2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Felidézték a hagyományos falusi disznótorok hangulatát

2016. 02. 24., 10:40

Közel ötszáz vendéget vártak a hétvégén Petőfiszállásra, ahol ötödik alkalommal rendeztek hagyományőrző falusi disznótort. Négy sertés bánta a vigasságot.

– Öt évvel ezelőtt azzal a céllal hívtuk életre ezt az eseményt, hogy a mai fiatalok is láthassák, átélhessék a hagyományos falusi disznótor hangulatát. Hiszen ma már egyre többen vannak olyanok – és nem csak fiatalok – akik még soha nem vettek részt disznóvágáson. Ennek egyik oka, hogy egyre kevesebb helyen tartanak disznót, ezáltal pedig disznóvágást. A kiszámíthatatlan takarmány- és felvásárlási árak miatt a falusi ember is felhagyott a sertéshízlalással, inkább megveszi a boltban a húst – nyilatkozta a baon.hu-nak Czombos Ferenc alpolgármester, aki még jól emlékszik azokra a régi disznóvágásokra, amikor a tanyán már napokkal a tor előtt lázasan készülődtek az eseményre. Mert régen megadták a módját, a méltóságát a disznótornak, hiszen ilyenkor készítették el egy-egy család egész éves élelmét.


Forrás: Baon

Petőfiszálláson szombaton a régi hagyományoknak megfelelően szalmával és fatüzelésű, kézi pörzsölővel pörzsölték a disznókat. Idén is az első hívó szóra jöttek a falubeli böllérek: Pintér Károly, Molnár Lajos és Tóth József irányította a munkát, amiben a tanyagondnok, a rendőr, a polgármester, a jegyző, az iskolaigazgató, kicsik és nagyok egyaránt kivették a részüket. A hagyományőrző eseményre jöttek a szomszédos településekről és az ország számos pontjáról is. Ilyenkor a faluból elszármazottak is hazalátogatnak. A vendégek nem érkeztek üres kézzel, mindenki hozott valamit. Volt, aki pálinkát, volt, aki süteményt vagy savanyúságot. Az esemény szervezői arra is törekednek, hogy bemutassák helyi értékeiket, így kiállítást rendeztek a helyi kézművesek alkotásaiból, az esti mulatságon pedig felléptek a helyi nyugdíjas klub tagjai és a néptáncosok is.

Forrás: Baon

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK