2023. 12. 01. péntek
Elza
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Géderlakon, Ordason vizitált a Virágos Magyarország zsűrije

2023. 07. 14., 17:07

A kalocsai járásból idén Géderlak és Ordas nevezett be a versenybe, melynek nyomán július 6-án, csütörtökön Győri András, Kecskemét főkertésze és kollégája tett látogatást a két faluban, hogy értékeljék a környezetszépítő versenybe benevezett községek virágos közterületeit, és immár az új szempontok szerint pontozzák a fenntarthatóság, a környezetvédelem, az esztétikus településképi megjelenés terén tett erőfeszítéseket.

Katona György, Géderlak község polgármestere elmondta a Kalocsai Néplap Online munkatársának:

A szakemberek amellett, hogy a legszélső utcákig körbejárta a falut, azt is megtekintették, hogy az önkormányzat mini kertészete döntően közmunkásokkal miként állítja elő azt az évenként szükséges 12-13 ezer(!) virágpalántát, amelyből a lakosság is ingyenesen kap, sőt, ezekből idén még a szomszédos Ordasnak is adományoztunk. A vendégek elismerően szóltak az önkormányzati forrásból megvalósított, idén januárban átadott, tizennégy stációból álló kálváriáról, melynek domborműveit és festését Köhler Péter festőművész-szobrász készítette. Tetszett nekik az élet fája is, amellyel a község újszülöttjeinek állítunk emléket.

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc


Ordason Szabó Zsolt fogadta a hírportál munkatársát. A polgármester arról tájékoztatott:

Géderlakhoz hasonlóan Ordas is hosszú ideje résztvevője a Virágos Magyarország Versenynek, a számos elismerés között a a Miniszterelnöki díj a legrangosabb. A zsűri kimondottan pozitívumként értékelte, hogy a TOP pályázatból megvalósult csapadékvíz elvezető rendszer, a víz visszatartása szolgáló két befogadó kifejezetten a környezet védelmét, a fenntartható fejlődést szolgálja.

A témára a novemberi eredményhirdetés után visszatérünk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 29., 12:25
A paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól – mondta Szijjártó Péter miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyal a következő időszak feladatairól. A külgazdasági és külügyminiszter ezt megelőzően az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán arról beszélt, hogy a két új blokk építése a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően zajlik. A Joint Venture Szövetség pécsi fórumán is kiemelt téma volt a Paks II. beruházás. (x)
2023-11-30 15:30:52
Ismét közeleg december 6-a, Szent Miklós napja, ami egyben a Magyar Pálinka Napja, ünnepe is. Ebből az alkalomból a Magyar Pálinka Lovagrend immáron tizenhetedik alkalommal szervez ünnepséget, amelynek idén Kalocsa város ad helyet. Az eseményen Font Sándor országgyűlési képviselő, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke is részt vesz.
2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 12. 01., 08:45
Gyerekeink számára tenné izgalmasabbá az ünnepvárást idén is Simó Fanni. Első lépésként a versben furfangosan elrejtett címet kell megtalálni, majd az ablakban, esetleg az udvarban elhelyezett számot. Az első feladvány a cikkben! Még >>>
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK