2026. 07. 11. szombat
Lili, Nóra
: 357 Ft   : 312 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

NULLA: Elfogadták az első negyedéves közbeszerzési tervet – TGA lehetetlen küldetése

Illés György Cinó  |  2017. 04. 04., 15:48

Csökkent a villanyszámla az energetikai beruházások miatt, nőtt a közbeszerzési értékhatár, a gázra pedig kétéves teljesítési időszakkal szerződtünk, így egyik sem igényel közbeszerzést, a tavalyi pályázatainkat pedig még nem bírálták el – ezek voltak a főbb indokok a legutóbbi testületi ülésen tárgyalt közbeszerzési terv kapcsán, így üres az első negyedévben megindítandó közbeszerzések rovata a tervben. Dr. Bálint József polgármester a kormányzatra hárította a felelősséget a források bedugulásáért, és a beadott igényeink közelgő elbírálásától várja, hogy a későbbi negyedéves módosítások során előrelépés történik. Simon Zoltán ezt az indokot nem tartotta elegendőnek, a nulla szerinte így is kevés. Az időbeni csúszással megnyitott pályázati források, illetve a beadott igényeink folyamatban lévő elbírálása miatt a tervezett fejlesztések sorsa tehát kérdéses – pedig formálisan március elseje óta már megyei pályázati lobbistánk sincs. Addig Török Gusztáv Andor volt polgármester látta el ezt a feladatot.

A vonatkozó törvényi rendelkezések szerint március 31-éig kell elkészíteni a város közbeszerzési tervét. Azonban ilyen feladata egyelőre nincs az önkormányzatnak – vezette be a napirendi pont vitáját a legutóbbi, március 22-ei testületi ülésen a polgármester, sietve téve hozzá, hogy (múlt) kedden vesz részt a 2016. évben beadott pályázatokról döntést hozó JETA ülésén, amelynek kedvező döntése esetén a közbeszerzési tervet máris ki kell majd egészíteni. Ugyanez várható a TOP pályázatok sikere esetén. Jelenleg azonban a rendelkezésre álló adatokkal kellett döntést hozni, a határidőre tekintettel halaszthatatlanul. Ennek megfelelően a testület jelen lévő képviselői egybehangzó döntéssel fogadták el a nullás közbeszerzési tervet, de nem észrevétel nélkül. A vita során először Simon Zoltán szólalt föl.


Polgármester Úr! Ez egy nagyon egyszerű kis napirend. Az ez évi első negyedévi közbeszerzési lista, ami nulla. Tehát gyakorlatilag egy üres táblázatot fogadunk el. Pedig, ha megnézzük más városoknak ugyanezt a táblázatát, akkor itt 3-4-5-6 közbeszerzés is szerepel – kezdte hozzászólását a képviselő, majd azt kérdezte:

MIT IS TÜKRÖZHET AZ, HOGY KALOCSÁN AZ ELSŐ NEGYEDÉVBEN NEM TÖRTÉNT KÖZBESZERZÉS?

Az ő olvasatában azt, hogy nincs semmi fejlődés. A közbeszerzések ugyanis azt jelzik, hogy fejlődés történik, beruházások, fejlesztések vannak, Itt üres a táblázat. Simon szerint nem lehet arra hivatkozni, hogy nem voltak pályázatok, mert, eddig is voltak ha nem uniós, akkor a Magyar Állam által kiírt pályázatok.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Hogy Kalocsán az első negyedévben nem volt szükség közbeszerzésre, beszédes adatnak mondta a képviselő.

A felelősséget máris hárítom a Magyar Államra, mert nem írt ki pályázatokat. Visszatartották a pénzt az uniós viták rendezéséig. Olyan pályázatokat nem írtak ki, amire az önkormányzat pályázhatott volna – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a kérdéses időszakra vonatkozóan

két pályázatunk volt a Belügyminisztériumhoz benyújtva, játszótérépítésre, de elutasításra került. Tehát ez Kalocsa város „jutalma”. Úgy vélte, „mulasztásos helyzetbe került” a megyei önkormányzat és az állam is, mert csak egy pályázatot írtak ki, a többit most írják ki sorozatban, egy része már meg is jelent. Előkészített pályázatai vannak a városnak, az egyik pályázat ügye már aznap napirendre került – érvelt a polgármester.
Ez az óvodák kiváltására létesítendő új óvoda ügye volt, amelyben döntés is született – A szerk.]


Forrás: Illés György / KALOhírek

– Nem csak Kalocsa városában, az összes településtől meg lehet kérdezni! – mondta Bálint József, hozzátéve, hogy a sajtóban is olvasta, hogy minden település a TOP pályázatok megnyitására vár, hogy tudjanak pályázni, illetve az EFOP pályázati rendszer forrásai is most nyílnak meg, ezek pozitív elbírálása estén is közbeszerzést kell majd kiírni, de

ki nem írt pályázatokra nem tudunk pályázni. Ahol lehetett, pályáztunk. Szabó Balázs a kép árnyalására az Eperföldi Általános Iskolában végrehajtandó tornaterem-fejlesztés példáját hozta föl, amelyre 15 millió forintot nyert az előző héten az önkormányzat, ám ott a Magyar Kézilabda Szövetség a hivatalos beruházó, és a beruházás a 25 milliós értékhatár alatti, ezért semmiképp sem jelenne meg a közbeszerzési tervben. Tehát a nullás számadat ellenére mégiscsak történik fejlesztés és fejlődés.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Ehhez kapcsolódva Bálint József a tervezett meszesi fejlesztést is megemlítette, amelynek a lebonyolítója pedig a Kajak-Kenu szövetség, a város konzorciumi tagként vesz benne részt, így a közbeszerzés nem jelenik meg a város tervében. Ilyen fejlesztési lehetőségek voltak, ezekre pályáztunk is, ahogyan a CLLD pályázatra, amelynek elbírálására várunk.

Tehát, azért történtek itt dolgok, csak az eredményét még nem tudjuk, és a nagy pályázatok most kerülnek még kiírásra, csak most nyílnak meg sorozatban, ebben az évben, de ezzel nemcsak Kalocsa városa szenvedett, hanem mindenki. Lehetetlen küldetés

Török Gusztáv Andor, volt kalocsai polgármesternek a város hivatásos lobbistájaként igen nehéz szerep jutott tehát a tavalyi évben, amely a jelek szerint utolsó éve volt tényleges nyugdíjba vonulása előtt: úgy kellett volna közbenjárnia a város pályázatainak sikere érdekében, hogy azokat nemcsak nem adták be, hanem még csak ki sem írták.
Így a lobbista minden erőfeszítése kudarcra volt ítélve.

Másfelől egyébként is több kritikát, mint dicséretet kapott tevékenysége

Török Gusztáv Andor közéleti, politikai pályájának föltehetőleg utolsó állomásáról, a megyei pályázati összekötői szerepről, majd a nagyformátumú városvezető pályájának korábbi szakaszairól külön cikkekben készítünk összefoglalót.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2026. 07. 09., 11:37
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elindította a „Megtartó Műszakok” elnevezésű országos programját, amely a kis- és középvállalkozások munkaerő-megtartó képességének javítását, valamint a munkavállalók mentális jóllétének támogatását tűzte ki célul. A kezdeményezés alapját a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tavalyi sikeres pilotprogramja adja.
2026-07-07 14:33:27
Augusztus utolsó hétvégéjén újra benépesül a szakmári sportpálya, ahol 2026. augusztus 28–29-én rendezik meg a Szakmári Falunapot. A szervezők minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást ígérnek: a hagyományőrző programoktól kezdve a sporteseményeken és gyermekprogramokon át egészen az esti koncertekig és bulikig.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 07. 10., 09:29
Rendkívüli nyitvatartásra hívja fel a látogatók figyelmét a kalocsai FolkArt Látogatóközpont. Július 10-én, pénteken az intézmény a megszokottnál korábban, 12 órakor bezár. Még >>>
2026. 07. 10., 09:21
A közlekedésbiztonság népszerűsítésére helyezte a hangsúlyt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt napokban. A rendőrök Balatonfenyvesen és Kalocsán is interaktív programokkal várták a gyerekeket és a felnőtteket, hogy játékos formában hívják fel a figyelmet a szabályos közlekedés fontosságára. Még >>>
2026. 07. 09., 08:38
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés abban a balesetben, amely július 7-én történt Kiskunfélegyházán, a Csólyosi úti vasúti átjáróban. Még >>>
2026. 07. 09., 08:34
Kalocsán ideiglenes forgalmirend-változásra kell számítani csütörtökön. A Tomori utca Ady Endre utca és Városház utca közötti szakaszát egész nap lezárják, ezért az arra közlekedőknek érdemes előre megtervezniük útvonalukat. Még >>>
2026. 07. 08., 10:50
A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára zivatarveszély miatt Bács-Kiskun vármegyére is. Az ország nagy részén a délutáni óráktól számítani lehet villámlással, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel érkező zivatarokra. Még >>>
2026. 07. 08., 09:01
Zavartan integetett az autópályán egy férfi Kecskemét közelében, miután rosszul lett vezetés közben. A gyors rendőri intézkedésnek és egy cukros üdítőnek köszönhetően állapota rövid idő alatt javult. Még >>>
2026. 07. 08., 08:51
Július 8-tól ideiglenesen bezárják a bajai Sugovica szabadstrandot, miután a Duna vízállása a működéshez előírt minimumszint alá csökken. A strand csak akkor nyithat ki újra, ha a folyó vízállása ismét eléri a szükséges értéket. Még >>>
2026. 07. 07., 11:03
Az elmúlt héten 51 közlekedési balesethez riasztották a rendőröket Bács-Kiskun vármegyében. A balesetekben 29 ember sérült meg, köztük egy motoros, aki egy kanyarban veszítette el uralmát járműve felett. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK