hu

András Csaba társtulajdonos, a kalocsai telephely vezetője portálunk kérdésére elmondta: nem csak a cég vezetése, de a munkatársak is örömmel fogadták az elismerést, hiszen abban erősíti meg az itt dolgozókat, hogy munkájuk, teljesítményük révén a munkahelyükre tartósan számíthatnak. Már csak azért is, mert a fejlesztések nem állnak meg.

A következő egy évben további 70, elsősorban már valamilyen szakképzettséget szerzett férfi és nő állhat munkába.

A díj azért értékes az Anda Present számára, mert olyan elismerés, amit döntően a legjelentősebb vállalkozások képviselőiből alakult kamara vezetése, tehát a szakma adományozott.

Mint emlékezetes, az összesen 300 főt foglalkoztató budapesti székhelyű, de Kalocsán a volt tejüzem megújított épületeiben 2015 óta termelő tevékenységet folytató Anda Present Kft. idén szeptember 15-én újabb, 700 négyzetméter alapterületű csarnokot nyitott meg a már meglévő létesítmények mellett.

Kalocsán a jövő évben megduplázzák a dolgozói létszámot, amely így 75-ről 150 főre emelkedik.
bővebben ...

A céget irányító tulajdonos lokálpatriotizmusából adódóan 2014 elején fogadta el a városvezetés invitálását, hogy az Anda Present Group tervbe vett fejlesztéseit a fővárosi telephelye helyett Kalocsán valósítsa meg. Erről akkor a város nevében Török Ferenc polgármester és András Attila kötött megállapodást. A cél új munkahelyek létesítése volt a városban.

A tényekhez hozzá tartozik, hogy egyesek részéről volt egy kis ellenszél is az akkori politikai erőtérben, de az idő bebizonyította, hogy egy olyan dinamikusan fejlődő cégcsoportot sikerült Kalocsára hozni, amely

évi 10 milliárdos érbevételének 80 százalékát 52 országba irányuló exportjából realizálja.

Az 1995-ben családi vállalkozásként induló Anda Present mai napig megtartotta családi vállalkozás jellegét. A fejlesztéseknek és az ezzel járó létszámbővítésnek köszönhetően jelenleg a cég termelésének 60 százaléka folyik Kalocsán,

a városban 80 dolgozónak adnak munkát.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós 
termékekért ide kattints!


 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 04. 18., 09:43
A víz minőségének romlásával, időszakos vízhiánnyal és nyomáscsökkenéssel kell számolni. Még >>>
2024. 04. 18., 09:11
A munkavédelmi kesztyű nélkül munkát végző sértett a körülötte keletkezett tűzben súlyos égési sérüléseket szenvedett. Még >>>
2024. 04. 17., 12:02
Leállhatnak a vesék tőle, pedig sokan csinálják. Még >>>
2024. 04. 17., 09:23
A horgászokat érintő korlátozás május 31-én, pénteken 24 órakor ér véget. Még >>>
2024. 04. 16., 16:11
A NAV ellenőrei gyakorlatilag mindent ellenőriznek, amire a helyszínen lehetőségük van. Még >>>
2024. 04. 15., 11:40
A sporttörténelmet író világbajnok egy nemzetközi verseny miatt nem tudott részt venni a március 15-i ünnepségen. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK