2024. 10. 10. csütörtök
Gedeon
: 400 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Simon Zoltán

Itt találod az összes cikket a „Simon Zoltán” témában!

Teljes ivóvíz-hálózati rekonstrukció indul a Malom utcában – A fővezetékeket és a rákötéseket is kicserélik

Teljes ivóvíz-hálózati rekonstrukció indul a Malom utcában – A fővezetékeket és a rákötéseket is kicserélik

Az ivóvízhálózat cseréje a Malom utca teljes hosszában a Nemzeti Vízművek Zrt, mintegy bruttó 42 millió forintos beruházása nyomán valósul meg a következő időszakban. A munkaterületet augusztus 26-án átadták a kivitelezőnek. A munkálatok várhatóan október közepéig lezárulnak.
2024. 08. 02., 16:25
Porajmos – A roma holokausztra emlékeztek Kalocsán

Az idei megemlékezésen az Ombudsmani Hivatal és a Belügyminisztérium is képviseltette magát. Az alkalmat délután „roma platform”– kerekasztal beszélgetés – egészítette ki egy országos program nyitányaként, illetve a Városházán is folyt egyeztetés aktuális kérdésekről.

2023. 12. 04., 16:02
Fellobbant az első adventi gyertya – A templomtéren tartott ünnepségen Simon Zoltán és Gera-Csontos Hajnalka mondott beszédet

Advent első vasárnapján a Szentháromság téren felállított városi karácsonyfa körül mintegy ötszáz ünneplő gyűlt össze az első adventi gyertyagyújtó ünnepségre, amelyen Simon Zoltán alpolgármester köszöntőt, Gera-Csontos Hajnalka református lelkész áldást mondott, műsort a Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola énekkara adott.

2023. 11. 05., 10:55
„Tisztelet a hősöknek!” – Az ’56-os forradalom vérbe fojtására és áldozataira emlékeztek Kalocsán

1956. november 4-én rohanták le a szovjet csapatok hazánkat, szövetségben az áruló Kádárral és „Ideiglenes Kormányával”, amit a legyőzhetetlen túlerő elleni véres szabadságharc, majd a könyörtelen megtorlás követett. Ezek hőseire és áldozataira emlékezve koszorúzták meg Kalocsán az ’56-os emlékkövet. Beszédet mondott: Körmendy Szabolcs.

2022. 08. 02., 14:17
Porajmos: soha többé! – A holokauszt cigány áldozataira emlékeztek Kalocsán

Tegnap este hét órai kezdettel tartották városunk megemlékezését a náci rezsim, a deportálások és haláltáborok cigány áldozatainak emlékére és tiszteletére. A megjelenteket köszöntötte Sztojka István, a cigány Nemzetiségi önkormányzat elnöke, megemlékező beszédet mondott Simon Zoltán alpolgármester.

2022. 01. 10., 08:40
A Don-kanyar áldozataira emlékeztünk – Csak városunkból több mint 200-an haltak meg az orosz hómezőkön

Az Eperföldi templomban az áldozatok emlékére mutatták be a reggel fél tízkor kezdődött szentmisét, majd a templom előtti téren, a Doni áldozatok emlékművénél tartottak megemlékezést és koszorúzást katonai tiszteletadással. Beszédet Simon Zoltán alpolgármester, verset Iván Adrienn mondott, közreműködött a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar.

2021. 11. 05., 07:28
Nemzeti gyásznap – 1956. november 4-ére emlékeztünk

„A november 4-i agresszió előzményeinek és lefolyásának, valamint következményeinek részletes és korrekt feltárásának feladata a történészeké, de a lényeget egy átlagember is felismerheti: nem hiába történt 1956. október 23-a forradalma, amely újra beírta a magyar nevet a világtörténelembe.”

2021. 09. 01., 14:14
Átadták az Eperföldi  felújított sportcsarnokát - A nyílászárók, a fűtés és a födémszigetelés is megújult

A mintegy hatvanmilliós nagyságrendű beruházás keretében megújított létesítmény átadásán beszédet mondott Font Sándor országgyűlési képviselő, Simon Zoltán alpolgármester, Sárosi Magdolna, az intézményt fenntartó Bajai Tankerületi Központ vezetője, valamint Vajda Henrietta intézményvezető, a sportiskola tanulói pedig sportbemutatókkal emelték az alkalom fényét.

2021. 06. 26., 09:06
Hagyományőrzői szakmai fórum és ismerkedés – A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Bács-Kiskun megyei vezetői találkoztak Kalocsán

Múlt pénteken az Érsekkert bejáratánál található Hagyományok Háza adott otthont annak a találkozónak, amelyen a folklór örökség megőrzését és átadását célul tűző szövetség átalakulásával és a jövőbeni tevékenységével kapcsolatos feladatokat tekintették át a szervezet Bács-Kiskun megyei tagegyütteseinek vezetői.

2021. 05. 24., 15:30
Kalocsa csatlakozik a Székesfehérvári Gazdakör programjához

Az idei év második felére kitűzött cél, hogy több agrárprogramot és szakképesítést adó képzést hirdetnek meg, gyakorlatorientáltan szolgálják ki a helyben felmerülő igényeket. Bővebb információval nyáron és a szeptemberi Paprika Napokon rukkolnak ki.

2021. 02. 25., 19:39
Február 25. – A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Az Országgyűlés 2000. június 13-án hozott döntése értelmében azóta e napon emlékezünk meg a kommunizmus világszerte százmillióra rúgó halálos áldozataira, a megkínzott, száműzött, munkatáborba hurcolt, vagy „csak” karrierjében, egzisztenciájában, mindennapjaiban tönkretett emberek tömegeire. A város nevében Filvig Géza polgármester és Simon Zoltán alpolgármester gyújtott mécsest az ’56-os emlékparkban elhelyezett emlékkőnél.

2020. 10. 12., 09:47
„Miénk itt a tér”- heves, elhúzódó politikai vita az egyidejű területfoglalásról – Bolvári-Bagó egyre jobban egymásra találnak?

Hogy a sétálóutcába kerékpárral való behajtás kérdése, vagy a közterületi árusítás újraszabályozásának ügye hogyan osztotta meg a testületet, és váltott ki parázs vitát a legutóbbi testületi ülésen? Hogyan ruházták föl a polgármestert egy olyan egyszemélyes döntési jogkörrel, amelyet ő a háta közepére púpnak se kívánt? Hogy mindez érdemi vita, vagy képviselői magamutogatás az elő közvetítés miatt? Cikkünkből kiderül!

2020. 08. 19., 09:02
Víziközmű-beruházások városi forrásból, több helyszínen – A vízműszolgáltató és az önkormányzat egyelőre a kis lépések taktikáját folytatja

A szennyvízcsatorna-rendszer folyamatos korszerűsítése állandó feladatot ad, de több ismert konstrukciós hiányosságát is javítani kell, az ivóvízhálózat pedig közismerten elöregedett városszerte, ami szinte állandó csőtöréseket okoz. Sürgető feladatok állnak Kalocsa város önkormányzata és az ellátórendszerek fenntartója előtt – ebből kettő már zajlik. Filvig Géza, Mátyus Zoltán és Simon Zoltán tegnap délelőtti sajtótájékoztatója.

2020. 08. 03., 13:22
A porajmosra emlékeztek

A holokausztnak áldozatul esett romákra emlékeztek és a túlélők előtt tisztelegtek péntek este a kalocsai Roma Közösségi Házban.

2020. 06. 26., 22:20
Hallgattassék meg a másik fél - A 6300.hu csapata reagált Simon Zolán tegnapi nyilatkozatára

Simon Zoltán alpolgármester sajtóközleményt adott ki tegnap, amelyben nehezményezi, hogy meglátása szerint a médium azt a látszatot keltette, mintha az önkormányzat nem adna megfelelő tájékoztatást részükre, amit Simon cáfolt. Az orgánum ma szintén nyilatkozatban utasította vissza az alpolgármester állításait - közleményüket változatlan formában tesszük közzé.

2020. 06. 24., 19:55
Simon Zoltán visszautasítja, hogy ne adnának megfelelő tájékoztatást – Egy helyi médium utalt rá, hogy eddig nem kapták meg a meghívókat

„Bízunk benne, hogy ezután mi is kapunk meghívásokat a sajtótájékoztatókra, rendezvényekre” – erre az utalásra válaszolt az önkormányzat nevében az alpolgármester azzal, hogy „az elmúlt hat hétben kilenc alkalommal küldött az Önkormányzat meghívót (…), de eddig egyetlen alkalommal sem jelentek meg.”

2019. 10. 03., 20:55
Dr. Filvig Géza: A választásoknak azok is nyertesei lesznek, akik most még nem bennük gondolkodnak

A polgármesterjelölt szerint október 13-án arról döntünk, hogy tovább haladunk-e a lejtőn és a kormánypártokkal állóháborúra készülő, az elmúlt öt évben leszerepelt, egymással vitatkozó szivárványkoalíció kerül városunkban hatalomra, vagy hallgatunk a józan eszünkre, és a kormány támogatását magunk mögött tudva elkezdünk közösen létrehozni egy épülő jövőt.

2019. 08. 04., 10:45
Porajmos: emlékezés és útkeresés – A roma holokauszt emléknapján a cigányság felelősségét és az egység fontosságát hangsúlyozták

A múlttal való szembenézés, a többségi nemzet tiszteletadása mellett kölcsönös elfogadásra van szükség. Nagy a hazai cigányság felelőssége a közös haza és közös jövő felépítésében, ami az egység megteremtése nélkül nem sikerülhet – rendhagyó gondolatokat is megosztottak a porajmos áldozataira emlékező szónokok.

2019. 08. 04., 10:19
„Bocsáss meg, de ne felejts!” – A holokauszt cigány áldozataira emlékeztek a Roma Közösségi Házban

Pénteken a kalocsai roma közösségi házban emlékeztek a náci népirtás cigány áldozataira. A megjelenteket köszöntötte Sztojka István RNÖ-elnök, akinek munkásságát a Firosz oklevéllel ismerte el. Beszédet mondott Simon Zoltán, Farkas László Firosz-elnök, valamint Száva László, a Roma Magyar Kézfogás Alapítvány vezetője, majd megkoszorúzták az áldozatok emléktábláját.

2019. 06. 12., 08:00
Dr. Filvig Gézát javasolja polgármester-jelöltnek a Fidesz Kalocsai Csoportja

A régi-új elnökség szerint Bolvári Ferdinánd és az általa képviselt politikai pártok az előző öt évben már lehetőséget kaptak arra, hogy fellendítsék a város gazdaságát, de nem tudtak élni azzal a konszolidált helyzettel, amit örököltek az előző vezetéstől, ehelyett irányításuk alatt a város felélte az eladott ingatlanok értékét is.

2019. 05. 31., 14:26
Simon Zoltán elnök (FIDESZ): „A FIDESZ-KDNP nem bújik senki mögé, önálló polgármester jelöltet és képviselő jelölteket állít”

„A hatalomban maradás érdekében ugyan azok indulnak jelöltként és a háttérben pillanatnyi érdekektől vezérelve, elvtelenül, jóval az önkormányzati választások előtt egyezkednek pozíciókról, akik a városban uralkodó állapotokért felelősek” - nyilatkozta a KALOhíreknek Simon Zoltán a FIDESZ-KDNP elnöke.

2019. 02. 11., 20:51
Nincs elfogadott költségvetése Kalocsának – A Menza sarát se tudja fizetni

Pedig állami támogatást is kaptunk a felszámolás alatt álló társaság kötelezettségeinek fedezésére. A testületet már nem lehet feloszlatni, a költségvetési rendeletet legkésőbb március idusáig kell elfogadni. Bálint József tartott sajtótájékoztatót a mai, hétfő délutáni képviselő-testületi ülés után.

2019. 01. 29., 09:22
Rendelettel korlátozhatják a tűzijáték-használatot Kalocsán – Felirat Font Sándor képviselőnek a hatályos szabályozás parlamenti felülvizsgálatára

Őszre készülhet el a rendelettervezet, amelyet a tűzijátékok zaja okozta kellemetlenségek kiküszöbölése reményében terjesztett elő Simon Zoltán. Tatán az Öreg-tavon telelő sarki ludak védelmében már született hasonló, helyi érvényű jogszabály, látványos eredménnyel. Itt nem a teljes tiltás a cél.

2018. 03. 02., 19:42
Bő ötmilliárdos költségvetése van Kalocsának – 102 milliós hiány, ugyanakkora maradvány

A múlt heti képviselő-testületi ülésen fogadták el Kalocsa város költségvetését. A döntés második nekifutásra született meg: február 8-án egyszer már leszavazták. Az akkori aggályok közül legfajsúlyosabb a Menza Kft. 66 milliós tartozása fedezetének hiánya volt, amelynek megítélése megosztja a testületet. Másodjára módosítottak rajta: a nyugdíjasoknak juttatandó második félévi 2000 forint fedezete, és a nagyrendezvények túlóraköltsége tartalékkeretbe került.

2018. 02. 23., 07:49
Kiszorítósdi – Angeli Gabriellát több bizottságból visszahívták, az ÖKO Pontból is leépítik, Lakatos János távozik az MSZP-ből

Angeli Gabriella már szimpátiatüntetés hőse is volt a tegnapi (csütörtöki) testületi ülés előtt a több pozíciójából való, várható eltávolítása miatt. Állítása szerint nem értesült a kiszorítására, az ő szavával „ellehetetlenítésére” előkészített döntésekről. Ez az állítás – tekintve, hogy a képviselő más tisztségei mellett a jogi bizottság elnöke (volt) – mindenképp elgondolkodtató.

2018. 01. 30., 20:32
Az elkallódott meghívó esete – Pengeváltás Simon Zoltán és a polgármester közt

A januári első testületi ülésen kérdezte először Simon Zoltán a polgármestert, hogy részt vett-e a megyei jogú városok által kezdeményezett országos polgármesteri találkozón, s ha nem, miért. A konferencia témája a migrációs hullám kezelésének kérdése volt. A polgármester akkor adott válasza, amely szerint azért nem vett részt a találkozón, mert nem kapott meghívót, a tegnapi ülésen látványosan megdőlt.

2018. 01. 23., 10:48
AZ MSZP MONDJON LE! – Avagy pártiroda-ügy, nagytotál

A képviselők szerint az MSZP megzsarolta a várost. Sikerrel: a párt beköltözik a „civilek házába” – parázs vita után erről döntött pénteken a képviselő testület. A tét óriási volt: egymilliárd. A határozathozatalt megelőzően személyeskedő szóváltás, a felelősség ide-odakenegetése kísérte a vitát, minden korábbinál élénkebb indulatokat kiváltva. Filvig Gézát meg is intette a polgármester – eddig ilyen sem volt.

2018. 01. 19., 23:58
Falhoz, és kezeket fel! – Kalocsa finanszírozza az MSZP-t?

Soha nem látott indulatokat váltott ki (videóval!) a kalocsai Városházán, hogy az MSZP a Pártok Házából való kiköltözésének feltételével kész tények elé állította, sarokba szorította az önkormányzatot, nem hagyva más lehetőséget, mint egy ellentmondásos javaslatra igennel szavazni. Ezúttal ezt "fölemelt kézzel" kellett megtenniük. Több mint egymilliárd volt a tét. Zsarolás? Öten ellenálltak.

2018. 01. 10., 23:09
Diktátum? 2010 előtt! – Éleződő belső ellentétek a Parkgondozó finanszírozása kapcsán

Melyik önkormányzati ciklusban lehetett diktátumokról beszélni a jelenlegi polgármester szerint? Ki nem találnák! Intézmény lesz a Parkgondozó? Betolják a céget a szakadékba? Veszteség bekódolva?! – A Parkgondozó Kft. finanszírozásának kérdése a polgármester, illetve apparátusa és Loibl László cégvezető közti ellentéteket hozott felszínre.

2018. 01. 07., 20:52
Nem fogadta el az FB a Vagyonhasznosítási Kft. üzleti tervét– Kilencből négy és fél milliót mégis odaadtak a cégnek

Takarékosság, Kalocsa Szíve program, pályázati kötelezettségek is szóba kerültek a személyeskedéstől sem mentes önkormányzati vita során, amelyet követően a Vagyonhasznosítási Kft. önkormányzati támogatásának mértékéről döntött a tavalyi utolsó ülésén a kalocsai képviselő-testület. Ha az elfogadott finanszírozással „elgurul” az év, akkor kb. 4,6 milliót spórolunk a tervhez képest, igaz, a megcélzott, bő 9 milliós takarékosság helyett. Viszont közben létrejön két új munkahely is!

2017. 12. 05., 19:41
Elfogadták a Menza Kft. (va.) beszámolóját – Mégis fizet az önkormányzat a beszállítóknak?

Mától épp négy hete van még hátra a Menza Kft.-nek, addig kell ellátnia maradék közfeladatát. Időközben elkészült a Kft. beszámolója. A cég felügyelő bizottságának elnöke, valamint a korábbi ügyvezető távollétében tárgyalták a Városházán a dokumentum elfogadását. Az azt megelőző vita során több képviselő egyértelművé tette, hogy a Menza adósságainak kiegyenlítése mellett áll. Így a „Polgári Törvénykönyv szerinti” eljárást preferáló Bálint–Kati vonal kisebbségbe szorulhat.

2017. 12. 01., 22:31
Halló, balekok! Vacak épület most eladó! – Avagy: marketing kalocsai módra

A Kossuth Lajos út 22. szám alatti, egykor egészségügyi, majd könyvtári célokat szolgáló épület korábbi értékesítési pályázata – „balekok” híján – meghiúsult. Most állítólag jelentkezett egy. Lehet vele versengeni, a pályázat nyilvános, de nagyon sietni kell majd! A kiírásáról szóló önkormányzati döntést megelőző vitában Angeli Gabriella újra a Fidesz-KDNP álláspontjára helyezkedett, Filvig Géza megtapsolta, Bálint József is örült neki, Bolvári Ferdinánd felszólalását pedig Simon Zoltán köszönte meg.

2017. 12. 01., 20:07
Kiadták a listát, akiknek tartozik a Menza – A Karamell követelése a legnagyobb

Nyolc település vállalkozásainak – köztük számos kalocsainak –, kiemelt helyen a Karamell Kft.-nek és a Vagyonhasznosítási Kft.-nek (!) tartozik összességében sok-sok pénzzel a Menza Kft. a Simon Zoltán által korábban kikért, a csütörtöki testületi ülésen nyilvánosságra hozott adatok szerint.

2017. 11. 27., 17:13
Maradhattak volna a Művház szobrai? – Közös platformon Angeli és Simon az önkritikus Bálinttal szemben

Év eleje óta tudott Bálint József polgármester a reneszánsz szobormásolatok elszállításának szándékáról, mégis meglepetésként érte, amikor a hónap elején érte jöttek. Angeli Gabriella és Simon Zoltán is kérdőre vonta a polgármestert, Angeli szerint jogilag lett volna keresnivalónk a szobrok itt tartásáért, Simon szerint hallgatásunk a másik felet is meglepte.

2017. 11. 09., 16:41
Mindent a Menzáról – Mi lesz ez után?

Bár csak második nekifutásra, de kimondta a testület az áment a Menza Kft. megszüntetésére, megindították a végelszámolást. De mi jön ez után? Mi az eljárás várható kimenetele? Hogyan szervezik meg az eddig a Kft. által folytatott közétkeztetési ellátást? Mi lesz a Menza konyháinak sorsa? Mi lesz a dolgozókkal? Mi lesz a Kft. tartozásaival? – súlyos kérdések, amelyekre keressük a válaszokat.

2017. 10. 30., 21:16
Megszűnnek a kispiacok – Változik a kalocsai piacrendelet

A több részletében elavult piaci rendeletünket hozzá kellett igazítani az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásokhoz. Ez általában szigorítást jelent, most is. A központi piac működését kevésbé érintik a változások, ám a Heller-sarki és az eperföldi kispiacok jelenlegi formájukban gyakorlatilag megszűnnek.

2017. 09. 02., 14:00
Ovi-matek – Dogmák dőlnek tervezett óvodaépítés kapcsán

Egy csomó minden kiderült a tervezett óvodaépítésről: a 150-nek a 75 mégsem a fele, a KalocsaKOM árát mégsem fejlesztésre költötték, az apparátus pedig nem bólogat gondolkodás nélkül. A hitelfelvétel lehetőségéről is szó volt, hogy megvalósulhasson a 150 fős óvoda. Ezt elvetették, de nem mondtunk le végleg teljes megvalósításról.

2017. 07. 14., 17:21
Nehéz idők – A focistákon kezdte az önkormányzat a spórolást

Az építményadó-emelésről szóló vita kapcsán több képviselő újabb takarékossági lépéseket sürgetett. Ezt két napirenddel később a KFC kérelmének elutasításával meg is kapták. Úgy tűnik, a kőkemény spórolás időszaka jön. Fájni fog.

2017. 07. 13., 17:58
Építményadó-emelés – Amíg ilyen drága a szemétdíj, nem lesz kommunális adó

Nincs napirenden a kommunális adó bevezetése, az építményadó emelése a korábban elvetett javaslatban foglaltnál szerényebb mértékű, és a legnagyobb terhet viselő vállalkozások javára differenciál. A polgármester által bemutatott dokumentum szerint az előző vezetésnek ennél szigorúbb adórendeletre is volt forgatókönyve.

2017. 06. 21., 18:32
Kompromisszumos megoldás – Zöld utat kapott a Méhecskék Selyemerdő-projektje

A Hunyadi pályának a Selyemerdő park területének rovására történő bővítését hétfőn, előzmények hosszú sorára pontot téve elfogadta a képviselő-testület. A kompromisszumos megoldás valamivel kisebb területet érint az eredeti terveknél, de a jelentős tereprendezéssel járó TAO pályázati projektnek a faállomány értékesebb része így is áldozatul esik– pótlásukat az egyesület vállalta.

2017. 06. 07., 21:58
Gyermeknapon eltévedtek a gyerekek a gazban

Térdig ért a gaz az Érsiben a gyermeknapon, méltatlan helyszín színvonalas rendezvényhez – Simon Zoltán kritikáját a polgármester jogosnak ítélte. A Parkgondozó ügyvezetője majdnem végigülte az ülést. Tekintse meg hűlt helyét fotónkon!

2017. 06. 02., 12:52
Újabb repeta a „heti diétán” – Elhasalt a negyedéves költségvetés-módosítás

Lassan alakulgat városunkban az a hagyomány, hogy az önkormányzat költségvetéssel kapcsolatos alapvető döntései az első körben nem kerülnek elfogadásra. Az eredeti verziót januárban végül elő sem terjesztették, a mostani, rendes módosítás nem kapott kellő támogatást első nekifutásra, így újra kell tárgyalni. Pedig a határidő így is okozott izgalmakat, mivel egy pillanatig úgy nézett ki, hogy talán már ki is szaladtunk az időből…

2017. 05. 21., 19:05
„Nem szór ránk a gázmester”

Szabálytalan volt a vegyszeres kezelés parkjainkban?! Simon Zoltán képviselő-testületi ülésen tett föl kérdéseket a Kubikus parki játszótéren és más közterületeken végzett vegyszeres rovarirtással kapcsolatban, lakossági jelzések kapcsán, a témáról írott cikkünkre is hivatkozva. A válasz szerint a permetezés papíron rendben volt, de írásos választ is ígértek.

2017. 05. 10., 09:17
16 milliós önkormányzati támogatás 108 millió TAO-pénzhez

Mintegy 108 milliós, jövő évben megvalósítani tervezett beruházás önrészigényéhez biztosít fedezetet legutóbbi ülésén hozott döntésével a kalocsai önkormányzati testület. A KFC, a KKC és a Méhecskék jövő évi pályázati önrészigényéről folyó vita kapcsán újra ütköztek az álláspontok a Méhecskék Selyemerdő-projektjéről is.

2017. 05. 03., 09:24
„Itt az első fecske” – Szépítés a második negyedben (12–1)

Alig egy hónapja fogadták el Kalocsa nullás közbeszerzési tervét, és máris módosítani kellett, nyilván fölfelé. Bálint József portálunknak is üzent – ezúttal nevesítés nélkül. Kiderült: a polgármester nem izgul. Filvig szerint eddig sem izgultunk, mivel nem volt miért. Simon gratulált.

2017. 04. 25., 15:23
Zümmögő Méhecskék, zúgolódó lakók – Nyílt sportbizottsági ülés a „Selyemerdőnél”

A tervezett formában jó eséllyel nem valósulhat meg a Méhecskék SE által TAO forrásból a Hunyadi pályára elképzelt sporttelep-bővítés, amely a beruházásról a munkaterületet jelölő cövekek leveréséből értesülő lakók ellenállásán látszik megfenekleni. Simon Zoltán testületi ülési fölvetése nyomán sportbizottsági ülésen ütköztették a lakók és az egyesület álláspontjait, amihez több önkormányzati képviselő mellett Bálint József polgármester is hozzászólt.

2017. 04. 21., 19:19
Megfeneklik a Méhecskék TAO-pályázata?

A húsvét előtti kedden tartott testületi ülésen Simon Zoltán lakossági panasszal kért szót: levélben keresték föl választói, akik arra figyeltek föl, hogy a Selyemerdő játszótéren cövekeket ütnek le, valamilyen építés területének kijelölésére. A Méhecskék műfüves pályáját tervezték ide, a jelek szerint nem kellő alapossággal.

2017. 03. 27., 20:19
Pályázat-beadási vita vicces közjátékkal – Négyszáz milliós pályázatból építenének új óvodát az Úttörőház udvarára

Korábban már futott egy kört ezzel a kérdéssel a testület. Akkor rengeteg aggály fogalmazódott meg a helyszínt illetően, alternatív javaslatok is elhangzottak, bár a létesítés szándékával mindenki egyetértett. A múlt heti ülésre meggyőzték magukat a korábban bizonytalan képviselők. Rendeződik a meglévő épület sorsa is: a táncosok és az óvoda közösen használhatják majd.

2017. 02. 18., 16:08
„Ki nem mondott igazat, ön, vagy Loibl úr?”

– Ezt kérdezte Simon Zoltán képviselő, – „Sajtótájékoztatókra több választ nem adok” – felelte Bálint József polgármester a Városházán kettejük közt az elhalasztott költségvetési vita kapcsán zajlott parázs párbeszéd során. Előbbi megismételte két hónapja föltett kérdéseit, utóbbi kitérő választ adott, de az ügyvezetőt nem perli.

2016. 12. 17., 10:12
Fogy a levegő a Menza Kft. körül – Új intézményhez kerül a gyermekétkeztetés

Törvényi változásokra hivatkozva az ésszerűsítés jegyében hoz létre új intézményt a gyermek közétkeztetés kötelező közfeladatának ellátására Kalocsa Város Önkormányzata. Ezzel a Kalocsa Menza Kft. elveszíti piacának mintegy felét. Csak egy valaki nem szavazta meg: Angeli Gabriella a beszállítókért aggódik.

2016. 12. 09., 18:42
Ügyvezető kerestetik! – Loibl László lemondásának fő oka, retrospektív

Megvan a Vagyonhasznosító átmeneti vezetője: tegnapi ülésén, megbízott ügyvezetőt jelölt ki a tulajdonos kalocsai önkormányzat a Vagyonhasznosítási Kft. Loibl László lemondásával megüresedett vezetői pozíciójára. A poszt betöltésére pályázatot írnak ki. Az ügyvezetőnél egy korábbi előterjesztés verte ki a biztosítékot.

2016. 11. 26., 01:37
Simon Zoltán: Vagy Loiblnak, vagy Bálint Józsefnek mennie kell!

Ezt volt a konklúziója Simon Zoltán önkormányzati képviselő csütörtöki testületi ülés után tartott sajtótájékoztatójának. Már napirend előtt is nekifutott, de „Kalocsa város önkormányzatának valós gazdasági helyzete” című, Loibl Lászlónak a Vagyonhasznosítási Kft. éléről történt furcsa lemondását is érintő hozzászólása nem fért bele a háromperces keretbe.

2016. 08. 11., 11:02
Újjáalakult a FIDESZ Kalocsai Csoportja

A megújulás és folytonosság jegyében újjáalakult a FIDESZ Kalocsai Csoportja. A megújult csoport tagjai elnöknek Simon Zoltánt, alelnököknek Tihanyi Tibornét és Illés Attilát választották.

2016. 07. 07., 15:07
A Vízimadárpark hattyúdala – A befektetők szándékán áll a park sorsa

A Vízimadárpark pályafutása a jelek szerint minden ígéret ellenére elérkezett a végjátékhoz, azzal, hogy a parkot értékesítésre, illetve bérbeadásra meghirdette az önkormányzat. Az önkormányzati döntést váratlan fordulatok és egy félsikerű zárt ülés előzte meg, a továbbiak a piac kegyén múlnak.

2016. 06. 06., 19:31
Tizenhat diákot díjaztak a Könyvhéten

Rajz- és fogalmazáspályázatok eredményeit hirdette ki pénteken, az V. Kalocsai Ünnepi Könyvhét keretében a szervező Tomori Pál Városi Könyvtár. A díjakat Simon Zoltán önkormányzati képviselő adta át.

2016. 04. 08., 20:45
Mégsem jön a hadsereg a belvárosba – A Parkgondozó költözése még mindig csak terv

Mégsem a Honvédséggel cserél ingatlant az önkormányzat, ha végül megállapodás születik a telephely átadásáról. A laktanya kérdéses része már az FM fennhatósága alatt áll, velük kell tárgyalni. Erre kapott fölhatalmazást a testülettől Bálint József kedden. Pedig lehet, hogy mégis ingyen megkapjuk. Az intézményeknek emiatt nem kell költözniük, az egyik mégis költözhet.

2016. 03. 10., 15:03
Egy irányban – Forgalmirend-változások a belvárosban

A már bevezetett, szentsarki egyirányú forgalmi rend állandósításán kívül még egy utca egyirányúsítása mellett döntött legutóbbi ülésén Kalocsa önkormányzati képviselő-testülete. A Sóhajok hídja alatt már csak a Főutca felől hajthatunk át kocsival. Más változások is vannak a láthatáron a belváros közlekedésében.

2016. 03. 03., 11:55
Nem szavazta meg a testület a pedagógustüntetést támogató nyilatkozatot

Az előző testületi ülés migránskvótás politikai nyilatkozatának elfogadása után ezúttal a baloldalról tettek politikai tartalmú indítványt. Ezt az oktatás kérdésével foglalkozó javaslatot Angeli Gabriella terjesztette elő, Bolvári Ferdinánd módosító javaslatára finomított rajta, de így sem kapott többséget.

2015. 11. 25., 14:03
„Érdekes szerződések” – Szabó Balázs nem elég képzett ideológiailag

A legutóbbi testületi ülés napirend előtt és az egyebek közt előadott felszólalásai nagyobbat szóltak a rendes napirendeknél. Török Ferenc az előző önkormányzat állítólagos „érdekes szerződéseinek ” konkretizálását követelte, Filvig Géza (nem ideológiai) SZMSZ-továbbképzést javasolt a képviselőknek. Filvig és Angeli Gabriella megint futott egy kört. Még a jegyző is a nyomukba eredt.

2015. 11. 13., 11:59
Testületi ülés: Mire van, mire nincs pénz?

Tegnap újra testületi ülés volt, három rendes, egy sürgősségi, emellett napirend előtti és egyéb hozzászólások sorával, amelyek közül kiemelkedett a város 200 milliós hitelkerete számlavezetőjének kiválasztásának kérdése, miközben a legutóbbi ülésről is tartoztunk néhány momentummal. Most pótoljuk, áttekintve az előzőekből elmaradt, fontosabb részleteket.

2015. 11. 04., 22:55
Polgármesteri közlemény Simon és Filvig sajtótájékoztatójáról

Dr. Bálint József ma szerkesztőségünkhöz is eljutatta azt a közleményét, amellyel Simon Zoltán és dr. Filvig Géza önkormányzati képviselők múlt pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra kíván reagálni. A közleményt az alábbiakban változtatás nélkül tesszük közzé.

2015. 11. 04., 09:33
Simon Zoltán: Köszönöm a jelenlegi vezetésnek, hogy helyettünk kiadta és elmondta az eredményeket

Így reagált a Fidesz helyi elnöke az önkormányzat ÖNÉRT címmel terjesztett kiadványára, amelyben szerinte az előző városvezetés eredményeit sajátjaként propagálja az önkormányzat. A volt alpolgármester a kiadványban leírtakkal szembeni aggályainak megfogalmazásán túl, a kampányban és a ciklus elején hangoztatott ígéretek megszegését is felrótta a polgármesternek.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>
2024. 10. 06., 11:51
-Október 12-én, szombaton 16 órától a Művelődési Központ Kamaratermében engedjük szabadon száguldani a fantáziánkat, merüljünk el a varázslények elragadó kavalkádjában és pillantsunk bele Bősze Ádám Muzikális bestiák című könyvébe – invitálja az irodalom, a zene iránt érdeklődőket ezekkel a szavakkal a Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2024. 10. 06., 11:06
Legutóbb 4 évre eltiltották a közúti járművezetéstől, mégis vezetett. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK