Befejeződött és június 23-án, csütörtökön ünnepélyesen átadták a kalocsai járás korszakos jelentőségű, 74 kilométer hosszban megvalósult útfelújítását. Az 51. számú főút dunapataji körforgalmától kiindulva a Duna menti községek, továbbá Szelid-Szakmár-Miske irányába, valamint Öregcsertő és Homokmégy belterületén elvégzett úthálózat-felújítás az elmúlt év június 15-én kezdődött és szinte napra pontosan egy év alatt befejeződött. A Magyar Állam finanszírozásában megvalósult fejlesztés ünnepélyes átadásán a környékbeli polgármestereket és a sajtó munkatársait Kis-Vén László, az egyik leginkább érintett település, Öregcsertő polgármestere, úgyis mint házigazda, Font Sándor országgyűlési képviselő és Dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága vezetője köszöntötte.
A kalocsai járás, benne a sok település, köztük Öregcsertő szép napra ébredt. Olyan napra, amely minden bizonnyal beírja magát a térség, benne községünk történetébe. Mégpedig azért, mert mintegy 40 éve végeztek hasonló jellegű útfelújítási munkálatokat a térségben. Az évtizedek alatt leromlott úthálózat, benne a hidak, átereszek, buszmegállók, közlekedésjelző táblák megújítása nagy előrelépés a járás és a települések életében. Büszkék lehetünk arra, hogy részesei vagyunk ennek a pillanatnak, itt lehetünk ezen az ünnepségen, a fejlesztés átadásán, amelyről hisszük, hogy a települések életünkben nagymértékű pozitív változást hoznak” - mondta egyebek mellett Kis-Vén László.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A polgármester a továbbiakban köszönetét fejezte ki a FIDESZ-KDNP kormánynak, hogy ezt a nem mindennapi fejlesztést lehetővé tette, valamint Font Sándor országgyűlési képviselőnek, aki mint mondta, sokat tett a beruházás megvalósításáért, kiterjesztéséért, és a felmerülő problémák megoldásáért.
Font Sándor országgyűlési képviselő beszédében emlékeztetett: Huszonötödik éve országgyűlési képviselő, de ezen időszak alatt soha 74 kilométernyi útszakasz felújítása nem kezdődött, és egy év alatt nem is fejeződött be.
Mint elhangzott, a térség valamennyi települése érintett az útfelújítással: Dunapataj, Ordas, Géderlak, Dunaszentbenedek, Uszód, Foktő, Miske, Drágszél, Homokmégy, Szakmár, Újtelek, Negyvenszállás, Kalocsa, Öregcsertő, Homokmégy. A képviselő megköszönte a lakosság hozzáállását és türelmét, és azon reményét fejezte ki, hogy „a végeredmény mindenkit kárpótol!”
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A képviselő a továbbiakban a jelenlévő polgármestereket az Országgyűlésben elfogadás előtt álló központi költségvetés részleteiről, és azon intézkedésekről tájékoztatta, amelyeket a kormány a pandémiából éppen csak kilábalva az orosz - ukrán háború miatt kénytelen bevezetni.
Font Sándor végül megköszönte a szakszerű tervezést, kivitelezést és mindazok munkáját, akik a beruházás sikeréhez hozzájárultak, majd az utak használóinak balesetmentes közlekedést kívánt.
Dr. Sztana Zoltán, a tulajdonosi jogokat a Magyar Állam nevében gyakorló Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója kifejtette:
Nagy örömmel jöttünk erre az ünnepségre, hiszen a Magyar Közút Zrt. és a megye életében is az egyik legnagyobb beruházási csomag ért véget. 74 kilométer utunk 8 útszakaszon újult meg, ezeken a szakaszokon 5 híd található. Ebből négynek a teljes körű felújítását elvégeztük. Az ötödik, a Szakmár határában lévő, az 5308-as úton lévő csatorna-híd elbontásra került és helyette egy egynyílású, modern gerendás híd épült. A teljes beruházás összege némileg kevesebb lett a tervezettnél, a végszámla 14,5 milliárd forint. A Speciál Terv és a Duna Terv tervei alapján a Soltút Kft. volt a kivitelezőnk, és az előkészületi munkák után, a teljes 74 kilométer útszakaszon legalább 2 réteg új aszfaltréteget helyeztek el”– mondta Dr. Sztana Zoltán, majd azzal folytatta:
Érdekességképpen mondok pár, jellemző számadatot: Harminchat ezer köbméter töltésanyag került beépítésre, továbbá 12 ezer köbméter homokos kavics, 26 ezer köbméter zúzott kő. Ötvenezer köbméter, közel 120 ezer tonna aszfaltot használtak fel. Ezek a számok is a beruházás jelentős voltára utalnak. Nemcsak az útburkolat, hanem a környezet is megújult: kitisztították az árkokat, padkákat, és a közeledésbiztonság érdekében is több beavatkozás történt. Az egyik településen (Géderlak)lassító sziget épült. Azoknál a buszmegálló helyeknél, ahol nem volt buszöböl kialakítva, ott burkolt padkát építettek ki és mellette szintbeni várakozóhelyet. 1200 darab közlekedési táblát cseréltek ki, és végső lépésként az útburkolati jeleket is újra festették. Ezek a szakaszok részben 2021-ben, részben 2022-ben átadásra kerültek. A műszaki átadástól számítva 4 év a garanciális idő, és ha probléma merül fel, azt a 4 éves határidőn belül javíttatni fogjuk.– hangsúlyozta az igazgató.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Dr. Sztana Zoltán a továbbiakban elmondta, hogy kicsivel kevesebb volt a bekerülési költség a tervezettnél, így a maradványból egyelőre az öregtényi bekötőútnak a tervezését végzik. A hogyan tovább? kérdést illetően kormányzati döntésre várnak. Reményeik szerint az öregtényi út felújítása még belefér ebbe a programba, az esetleg még így is fennmaradó összeg a tartalék keretbe kerül.
Szeretném megköszönni a kivitelező kiváló minőségű munkavégzését, valamennyi kollégámnak a mérnöki, műszaki lebonyolítói tevékenységét, és a közlekedők türelmét, hiszen érdemes volt kitartani és megvárni ezt a mai eseményt”– zárta gondolatait a megyei közút igazgatója.
Az ünnepélyes szalagátvágást követően az öregcsertői önkormányzat látta vendégül a résztvevőket.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek