2023. 12. 04. hétfő
Barbara, Borbála
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Két menetben újul meg az „Úttörőház” – Jelenleg csak az első ütemre futja a 140 milliós, felerészt JETA forrásból

Illés György Cinó  |  2019. 07. 09., 09:38

Az egykori Úttörőház Petőfi Sándor utcai épületének felújítására az önkormányzat 2017-ben pályázott a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) forrásainak helyi építészeti értékek megőrzésére, közösségi épületek önkormányzati felújítására szánt keretéből. E célra 70 millió forintot nyert Kalocsa, amit az önkormányzat saját forrásából további 68 millió forinttal egészített ki. Ez azonban a felújítás költségeinek csak egy részét fedezi. A folytatáshoz újra a JETA pályázatán nyújtott be igényt az önkormányzat, azonban a korábbinál szűkebb keret áll rendelkezésre. Így várhatóan a teljes felújításhoz ez a pályázat sikere esetén sem lesz elegendő pénz. Közben a rendelkezésre álló forrásokból megkezdődött a felújítás első üteme.

A bruttó 140 millió forintos forrásból 129 millió forint az építési költség, azonban ez a pályázati forrás nem teszi lehetővé a teljes felújítást. A Petőfi Sándor utcai épületen az ajtók, ablakok cseréje már jórészt megtörtént. Ezen kívül három főbb projektelemet valósítanak meg ebben az ütemben – tudtuk meg Boromisza Viktor műszaki osztályvezetőtől.

Igaz, ami igaz, esztétikailag alulmaradnak elődeikhez képest posztmodern korunk nyílászáró szerkezetei, ha valaki emlékeiben őrzi az eredeti, míves fa ablakkeretek képét, de az energiatakarékosság szempontjából biztosan a mostaniak jönnének ki győztesen az összevetésből.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

Ebben az ütemben a külső homlokzati nyílászárók már megtörtént cserje mellett

  • falátvágásos vízszigetelés
  • a tetőhéjazat cseréje
  • a lapostetős, hozzáépített épületrészben férfi, női, illetve akadálymentes mosdó kialakítása

történhet meg.

Ezen kívül kisebb villanyszerelési munkálatokra futja még a rendelkezésre álló keret, de az épület teljes villamossági rendszerének rekonstrukciójára már nem elegendő, az egy későbbi ütemben valósulhat meg.

A TETŐHÉJAZATI REKONSTRUKCIÓ KERETÉBEN A JELENLEGI PALAFEDÉS HELYÉRE CSERÉPTETŐ KERÜL.

Egyúttal megoldják a tető, illetve a födém szigetelését is, ami az épület további állagmegóvása szempontjából is jelentős előrelépés lesz.
Ezekre a beavatkozásokra el is költik a rendelkezésre álló pénzösszegeket, de a felújítás ezzel félkész lesz, a munkát tehát folytatni kell. A portálunkat tájékoztató műszaki osztályvezető szerint

A KÖZELJÖVŐBEN MÉG TOVÁBBI SZÁZMILLIÓS NAGYSÁGRENDŰ FORRÁST IGÉNYEL ENNEK AZ ÉPÜLETNEK A TELJES KÖRŰ RENDBETÉTELE.

Ez az épület meg is érdemelné a ráfordítást – fűzte hozzá Boromisza Viktor.
A következő időszakban

  • a teljes fűtési rendszer korszerűsítését,
  • azzal összefüggő villamossági szereléseket,
  • a falak és aljzatburkolatok felújítását,
  • valamint telken belüli, de épületen kívüli közművek rekonstrukcióját, víz, szennyvíz, illetve gáz közmű kiépítést, illetve cseréjét

kívánják végrehajtani.

Erre a június 20-ai képviselő-testületi ülésen hozott döntés értelmében újra a JETA forrásaiból próbál az önkormányzat pénzt szerezni. Az összesen mintegy 32,2 millió forintosra tervezett beruházásra 30 millió forint támogatást igényel Kalocsa, amely mellé 2,244 milliós önerőt kell majd biztosítania.

E munkák tervezése a jelenleg futó projekt előkészítése során, már 2017-ben megtörtént, így kedvező elbírálás és gyors kuratóriumi döntés esetén késedelem nélkül, akár már ebben az évben megkezdődhet, és 2020 végére le is zárulhat a kivitelezés.

A táncosok költöztek, a fecskék maradnak

Kérdésünkre válaszolva

A MŰSZAKI OSZTÁLYVEZETŐ AZT ÍGÉRTE, HOGY A FECSKÉK FÉSZKEIT ÓVNI FOGJÁK A MUNKÁLATOK SORÁN.

Ezt egyébként a korábbinál szigorúbb, erre vonatkozó környezetvédelmi előírások is megkövetelik. Igaz, a korábban tömérdek fecskének otthont adó tornác alatt ma már alig 6-8 fecskefészek található.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

A fecskékkel kapcsolatban nemrégiben írtunk arról, hogy a Hajóst a pincefaluval összekötő úthoz tartozó, a Dunavölgyi-főcsatornán átívelő híd építését lényegében fél évvel elodázták e kedves és igen hasznos madarak, ugyanis az épülő hídszerkezetre raktak fészket, amit onnan sem szabad eltávolítani. Így, habár az út lényegében elkészült, a fecskék elvonulásáig még biztosan az ideiglenes hídon haladhat csak a forgalom, az új híd építésének befejezésére pedig csak „a szeptemberi bágyadt búcsúzó” után kerülhet sor.

Az ifjúsági ház egyébként többek közt a Liszt Ferenc AMI táncosainak és más hagyományőrző tánccsoportoknak volt a főhadiszállása a munkálatok megkezdése előtt. Ezeknek a csoportoknak a felújítás idejére költözniük kellett. Ők a Kossuth Lajos utca 22. szám alatti egykori, „új” SZTK épületében kaptak helyet átmenetileg, amint azt az erre vonatkozó önkormányzati döntés kapcsán megírtuk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 29., 12:25
A paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól – mondta Szijjártó Péter miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyal a következő időszak feladatairól. A külgazdasági és külügyminiszter ezt megelőzően az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán arról beszélt, hogy a két új blokk építése a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően zajlik. A Joint Venture Szövetség pécsi fórumán is kiemelt téma volt a Paks II. beruházás. (x)
2023-12-01 10:07:09
Nagy izgalommal készülnek a keceli Flora Virágfesztivál és a kapcsolódó, immár 18. alkalommal megrendezésre kerülő Országos Fazekas Kiállítás szervezői a hétvégén tartandó nagyrendezvényre, hiszen három év alatt talán a biciklizésből is ki lehet esni. Azt remélik, a közönség is hasonló várakozással tekint a visszatérő, ma nyíló fesztiválra.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 12. 04., 12:53

A Bagossy Brothers Company elhozta az idei tél egyik legszebb dalát!

A ‘Hull a Hó’ című szerzemény felidézi a régmúlt téli képét, amikor térdig érő hóban sétáltunk, a szánkók éjjel is siklottak a domboldalakon, a forralt bor és a fenyőillat sem hiányzott egyetlen családból sem. Még >>>
2023. 12. 04., 12:08
„Minél tovább hisz a gyermek a csodában, annál jobb” – Dr. Vekerdy Tamás szerint. Úgy gondolta, hogy a gyermek egyszer magától is rájön arra, hogy a Mikulás helyett a szülők, nagyszülők csempészik a cipőcskékbe az ajándékokat. Ennek ellenére a gyermekek szeretnek hinni a csodákban és erre szükségük is van. Még >>>
2023. 12. 04., 09:28
A negyedik játéknaphoz érkeztünk, lássuk a feladványt! Még >>>
2023. 12. 03., 14:15
Alig fél év alatt legalább 78 migráns szállítását hangolta össze. Még >>>
2023. 12. 03., 10:07
A harmadik nap feladványa a cikkben! Még >>>
2023. 12. 02., 08:20
A második játéknaphoz érkeztünk, lássuk a feladványt! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK