A kihallgatás során beismerte tettét az a 28 éves férfi, akit ma reggel gyanúsítottként vittek be a tegnapi kecskeméti emberölés ügyében.
Nem sokkal ma reggeli híradásunkat követően, – miszerint tegnap este kilenc óra körül egy kecskeméti lakásban holtan találtak egy nőt, aki a helyszíni- és halottszemle adatai alapján bűncselekmény áldozata lett –, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy a bűncselekménnyel összefüggésben ma reggel 7 óra 5 perckor egy 28 éves kecskeméti férfit állítottak elő a nyomozók, akinek folyamatban van a kihallgatása.
Nem sokkal ezután újabb információ jött a rendőrségtől: a férfi a kihallgatás során beismerte tettét.
A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint B. Gábort őrizetbe vették a nyomozók, és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.