Nemzeti gyásznap – 1956. november 4-ére emlékeztünk

A megemlékezést a Himnusz és a Szózat eléneklése keretezte, majd az utóbbit követően az önkormányzat nevében koszorút helyezett el dr. Filvig Géza polgármester, Simon Zoltán alpolgármester. A továbbiakban az emlékezés virágai és égő mécsesek kerültek az alkotás talapzatára.

A megemlékezésen Szabó László Dezső, érdemkeresztes költő, publicista ünnepi beszédét követően „A Hazáért” kitüntetést adományoztak és tűztek a mellére Váczi Attilának annak elismeréseként, hogy a jelenlegihez hasonló számos városi ünnepségen mondott ékes beszédet, verset.

A Szabó László Dezső által írt és felolvasott, személyesen átélt eseményekben gazdag beszédet – talán sokunk tanulságára - szó szerint lejegyeztük.

Tisztelt hallgatóim, hölgyeim és uraim, bajtársaim!

A mai nap a nemzeti gyász, és egyben a nemzeti büszkeség napja is. 65 évvel ezelőtt, 1956. november 4-én, az országba beözönlő szovjet invázió eldöntötte a forradalom sorsát, amely a kommunista eszmére és szervezeteire való hatásával, súlyos csapást mért.

Idézzük fel az előzményeket és a következményeket!

1956. október 3-án a szovjet csapatok kivonultak Budapestről, de a főváros határában beásták magukat.
November 4-én, hajnalban, 4 óra 15 perckor indult meg Magyarország és Budapest ellen a szovjet támadás. Minden létező szárazföldi fegyverüket bevetették. Közismert Nagy Imre akkori miniszterelnök rádióbeszéde, amely így szólt:

Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes, magyar, demokratikus kormányt!Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”Budapesten és számos vidéki városban megindult a fegyveres harc a túlerő ellen. A fővárost nehéztüzérséggel lőtték a szovjetek.
A családom akkor Budapest XVI. kerületében, Rákosszentmihályon lakott. Jómagam november 4-én a kerületi kiegészítő parancsnokságon teljesítettem szolgálatot, mert október 28-án behívóparancsot kaptam. Nem tudom mi okból, de alhadnagyként lettem behívva. Itt a parancsnok, Deák Ferenc őrnagy mellé lettem beosztva, és a kerület katonai járőreit irányítottam.  A kerületben fegyveres harc nem volt. A szovjetek kivonulását rendben biztosítottuk.
November 4-én, hajnalban a bázison tartózkodó állományt az őrnagy összehívta, és közölte, hogy karabélyokkal, géppisztolyokkal a bevonuló páncélosok ellen nem lehet harcolni egy kertvárosban, mint a XVI. kerület. Így azt javasolta, hogy mindenki térjen haza. Fegyverét elviheti, vagy adja le. Nem volt mit tenni… Én is elindultam a bázisról Rákosszentmihály felé.

Rákosszentmihályon a Nádor utcában laktunk, ami Budapest felé, a település szélén, párhuzamosan futott az úgynevezett Körvasút-sorral, amelynek vágányai a Ferencvárosi pályaudvart kötötték össze a Nyugati pályaudvarral.

Erősen ködös hajnal volt, pár tucat méterre lehetett csak ellátni, és a köd is folyamatosan sűrűsödött. A Körvasút felé vezető Varga József utca bal járdáján haladtam hazafelé. A mi utcánk ezt keresztezte. Még mielőtt odaértem volna, a vasút felől irányomba egy géppisztoly-sorozatot adtak le. Erre én egy testes akácfa mögé ugrottam, máris egy újabb sorozat jött, ami széttépte mellemen a pufajka kabátot. Isteni csoda, hogy egy karcolást se ejtett rajtam. Jó ideig meg se moccantam a fa mögött, s amikor kissé magamhoz tértem, a köd leple alatt a legközelebbi léckerítésen átvetve magam a kerteken át jutottam haza.
A Nádor utca végén, ahol eredetileg be akartam balra kanyarodni, egy pár hektárnyi terület volt, ahova a szovjet tüzérség települt másnap. Innen lőtték folyamatosan Budapestet olyan erővel, hogy a Nádor utcában a fakerítések és a talaj is folyamatosan remegett. Szüleimmel, testvéreimmel le is húzódtunk a pincénkbe.
Budapesten és környezetében folyt a fegyveres harc, főleg a belvárosban. Mindnyájan ismerjük a Corvin köz, a Széna tér és az  Üllői úti laktanya nevét a többivel együtt.
A Magyar Honvédség alakulataink jó része Budapesten és vidéken is az ellenállás élére állt. A hatalmas túlerő és technikai fölény – egyes adatok szerint az itt lévő csapatokon felül több tízezernyi katona jött ezekben a napokban az országba. A harc folyt, de az ellenállást legyűrte a túlerő.
Eközben a nyugati rádióadók nap mint nap lelkesen bíztattak arra, hogy tartsunk ki, ne adjuk fel. Ennél többet nem sokat tett a nyugati világ, az ENSZ, a példátlan magyar forradalomért. Ebben a hősies, de kilátástalan harcban a főváros nem volt egyedül, mert számos vidéki város, így Kalocsa is, lehetőségeihez képest kivette részét a küzdelemből.
A Kádár vezette munkás-paraszt kormány első intézkedései közé tartozott a megtorlás, az ÁVH megszervezése. Ennek eredményeit évtizedeken át megszenvedtük. Kitelepítések, gulág, internálások, Recsk, és sorolhatnám a megtorlás eseményeit, amikor is a legkegyetlenebb módon és módszerekkel sújtották a forradalomban résztvevőket. A besúgó rendszer is kiépült. A Kádári diktatúra csak a későbbiekben váltott át az úgynevezett gulyáskommunizmusba.

Mindenesetre november 4-ének következményei nem maradtak el, mert a moszkvai irányítás alatt álló, nyugat-európai kommunista pártok szembefordultak a Kreml-lel. Egyes pártok nyíltan elítélték a Szovjetuniót, mások tagsága erősen lecsökkent.
A november 4-i agresszió előzményeinek és lefolyásának, valamint következményeinek részletes és korrekt feltárásának feladata a történészeké, de a lényeget egy átlagember is felismerheti: nem hiába történt 1956. október 23-a forradalma, amely újra beírta a magyar nevet a világtörténelembe. November 4-e pedig örökre szégyene marad a kommunista-szovjet diktatúrának.

Köszönöm, hogy meghallgattak!” – zárta erős tapssal elismert beszédét Szabó László Dezső érdemkeresztes költő, publicista.