A múlt héten kihirdetett eredmények alapján a 2016-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kereteiben benyújtott 197 megyei pályázat közül 127 támogatást nyert el. A kérelmek összege 30 milliárd forint, melyből 16 milliárd most már biztosan megyénkben hasznosul.
A közeljövőben – a támogatási szerződések megkötését követően – elindulhatnak a beruházások a nyertes pályázattal rendelkező településeken. Ez adta az apropóját annak a workshop-pal egybekötött információs napnak, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Államkincstár, a Széchenyi Programiroda és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezett tegnap a Megyeházán.
A TOP információs napra az érintett települések vezetői kaptak meghívást, ahol lehetőségük nyílt arra, hogy a projektek megvalósításával kapcsolatban felmerülő valamennyi kérdésükre személyesen kapjanak választ az illetékesektől.
Az első szó a köszöneté, elsősorban a megyei közgyűlés elnökének, munkatársainak és a megyei fejlesztési biztosnak a két éves komoly előkészítő és szervező munkáért - mondta el Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a rendezvény sajtótájékoztatóján.
Mind a településeknek, mind a pályázati koordinációt végző megyei önkormányzatnak komplex uniós elvárásoknak kellett megfelelniük, hogy valóban nyertes kérelmek szülessenek. Az államtitkár kérte a támogatásukat a jövőben, a projektek megvalósítása során is. Bizakodását fejezte ki az iránt, hogy a fejlesztések tisztességesen, átláthatóan mennek majd végbe és érezhetően emelni fogják az adott településen élők életszínvonalát.
A Kormány törekvését, miszerint a fejlesztések mielőbb megvalósulhassanak, hivatott szolgálni a mai információs nap. Cél, hogy a támogatási szerződéseket a Magyar Államkincstár az elkövetkező 30 napban megkösse a településekkel, s a fejlesztések az év végéig 66%-os készültségig eljussanak – tájékoztatott Oláh Gábor, regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár.
Font Sándor, megyei fejlesztési biztos ígéretet tett arra, hogy a jövőben is kapocs lesz a települések és a felsőbb szervek között, ezzel segítve a településeket igényeik továbbításában.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke beszámolt róla, hogy a nyertes pályázatok közül az óvodai, bölcsődei és a csapadékvíz elvezetését célzó fejlesztések támogatási szerződésének előkészítése már elkezdődött.