2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Átadták a Bács-Kiskun megyéért díjakat

2015. 10. 22., 16:22

Ünnepélyes keretek között adta át a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat október 22-én, csütörtökön a megyében kiemelkedő és eredményes munkát végzetteknek az elismeréseket, díjakat Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban.

A megye művészeti díjazottjai között Leányfalusi Vilmos kalocsai orgonaművész, karnagy vehetett át elismerést. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fő zeneigazgatója, az egyházmegye kántorképzőjének igazgatója számos hanglemezt, CD-t, kazettát jelentetett meg. Az egyházzene fél évszázados művészi igényességű tolmácsolásában munkássága példaértékű.

A sportdíjat Sáfrán Ferenc dusnoki futballedző kapta meg, aki edzőként hazai és nemzetközi sikereket is elért. Aktívan részt vett a Szilády Református Futball Club megalapításában, és állhatatos munkát végzett a labdarúgó utánpótlás területén. Edzői tevékenységén túl részt vesz kupák, bajnokságok szervezésében is.

A megye nemzetiségeiért végzett munkáért a kalocsai Vodenica Horvát Nemzetiségi – Kulturális Egyesület és a Hajósi Német Nemzetiségi Dalkör is kitüntetésben részesült.

A Hajósi Német Nemzetiségi Dalkör több mint másfél évtizede alakult, célja a magyarországi német népdalkincs megőrzése és továbbadása. Magas színvonalú értékőrző tevékenysége elismerésre méltó. Vezetője Schőn Mária, aki a település sváb népdalkincsét összegyűjtötte, mely 2014-ben a Vadalmácska című kötetben jelent meg.

A Vodenica Horvát Nemzetiségi – Kulturális Egyesület 16 évvel ezelőtt alakult 24 fővel. A tánccsoport célja, hogy a bunyevác-horvátok táncait, dalait és szokásait ápolja, megőrizze és átörökítse a fiatal nemzedékre. A Markó Gábor vezette egyesület repertoárjában bunyevác, szlavón, Mura-menti és Dráva-menti horvátok táncai szerepelnek. A csoport számos díj, kitüntetés birtokosa.

DÍJAZOTTAK

„BÁCS-KISKUN MEGYÉÉRT DÍJ”
Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés volt elnöke
Dávid Károly rendőr dandártábornok, Bács-Kiskun Megyei rendőrfőkapitány
Laczkó János kecskeméti restaurátor, volt megyei múzeumigazgató

„BÁCS-KISKUN MEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ”
Baráth Julianna kunszentmiklósi lelkipásztor, volt iskolaigazgató
Dr. Hal Viktorné bajai pedagógus
Ladányi Endre Péter kiskunfélegyházi ökölvívó

„BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZMŰVELŐDÉSI DÍJA”
Józan Györgyné Orbán Klára tassi pedagógus, volt iskolaigazgató
Kalmár Ágnes kecskeméti művészettörténész, főmuzeológus, múzeumvezető
Zsikláné Szarka Judit soltvadkerti pedagógus

BÁCS-KISKUN MEGYE MŰVÉSZETI DÍJA”
Bajai Liszt Ferenc Énekkar
Leányfalusi Vilmos kalocsai orgonaművész, karnagy
Szappanos István kecskeméti festőművész, tanár

„BÁCS-KISKUN MEGYE TUDOMÁNYOS DÍJA”
Beke József kecskeméti nyelvész, irodalomtörténész, tanár
Dr. Réthey-Prikkel Miklós akasztói tanár, agrármérnök, volt művelődési ház igazgató

„BÁCS-KISKUN MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ”
Dr. Benkő Zsolt Ernő kunfehértói gyógyszerész
Kovácsné dr. Komáromi Mónika csátaljai háziorvos
Dr. Dr. Oberna Ferenc Ph.D. a Bács-Kiskun Megyei Kórház osztályvezető főorvosa

„BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZSZOLGÁLATÁÉRT DÍJ”
Dr. Felekyné Mohácsi Mária a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kirendeltsége igazgatóhelyettese
Dr. Füzesi Viktor az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka
Dr. Sztupovszky Mária a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala jogi referense, szakmai főtanácsadója

„BÁCS-KISKUN MEGYE SPORT DÍJA”
Rózsahegyi Róbert a Kiskunhalasi Lovasbandérium vezetője
Sáfrán Ferenc dusnoki futball edző
Suba Róbert kiskőrösi parakenus

„BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETISÉGEIÉRT DÍJ”
Csility Márk, a Bajai Szerb Önkormányzat elnökhelyettese, a Bajai Szerbek Vallási és Kulturális Egyesületének titkára
Hajósi Német Nemzetiségi Dalkör
A kalocsai Vodenica Horvát Nemzetiségi – Kulturális Egyesület

„BÁCS-KISKUN MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMÉÉRT ÉS MEZŐGAZDASÁGÁÉRT DÍJ”
Fehér Péter kiskunhalasi méhész
Rádi András a kiskunfélegyházi Haleszi Gazdakör elnöke, az Őszidő Szövetkezet ügyvezető igazgatója
Szél István kunadacsi családi gazdálkodó, mezőgazdasági üzemmérnök

BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK KITÜNTETŐ DÍJA
Magyar Anita a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala ügykezelője
Moisko Csilla a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke önkormányzati tanácsadója
Ulakcsainé Lovas Jolán a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója

BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK ELISMERŐ OKLEVELE
Csernovicsné Simon Erzsébet a Bajai Szent Rókus Kórház gazdasági igazgatója
Dóra Lajos a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség címzetes rendőr főtörzsőrmestere, főhatárrendész
Horváth Attila tassi képzőművész, nyugdíjas tanár
Nemes Mátyás fülöpjakabi biokertész

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK