Második alkalommal rendezik meg június 20–25. között a Kecskeméti Barackpálinka- és Borfesztivált. Újdonságok között említhetjük a kézműves söröket, valamint a fesztiválhoz csatlakozó Kecskeméti Animációs Filmfesztivált.
A hírös város térségének gyümölcstermesztő, pálinkafőző, borkészítő, vendéglátó hagyományaira épülő fesztiválnak ismét a főtér ad helyet, a 0 kilométerkőtől végig a sétányon, egészen a Rákóczi útig. A gasztrokulturális rendezvényt a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ szervezi meg, melyről tegnap tartottak sajtótájékoztatót.
Dr. Homoki Tamás alpolgármester a fesztivál pozitívumai közül kiemelte, hogy nagy hangsúlyt kapnak a kulturális programok. Rengeteg koncert, valamint kulturális és tudományos esemény gazdagítja a hat napot. Bár a fesztiválnak ebben a formában még nincs nagy hagyománya, de már tavaly is húszezer embert megmozgatott. A korábbi borutcát újragondolva egy teljesen új fesztivál jött létre, ahol a bor tavalyi vendége a pálinka volt. Idén viszont megjelenik a sör is. A nyitóünnepségen mutatják be a Város borát, a Bács-Kiskun megye borát, valamint a Fesztivál borát és pálinkáját. Bak Lajos, a Hírös Agóra vezetője a rendezvény gasztrokulturális jelentőségét hangsúlyozta.
A gasztronómia teljes palettája jelen lesz, melyek együttesen önálló rendezvényként is megállnák a helyüket. Ugyanakkor a hat nap alatt mintegy 100 kulturális fellépő és esemény színesíti a fesztivált, melyek a gasztronómiai értékek nélkül önmagukban is ezreket vonzanak majd a főtérre. Hallható 19 koncert, lesz nyolc tanácskozás, felépítenek egy meseudvart és egy ifjúsági parkot. Fellép többek között Roy és Ádám, a Republic, az Exotic és a Molnár Dixieland Band. Összességében a fesztivál egy találkozási pont, egy közösségi tér lesz, ami nem egy kocsmai hangulatról szól, hanem a kulturált bor- és pálinkafogyasztásról. Idén 11 borrégiót képviselve mintegy 50 kiállító 250 fajta borát és pálinkáját kóstolhatja meg a közönség. Újdonságként a kínálatot magyar kézműves sörök gazdagítják, 30-féle sörkülönlegességet fogyaszthatnak a sörbarátok. A jelentkezők sokaságának köszönhetően a szervezők idén már válogattak a kiállítók közül, így minőségi és mennyiségi növekedés is tapasztalható a fesztiválon.
Mind a hat napon változatos programok várják az érdeklődőket. Idén is lesz Hősök napja, a közönség láthatja a borlovagok avatási ceremóniáját, megcsodálhat egy légi bemutatót, kiemelkedő esemény lesz a KAFF, a szerelmes párok pedig tűzugráson vehetnek részt. Különlegességként pedig a katolikus főplébánia misebora is megkóstolható, a befolyt adományokat a Nagytemplom felújítására fordítják majd.
Két társprogramot is kiemeltek: a Cifrapalotában régi eszközökön keresztül Kecskemét szőlő- és gyümölcskultúrájának múltja ismerhető meg, míg a Bozsó Gyűjteményben régi butéliákat és borospoharakat állítanak ki a fesztivál ideje alatt.
Forrás: baon.hu