2025. 02. 16.
Julianna, Lilla
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Szombaton nyílt meg Vinczellér Imre állandó kiállítása

Illés György Cinó  |  2017. 06. 28., 13:21

Szombat délután öt órától, egyben az idei Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatának nyitányaként tartották a Baján született, de kalocsai identitású, Budapesten élő és alkotó Vinczellér Imre festőművész képeiből összeállított állandó kiállítás megnyitórendezvényét. Az egykori zsinagóga később sokáig könyvtárként működött épületének földszintjét dugig megtöltötték az érdeklődők. A megnyitón részt vett Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, beszédet mondott dr. Bálint József polgármester és Romsics Imre múzeumigazgató. A kiállítást dr. Mecsi Beatrix, az ELTE egyetemi docense nyitotta meg.

Rendkívül meleg nap volt a szombati, a vihar előtti gőzfürdőhöz a galériában ráadásul hozzáadódott egy jó tíz kilowattnyi fűtésteljesítmény, amit a mintegy kétszáz érdeklődő adott le az ennyi ember számára már egyáltalán nem tágas kiállítótérben. Ennek megfelelően az elhangzott beszédeket is igyekeztek rövidre fogni a szónokok.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

[Itt jegyezzük meg, hogy az eredeti elképzelések szerint légkondicionálót is beépítettek volna az épületbe a képek állagmegóvásának érdekében, a bemutatótér kialakítására megítélt forrás azonban erre most nem volt elegendő. Annak pótlására pályázati forrást igyekszik bevonni az önkormányzat – A szerk.]

A rendezvény elején a konferanszié – a Viski Károly Múzeum munkatársa – köszöntötte a megjelenteket, köztük név szerint is Rideg László megyei közgyűlési elnököt, majd a Borbélyné Zsiga Katalin és Farkasné Böjtös Beáta – a Liszt Ferenc AMI tanárai – által előadott gordonka duett zenei felvezetőjét követően röviden ismertette Vincellér Imre pályáját (Lásd alább, keretben!).

A továbbiakban előbb a házigazda jogán az új képtár fenntartójának, a Viski Károly múzeumnak az igazgatója mondott köszöntőt, megragadva az alkalmat, hogy a kalocsai múzeum kialakulásának, fejlődésének történetét is fölelevenítse, amelynek kezdetei szintén egy képzőművészeti gyűjteményhez kapcsolódtak. Az igazgató szólt a város gazdag képzőművészeti életéről és hagyományairól, valamint a múzeum gyűjteményében lévő értékes alkotásokról is, amelyek a tervek szerint hamarosan ugyanebben az épületben kaphatnak helyet.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Ezt követően dr. Mecsi Beatrix mondott szakmai megnyitót, általánosságban is bemutatva a művész munkásságát, de egy-egy itt kiállított képről részletesebben is szólt. A szakember hangsúlyozta Vinczellér munkásságában, művészi beállítódásában oly fontos családi hagyományok szerepét, valamint az általában a képein sokszor nosztalgikusan megjelenő hagyományos értékekhez való vonzalmát, értük való aggodalmát is.

Szintén kiemelte, hogy a művész korábban zeneművészi pályára készült, és csak később döntött a festészet mellett. De a zene mint a festészetének témája és inspirálója továbbra is megmaradt, és több most bemutatott zenei témájú, hangszereket, koncertet ábrázoló festményről visszaköszön.

Kalocsán, Vinczellér Imre városában a mai naptól folyamatosan megtekinthetőek e művek, ráébresztve a neveltetés, az inspiráció helyszínének fontosságára, és a képek sora fölhívja figyelmünket a saját múltunk, kötődéseink értő módú megélésére, az abból való táplálkozásra, saját magunk építésére – mondta végül a művészettörténész, a közönség figyelmébe ajánlva a kiállított alkotásokat.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A szakmai megnyitó után dr. Bálint József adta át Vinczellér Imre állandó kiállítását a város népének, hangsúlyozva, hogy a művész felajánlásáról szinte gyorsan, és teljes egyetértésben hozott döntést a testület, amiért ezúton is köszönetet mondott a képviselőknek.
A helyszínválasztással kapcsolatban rámutatott, az egyik szempont az volt, hogy a város tanuló ifjúsága számára példaképként állítsák a művészt, aki egykor a szemközti gimnáziumnak is tanára volt.
Beszéde során Bálint József a művészről és munkáiról is szólt, és a város nevében köszönetet mondott a felajánlásért, majd átadta a szót a nap főszereplőjének, Vincellér Imrének, aki rendkívül rövid beszédet mondott.

Három fő műve itt nem látható. A három unkája az – mondta a festő, majd elérzékenyültségében elcsukló hangon fölsorolta keresztneveiket.

A megnyitó végén kötetlen keretek közt tekintették meg az érdeklődők a kiállított képeket, miközben az emeleti nagyteremben állófogadással vendégelték meg a megjelenteket.

A kiállítás keddtől szombatig 13-17 óráig látogatható.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A Múzeumok éjszakájának további, késő éjszakába nyúló programjairól külön cikkben számolunk be.

Vinczellér Imre
(Baja, 1953. május 6. – )

Jelenleg Kalocsán és Budapesten él, korábbi időszakából erős szálakkal kötődik városunkhoz. Hogy csak egyet említsünk: a most nyílott állandó kiállítása épületével szemben álló Szent István Gimnáziumnak valaha tanára is volt.
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1976-tól folytatta tanulmányait, ahol 1980-ban szerzett diplomát. Mesterei Bráda Tibor és Patay László.
1984. óta szabadfoglalkozású, hivatásos festőművész.
A művészet szeretetét már a családból magával hozta. Gyermekként nyolc évig tanult zongorázni. Két nagybátyja, Hevesy Iván művészettörténész, filmesztéta, illetve Kasselik László festőművész közvetlenül is hozzájárultak mesterségbeli tudásának megalapozásához.
Mellettük mesterének vallja Borsos Miklóst is, aki pályája kezdetén 1971-ben önképzésre és tanulmányutakra bíztatja, később pedig Tóth Menyhért festészete volt rá közvetett hatással.
Festményei több mit harminc éve szerepelnek nemzetközi tárlatokon, főként Franciaországban. Itthon és külföldön 52 önálló kiállítása volt többek közt Párizsban, Londonban, Bécsben, Athénban, Marseille-ben és Cannes-ban.
137 hazai és nemzetközi tárlaton vett részt.
A Művészeti Alap (1984), a Magyar Képző- és Iparművészek Egyesülete (1984). a Koller Galéria (1988), Magyar Képző – és Iparművészek Szövetsége (1991), Magyar Festők Társasága (1991), Molnár-C Pál Művészeti Társaság (2000), Új Gresham Kör (2002), Francia Művészeti Tudományos és Irodalmi Akadémiai Társaság (2004) tagja.
Munkásságát számos díjjal ismerték el:
Bács- Kiskun Megyei Művészeti és Tudományos-díj (1996)
„Kalocsa Városért”-díj (1998)
Molnár-C Pál-díj (2000)
Marseille M.C.A, nemzetközi kiállítás, 2. Grand Prix (2003)
Cannes M.C.A, nemzetközi kiállítás, Grande Medaille d’Or (2004)
Magyar Köztársaság Arany érdemkeresztje (2004)
Paris „Art Sciences” Lettres Société Academique Fancaise, Diplome de Medaille d’Or Magyar Művészeti Akadémia, Koller-díj (2006)
gr. Széchenyi György-díj (2008)
Prima-díj (2013)
Bács-Kiskun Megyéért-díj (2014)
Számos alkotása köztéren, illetve közgyűjteményekben is megtalálható.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025. 02. 13., 12:19
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK