2024. 07. 18. csütörtök
Frigyes
: 390 Ft   : 357 Ft Benzin: 616.4 Ft/l   Dízel: 623.5 Ft/l   Írjon nekünk

A Főnix SE Foktő mintha megtorpant volna a bajnokságban

A Főnix SE Foktő mintha megtorpant volna a bajnokságban
Tamás Ferenc  |  2024. 06. 28., 07:44

Negyedik helyen zárt a Főnix SE Foktő gárdája a 2023/2024-es Bács-Kiskun vármegyei Labdarúgó-bajnokság másodosztályának Dél csoportjában, ahol nagyon kevés, mindössze kilenc együttes hadakozik egymással. Csapatuk az előző bajnoki évadban újonc létére a dicséretes második helyen végzett, ám ebben a szezonban romlottak a csapat számszaki mutatói. Elég, ha csak a tízpontos bajnoki mínuszokat említjük, amely meghatározta a gárda eredményességét is.

Mint köztudott, a II. o. Dél csoportja mindössze kilenc csapatból áll, ezért a kiírás szerint a résztvevők egy bajnoki évben háromszor is megütköznek egymással. Így, a Dusnokkal például a Foktő az ősz második játéknapján találkozott először 2023-ban, amikor 3-3 lett a végeredmény, úgy, hogy a hazai foktőiek 3-0-ra is vezettek. Dusnokon aztán még az ősz 11. fordulójában is megmérkőztek november 5-én, ám akkor a „rácok” nyertek 2-0-ra. A harmadik összecsapásuk pedig a szezon befejező játéknapján történt, ahol most a „tarhonyások” nyertek 2-0 arányban, Markó és Szarka Balázs öngóljával. Lássuk a bajnokság végeredményét a Foktő szempontjából:
4. Főnix SE Foktő 24      13         3           8           78-40             42 p.

Ez 58,3 százalékos éves csapatteljesítménynek felel meg, amely mindenképpen dicséretes. A csapat és a csoport legjobb gólvadásza is Markó Renátó lett a maga 43 találatával, amely feltehetően új csúcs a gólkirályok mezőnyében.

A 2023/2024-es bajnoki évad során 43 (!) gólt termelt a Főnix SE Foktő szellőléptű támadója
bővebben ...


Néhány „leg” a foktőiek eredménysorából: Vaskúton például ötöt „hintettek” (1-5), akárcsak a halasi tizenegynek, míg a Sükösdöt 6-1-re verték a foktői Duna-parti pályán. A délvidéki Vaskút társulata is „beleszaladt egy nyolcasba”, de az egykor szebb napokat megélt Kiskunhalast harmadszor is kivégezték (7-1).
Aztán 2023 telén robbant a bomba! Amikor három játékosunk is eligazolt Kalocsára az ezüstérmet nyert előző évi gárdából. Vass Zoli, Török Márk, Székely Ödön hiányát még a foktőieknél jobb csapatok is megérzik, ám velük mindenképpen gyengült a csapatgépezet, arról már nem is beszélve, hogy az ellenfelek pedig kezdték már kiismerni a Foktő játékát. És onnantól kezdve, megroppant valami. A Foktő már nem ugyanaz a csapat volt, mint újonc korában, amikor még nem ismerték igazán Markó Renátó „villámcseleit”, Varga Alex mértani szabadrúgásait, vagy Perity Ádám „hűvösen elegáns” játékát.

De nézzük, kik azok a játékosok, akik foktői színekben pályára léptek a 2023/2024-es bajnoki évadban: Csesznók Adrián, Markó Renátó, Vass Zoltán, Balogh Tamás, Szőgyi Kevin, Drenyovszki Dominik, Ignácz Patrik, Perity Ádám, Romsics Péter, Orovicz Márk, Váradi Dominik, Okvátovity Dominik, Matos Balázs, Török Márk, Varga Alex, Székely Ödön, Kovács Máté, Gyuris Bence, Mikes Adrián, Lovasi Krisztián, Romsics Ádám, Nyári Márió, Böjtös Áron, Szabó Valentin, Matos Tamás, Borsos Martin, Kisa Martin, Virágh Milán, Kecskeméti Dávid, Kovács János. Edző: Gyuricza János.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 07. 16., 14:32
Életének 77. évében elhunyt a Kalocsai SE hajdani elnöke, szakosztályvezetője, edzője és nagyszerű játékosa Farkas András, a „Bandika”. Mert mindenki csak így ismerte és nevezte nyugdíjasként is a sütőipari vállalat egykori gazdasági igazgatóját, aki ekkor már több száz embert irányított.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 07. 17., 15:33
A helyszínre több mentőautót és mentőhelikoptert, valamint a kiskőrösi és a kiskunhalasi hivatásos tűzoltókat riasztották. Még >>>
2024. 07. 17., 14:55
Visszajártak lopni, a kamera, a szerencse és a tulajdonos szemfülessége buktatta le a két dabasi és két soltvadkerti fiatalt. Még >>>
2024. 07. 17., 14:12
A helyszínelés, műszaki mentés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta az 53. számú főutat. Még >>>
2024. 07. 16., 10:00
Egy faddi férfi és élettársa „gőzölős kristályt” árult. Akadályoztatásuk miatt egyelőre szünetel a szolgáltatás. Még >>>
2024. 07. 16., 08:43
A zsákmány egy részét megtalálták a nyomozók, és azokat visszaadták a tulajdonosoknak Még >>>
2024. 07. 15., 11:58
Csütörtök óta tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban, és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK