2021. 11. 29. hétfő
Taksony
: 369 Ft   : 327 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Új csarnokot nyitott az Anda Present – jövőre megduplázzák a létszámot Kalocsán

Zsiga Ferenc  |  2017. 09. 15., 18:54

Az összesen 300 főt foglalkoztató budapesti székhelyű, de Kalocsán a volt tejüzem megújított épületeiben 2015 óta termelő tevékenységet folytató Anda Present Kft. szeptember 15-én, pénteken újabb, 700 négyzetméter alapterületű csarnokot nyitott a már meglévő létesítmények mellett. Az ünnepélyes megnyitóra Font Sándor országgyűlési képviselő, dr. Bálint József és a városi képviselő-testület tagjai is meghívást kaptak. András Attila, a társaság kalocsai származású tulajdonosa köszöntő beszédében bejelentette: a jövő évben Kalocsán megduplázzák a dolgozói létszámot, amely így 75-ről 150 főre emelkedik, de további fejlesztéseket és létszámbővítést is terveznek.

Mint emlékezetes, a céget irányító tulajdonos lokálpatriotizmusából adódóan 2014 elején fogadta el a városvezetés invitálását, hogy az ANDA Present Group tervbe vett fejlesztéseit a fővárosi telephelye helyett Kalocsán valósítsa meg. Erről akkor a város nevében Török Ferenc polgármester és András Attila megállapodást kötött, új munkahelyek létesítésére.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

Forrás: KALOhírek

Amint arra a cégvezető emlékeztetett, egyesek részéről volt egy kis ellenszél az akkori időben, de az idő bebizonyította, hogy egy olyan dinamikusan fejlődő cégcsoportot sikerült Kalocsára hozni, amely évi 10 milliárdos érbevételének 80 százalékát 52 országba irányuló exportjából realizálja. Az 1995-ben családi vállalkozásként induló ANDA Present mai napig megtartotta családi vállalkozás jellegét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az alapítók, András Attila és András Csaba gyermekei, mint a második generáció képviselői is a cégben dolgoznak.

Mint elhangzott: a fejlesztéseknek és az ezzel járó létszámbővítésnek köszönhetően jelenleg a cég termelésének 60 százaléka Kalocsán folyik, jelenleg 75 dolgozónak adnak munkát.

A tavaly közel ilyenkor tett bejelentés, a 300 millió forintos fejlesztés azóta megvalósult, szeptember 15-én pénteken, az új üzemcsarnokot ünnepélyesen is átadják a termelésben résztvevőknek.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

Forrás: KALOhírek

Az új csarnokba áttelepített gépek mellett 2 darab automata szitanyomó szárító, 2 darab ATMA félautomata transzfer matricanyomó, 16 darab 1-3-5 szín nyomására képes tamponnyomó került az új helyére.

Az új üzemcsarnokkal együtt nemsokára 100 főre nő a dolgozói létszám, amellyel az ANDA Present Kalocsa legnagyobb munkaadói közé emelkedik, beváltva, illetve túlszárnyalva a 2014-ben tett ígéretét.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

Forrás: KALOhírek

Mint András Attila hangsúlyozta: az elmúlt időszak eseményei is derülátásra adnak okot, hiszen

a cég megvásárolta a jelenlegi telephelye melletti 2 hektáros ipari területet, ahol egy már elnyert 2 milliárdos kutatás-fejlesztési projektet indítanak. Ennek 5 éves időtartama alatt további 15-20 új munkahelyet létesítenek.

A hónap kis-és középvállalkozás kategória díjazottja az Anda Present Kft.
bővebben ...

A cégvezető szólt arról is, hogy a kalocsai sikereket megtapasztalva budapesti fejlesztésben gyakorlatilag nem gondolkodnak, azokat a jövőben is szülővárosában tervezi megvalósítani.


Az oldalt támogatta a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 11. 27., 14:25
A kalocsai Török „Töce” Tibor, A-MAFOSZ-fotóművész 16 éves pályafutása legeredményesebb évét zárta. A fotográfus 2021-ben 30 díjat nyert. A több mint 150 kiállításra javasolt képe négy földrészen és 20 különböző országban került bemutatásra. A pályázatokon díjazott képeinek 90 százaléka Kalocsán és annak vonzáskörzetében készült!
2021. 11. 26., 08:05
Két napja, a közmeghallgatáson még hiányolták, máris megnyílik a kalocsai Infopont. Az iroda napi nyolc órán át tart majd nyitva. Feladatai között szerepel a turizmus kiszolgálása, kulturális és más rendezvények népszerűsítése és belépőjegyek árusítása, tájékoztatás, valamint az önkormányzattal való kapcsolattartásban is segítséget nyújt.
2021. 11. 25., 08:40
Évekig valóban csatatérre emlékeztetett Kalocsa főtere. Mire egyre nagyobb felületen készül el az új díszburkolat, hétfőn megütközött a városházán a képviselő-testület és a kivitelező érsekség. Egy újabb határidő-hosszabbítási kérelem volt a casus belli. A testület nem engedett. Eben a cikkben a kérelmezők érvrendszerét ismertetjük, dr. Filvig Géza polgármester bevezetőjével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 11. 29., 09:54
A baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt a járványhelyzet lehetővé teszi. Még >>>
2021. 11. 29., 09:48
A Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ szervezésében ezúttal a Kolompos együttes mulatságára! Még >>>
2021. 11. 28., 16:00
Az ANDA Present Kft. 10 000 db gyermekmaszkot adományozott a Kertvárosi Általános Iskoláért-Gyermekeinkért Alapítványnak. Még >>>
2021. 11. 28., 14:56
A vádlott szándékosan segítséget kívánt nyújtani 4 szír migráns személynek abban, hogy a szerb-magyar államhatár közeléből Nyugat-Európába, Ausztriába eljussanak. A sikeres szállítást követően Belgrádban 1000 eurót kapott volna fizetségül. Még >>>
2021. 11. 28., 11:55
Személyautó árokba hajtott a Dunapataj táblától 100 méterre, Ordas irányában. Még >>>
2021. 11. 27., 19:15
Személyi sérüléssel járó baleset történt az 5301-es számú úton. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei