2024. 10. 13.
Ede, Kálmán
: 401 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Önálló az Orgoványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

2016. 01. 13., 09:54

Január elsejétől az országban huszonkilencedikként, Bács-Kiskun megyében pedig elsőként kapta meg az önálló beavatkozásra való jogosultságot Orgovány önkéntes tűzoltó egyesülete. Az erről szóló dokumentumot január 12-én vették át az országos tűzoltósági főfelügyelőtől.

Az Orgoványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2015. december 12-én hajtotta végre a rendszerbeállító gyakorlatot: tizenhét tűzoltója vizsgázott sikeresen, tűzoltás vezetésére négyen jogosultak. Teljesítményükkel megnyerték az önálló beavatkozás lehetőségét. Azt, hogy meghatározott esetekben hivatásos tűzoltók segítsége nélkül, önállóan is felszámoljanak káreseteket.

Orgoványra eddig több mint húsz kilométerről a szabadszállási önkormányzati, vagy a kecskeméti hivatásos tűzoltók vonultak. A tizenhét önkéntes vállalta, hogy a tevékenységi területén a riasztást követően tizenöt percen belül megkezdi a vonulást, így az elsődleges tűzoltói beavatkozás ideje lerövidül, ezzel is javítva a község mentő tűzvédelmét. Az orgoványi egyesület 2013-ban tizennyolc, 2014-ben huszonnégy, tavaly pedig tíz káresetet számolt fel.

Az orgoványi művelődési házban kedden rendezett beiktatási ünnepségen elsőként dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője köszöntötte a meghívottakat. Beszédében úgy fogalmazott, fontos célt sikerül elérni azzal, hogy egyre több az önállóan beavatkozni képes és kész egyesület, huszonkilenc közül az orgoványi az első olyan, amely szinte a semmiből szinte a legmagasabb szintre jutott. Tökéletes példája a hármas összefogásnak – az önkormányzat, a magánemberek és a szakma összefogásának.


Forrás: Kovács Andrea tűzoltó főhadnagy

A tábornok emlékeztetett arra, hogy a tűzoltók legnagyobb ellensége az idő, ezt kell legyőzniük. Erre Orgoványon most már jó esély is van, hiszen nem több mint húsz kilométerről érkezik a segítség, hanem ott van helyben. Bérczi László hozzátette, ahhoz, hogy tényleg hatékony legyen a beavatkozás, nemcsak jó felszerelések, és eszközök kellenek, hanem jól felkészült önkéntesek is, márpedig Orgoványban mindkét feltétel adott.

A főfelügyelő elmondta, a helyi önkéntesek majdnem négyezer embernek jelentenek nagyobb biztonságot a jövőben. Az önálló beavatkozás lehetősége nagy felelősséget is jelent, mondta a tábornok, hiszen most már nem elhatározás kérdése, vonul-e a helyi tűzoltóság egy-egy káresethez, ez mostantól kötelezettség is. Beszédében Bérczi László utalt az önkéntes egyesületek növekvő állami támogatására, arra, hogy 2015-ben például már félmilliárd forintot lehetett köztük fejlesztésre szétosztani.

Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja ünnepi köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a hivatásosoktól messze lévő önkéntes tűzoltók vállalják az önálló beavatkozást. Optimistán úgy fogalmazott, reméli, hogy az egyesület tagjai szaktudásukat nem annyira a káreseteknél, hanem a különféle szakmai versenyeken kell majd bizonyítsák a jövőben. Kovács Ernő megköszönte az orgoványi egyesület tűzoltóinak az eddigi munkát és azt mondta, a jövőben is számít rájuk, illetve arra is, hogy az önkormányzat továbbra is úgy támogatja a csapatot, mint eddig.

Az ünnepségen felszólalt dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes, Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi igazgató is, aki címszavakban fogalmazta meg, mit is jelent Orgovány egyesületének az önálló beavatkozás. Büszkeséget, közösséget, felelősséget és lehetőséget. Büszkék lehetnek arra, hogy ők azok, akik segítenek a helyieknek, ha baj van. A közös munka megmutatja, hogy ugyanazon célért dolgoznak vállvetve. A felelősségük nagy, hiszen az orgoványiak bíznak bennük. Végezetül a település fejlődése szempontjából ők maguk jelentik a lehetőséget, hiszen egy működő tűzoltóság vonzó lehet a betelepülő vállalkozók számára – fejtette ki az igazgató. Farkasinszki Lóránt arról biztosította az egyesületet, hogy a hivatásos tűzoltóságok támogatják az önállóan beavatkozni vágyók törekvéseit.

Az igazgató után dr. Lóczi Boglárka, Orgovány polgármestere emelkedett szólásra. A települési vezető felidézte az orgoványi tűzoltóság történetét, elmondta, hogy Orgoványon már 1928-ban működött önkéntes tűzoltó testület, amelynek jogutódjaként a jelenlegi formában 2012-ben kezdte meg működését az egyesület. Lóczi Boglárka az önkéntesekről szólva kiemelte: aktív tagjai a közösségnek, fontos szerepet töltenek be a tűzmegelőzésben, a község rendezvényein rendszeresen részt vesznek, programokat szerveznek, mindezek lehetőséget adnak arra is, hogy a helybéliek betekintést nyerjenek a tűzoltók életébe, mindennapjaiba. A polgármester hangsúlyozta, hogy az egyesület tagjai elkötelezettségük, hivatástudatuk alapján példaként állíthatók a település lakói, úgy a fiatalok, mint az idősebb korosztály elé. Végezetül Lóczi Boglárka Assisi Szent Ferencet idézte:

Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.

A köszöntő után az Orgoványi Általános Iskola énekkarának és az Orgoványi Napközi Otthonos Óvoda nagycsoportosainak Tűzoltók köszöntése című, közös előadását tekintették meg a vendégek, majd Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi című versét Puskás Gyula színművész szavalta el. A műsorszámokat követően a történelmi egyházak képviselői megáldották az egyesületet és annak csapatzászlaját. Az önálló beavatkozásra feljogosító oklevelet dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok adta át Szabó Zsoltnak, az Orgoványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokának.

Forrás: Kecskemét Online

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)
2024-10-06 19:00:11
Az aradi vértanúk tiszteletére Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Bagó Zoltán polgármester, Turi Tibor önkormányzati képviselő és Dr. Kiss Csaba jegyző közösen helyezett el koszorút a szoborcsoport talapzatán, majd az egybegyűltek virágokkal, mécsesekkel, főhajtással tisztelegtek a nemzet emlékezetében örökkön élő hősök előtt.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK