2024. 06. 13. csütörtök
Anett, Antal
: 395 Ft   : 366 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Megfeneklik a Méhecskék TAO-pályázata?

Illés György Cinó  |  2017. 04. 21., 19:19

A Hunyadi pályán működő Méhecskék SE a telephelyén megépítendő, villanyfényes, műfüves pálya TAO pályázati forrásból történő létesítéséhez kérte az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását. Ezt egy február 20-án hozott határozattal, egyhangú döntéssel meg is kapták. Most, a rendezés alá vonni tervezett terület karókkal történő kijelölése révén derült ki: a pályát részben a szomszédos, játszótérként nyilvántartott terület, a Selyemerdő park bevonásával hoznák létre. Ezt azonban a lakók ellenzik, és kifogásukkal Simon Zoltánhoz fordultak, aki értetlenül állt az ügy előtt, a területrendezés ugyanis tudomása szerint nem szerepelt az elfogadott előterjesztésben. Utánanézett, valóban nem volt benne, ezért a lakók panaszával napirend előtti hozzászólásban fordult a testülethez a nagykedden tartott testületi ülésen. Hozzászólása Szabó Balázzsal, a kérdésért felelős sportbizottság elnökével személyeskedésbe torkolló vitát indukált.

Fölszólalásában a képviselő fölidézte, hogy a Méhecskék SE TAO-pályázatáról február 20-án hozott döntés tulajdonosi támogató, azonban akkor semmilyen tervdokumentációt nem kaptak, nem hangzott el, hogy a pálya pontosan hol létesül. Március 14-én a Kalocsa.hu oldalon megjelent nyilatkozat szerint a Méhecskék telepén valósul meg a pálya, majd 30-án megjelent egy újabb nyilatkozat a Méhecskék Sportegyesület vezetője részéről, a pálya e szerint is a Hunyadi pályán valósul meg – összegezte a médiaelőzményeket Simon Zoltán.


De ugyanebben a cikkben, legnagyobb megdöbbenésemre Szabó Balázs képviselőtársam azt nyilatkozza szó szerint, hogy „a pálya mellett, a papírforma szerint játszótérként, parkként funkcionáló területből egy kisebb szeletet a Hunyadi pályához csatolnánk”. Ezt én fölháborítónak tartom! Milyen alapon nyilatkozik erről a képviselő? – kérdezte, hiszen erről testületi döntés nincs. Simon fölháborítónak tartotta, hogy a környékben lakók véleményét senki sem kérdezte meg. Ők most egy levelet juttattak el hozzá, amit sokan aláírtak.


Forrás: Illés György / KALOhírek

A képviselő rámutatott, hogy a város nyilvántartásában ez játszótérként szerepel, és

sok kisgyerekes család él errefelé. Tőlük szeretné ezt a területet elvenni és beépíteni Szabó Balázs. Milyen alapon? – kérdezte, majd a lakók jelenlévő képviselőire is hivatkozva kijelentette, hogy ezt nem fogják hagyni, és akár jogi úton is megakadályozzák. A képviselő hozzátette,:

AZT, HOGY A MÉHECSKÉKNEK LEGYEN MŰFÜVES PÁLYÁJUK, Ő IS TÁMOGATJA, DE ÚGY VÉLTE, EZT A RENDELKEZÉSÜKRE ÁLLÓ TERÜLETEN KELLENE MEGVALÓSÍTANIUK, AHOL VAN HELY RÁ.

Ez nekem nóvum, új dolog, de nincs vita róla, mert napirend előtti – mondta dr. Bálint József, de a személyes megszólíttatása miatt szót kért Szabó Balázsnak mégis lehetőséget adott, újra hangsúlyozva, hogy vita nincs, csak személyes megszólíttatására reagálhat.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Más volt a bizottsági és a testületi anyagban?

Szabó Balázs visszautasította, hogy ő csinálna a játszótérből műfüves pályát. Megköszönte Simon Zoltánnak a feltételezést, hogy az ő hatalmában ekkora ügyek állnak, hozzátéve:

Ehhez csak gratulálni tudok! A bizottsági elnök később rámutatott: az elképzelés szerint a játszótérnek csak egy „nagyon kis szakaszát kellene erre föláldozni, amelyen lehet, hogy nincs is semmilyen játékelem”.
Fölidézte: e témáról többször tárgyaltak az általa elnökölt sportbizottság ülésén, a műszaki osztályvezető és a klub elnökének jelenlétében.

A BIZOTTSÁG ELŐTT A KÉRDÉS BIZTOSAN A TEREPRENDEZÉSI TERVVEL EGYÜTT KERÜLT NAPIRENDRE.

Itt kissé elbeszéltek egymás mellett a képviselők, mert Simon kifejezetten a testületi ülésre készült előterjesztésről beszélt, Szabóhoz mint a testületi döntés előkészítését felügyelő sportbizottság elnökéhez fordult a lakók kifogásával. Képviselőtársa viszont csak a bizottsági anyagokról állította biztosan, hogy tartalmazták a kifogásolt változtatási szándékokat.

Szabó azonban a testületi előterjesztéssel kapcsolatban óvatosabban fogalmazott, azt mondta, „emlékezete szerint” a testület elé úgy érkezett az egyesület kérelme, hogy abban világosan le volt írva, hogy a pályát ilyen módon tervezik megvalósítani – ezzel kapcsolatban kérte is az osztályvezető megerősítését, vagy cáfolatát, amit azonban később Simon Zoltántól kapott meg. Az előterjesztést pedig ellenszavazat nélkül fogadták el – tette hozzá.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Szabó úgy emlékezett, hogy a testületi anyagban konkrétan szerepelt, hogy ez a beruházás csak úgy valósulhat meg, hogy bizonyos, nagyon kis részét ennek a területnek beáldozzák.

Újra napirendre kerül

Én nem tudom, hogy hogy’ volt, mint volt, újra napirendre fogjuk tűzni majd ezt a kérdéskört, mert fura lenne, ha játszótérből csinálnánk futballpályát – jelentette ki a polgármester. Majd egy viszontválasz erejéig megadta a szót, „egy mondatot” engedve Simon Zoltánnak, jelezve, hogy már ezzel is eltérnek az SZMSZ-től.

Szabó Balázs képviselőtársam nem mond igazat, tudniillik az előterjesztést megnéztük, Bolvári Ferdinánd képviselőtársam rá a tanú, hogy nem volt benne, nincs benne. Szabó Balázs – ekkor már kissé indulatosan – kikérte magának, hogy nem mond igazat, mivel ő úgy fogalmazott, úgy emlékszik, hogy benne volt, nem azt állította, hogy benne volt, és emlékeztetett, hogy hozzászólásában jelezte is, hogy az osztályvezető ezt lehet, hogy megerősíti, lehet, hogy megcáfolja.

[A műszaki osztály vezetője azonban nem szólalt föl e kérdés kapcsán, sem az osztály más munkatársa, ahogyan az e hét keddi, helyszíni sportbizottsági ülésen sem szóltak hozzá formálisan az osztályt képviselő szakemberek – A szerk.]


Forrás: Illés György / KALOhírek

Szabó kijelentette:

Ő CSAK AZT ÁLLÍTOTTA, HOGY A BIZOTTSÁG ELŐTT TÖBBSZÖR IS ÍGY, EZZEL A KIEGÉSZÍTÉSSEL TÁRGYALTÁK, A TESTÜLETI ANYAGRÓL NEM ÁLLÍTOTTA EZT BIZONYOSAN, CSAK HOGY ÚGY EMLÉKSZIK.

Ezért kérte Simont:

Legyen szíves képviselő úr, jobban figyeljen oda, hogy mit mond, ne rágalmazza a másikat alaptalanul! Az biztos, hogy sportbizottsági ülésen konkrétan elhangzott és áttárgyaltuk, és nonszensz, hogy Szabó Balázs köt el onnan egy területet. Kinek a felelőssége?

Az elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy a döntés előtt a testület nem kapott kellő tájékoztatást. Az eset kapcsán több mindenki felelőssége fölvetődhet, ezért az ülés szünetében folyosói beszélgetés során megkérdeztük Simon Zoltánt, hogy miért Szabó Balázs felelősségét firtatja. A képviselő szerint a bizottság felelőssége abban áll, hogy a testület elé más anyag került, mint amit a bizottság saját ülésén tárgyalt, a képviselők így nem kaptak valós képet a tervezett beruházás körülményeiről. Úgy vélte, a testületi ülésen is résztvevő bizottsági elnöknek a hiányosságot észre kellett volna vennie.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Végül a szót a polgármester ragadta magához, miközben Simon és Szabó – ekkor már kikapcsolt mikrofonokkal – folytatta az indulatoktól fűtött, eddigre már személyeskedő hangvételű eszmecserét, amely az ülés szünetében is folytatódott. A polgármester viszont az ülésen nem adott teret a vitának:

Mielőtt még vitát folytatnánk, újra napirendre fogjuk tűzni, ki fogom vizsgáltatni, és újra bekerül ez a témakör a testület elé. Nekem arról volt tudomásom, hogy a Hunyadi pályán belül történnek ezek a fejlesztések. Én most meglepetve hallom ezt, tehát kezdeményezni fogom, hogy kerüljön újra napirendre, mert ma nincsen napirenden. [Szabó Balázs e hét keddre kihelyezett ülést tartott, amelyre előzetesen is fölhívtuk olvasóink figyelmét, és hamarosan összefoglalót is közlünk róla – A szerk.]

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 06. 10., 13:24
A nagy érdeklődésre tekintettel két eredetileg nem hirdetett, délutáni turnus is indul Kovács László kalocsai Fazekas Alkotóházban. Még >>>
2024. 06. 08., 08:08
Kalocsán, június 10-én 6 órától 16-án 18 óráig felújítás miatt lezárják a közúti forgalom elől az 51. számú főút és a vasút kereszteződésében lévő Pataji úti átjárót. Még >>>
2024. 06. 08., 07:53
Hosszú ideje nem volt példa ekkora harcsatelepítésre a Dunán, 6 ezer szürkeharcsa kerül a folyamba. Még >>>
2024. 06. 07., 09:32
Egy polgárőr kiszúrta, a rendőrök felderítették: a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt kell felelnie egy 36 éves kalocsai és 28 éves bátyai lakosnak – közli a Police.hu. Még >>>
2024. 06. 05., 16:22
„Hogy nem tudtak volna közéjük dobni egy bombát!!!!” – Hogy kik közé? Ugye, nem ezen fog múlni az ilyen hozzászólás megítélése?! Még >>>
2024. 06. 05., 11:01
Avagy: kis hírünk a nagyvilágban... FRISSÍTVE! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK