A TEIT rendes ülését tartotta kedden, szeptember 24-én a kalocsai városházán. Az ülés keretében elfogadták a negyedéves költségvetés-módosítást, és elköszönt a testülettől annak két tagja – a tagtelepülések polgármesterei közül azok, akiket az idei helyhatósági választásokon nem választottak újra–, köztük a leköszönő elnök, dr. Filvig Géza.
Az önkormányzatok gazdálkodásához hasonlóan a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) is egy évre készülő költségvetésből gazdálkodik, és ugyanúgy évente négyszer, negyedévente módosítani kell azt, szerepeltetve benne az elmúlt időszak költségvetési eseményeit, azon gazdasági körülményeket, a feladatok ellátásához felhasznált forrásokat, amelyekről az adott időszakban döntött a társulás.
A MOSTANI MÓDOSÍTÁS MÁR AZ ÁTADÁS-ÁTVÉTEL ELŐKÉSZÍTÉSÉT IS SZOLGÁLJA, MIVEL A GRÉMIUM TAGJAINAK MANDÁTUMA SZEPTEMBER 30-ÁVAL LEJÁR.
A jelenlegi elnök, dr. Filvig Géza polgármester megbízatása is véget ér, miután a kalocsai polgármesteri címért folyó versengést dr. Bagó Zoltán nyerte, ezért az ülés keretében elbúcsúzott a társulás döntéshozó testületétől, megköszönve az együtt végzett munkát.
A TEIT-elnöki pozíciójáról leköszönő Filvig Géza az alkalom kapcsán a szervezet gazdálkodásáról munkatársunknak elmondta:
AZ ÉV UTOLSÓ EGYHARMADA IDŐSZAKÁRA A KÖLTSÉGVETÉSBEN SZEREPLŐ FORRÁSOK EGYHARMADNYI RÉSZE MEGMARADT.
Így kerül átadásra, tehát a pénzek felhasználása idő arányosan történt.
A szervezet feladatai közé tartozik, hogy az atomerőmű, illetve a radioaktív hulladéktárolók működését folyamatosan ellenőrizze, és arról tájékoztatást adjon.
E téren az év legfontosabb sajátossága volt, hogy a Duna alacsony nyári vízállása és magas hőmérséklete teremette speciális körülmények között kellett az atomerőművet működtetni.
Filvig Géza méltatta az erőmű szakembereinek e téren mutatott magas szintű szakmai tudását és hozzáértését, aminek köszönhetően e körülmények közt is jól, stabilan tudták üzemeltetni az erőművet.
Amint fogalmazott, az energiaellátás folyamatosan biztosított, ennek köszönhetően a magyar családok ezen az alacsony, rezsivédett áron kaphatják meg a stabil ellátású energiát, és a TEIT is e tevékenységet igyekszik segíteni munkájával.