Alapjaiban változott meg a településkép Miskén, ahol december közepén hivatalosan is befejeződik a községen Hajós irányába átvezető, főutcának is nevezett út rekonstrukciója. Az 5312-es jelű út belterületi szakaszának megújítására tíz évet várt a település. Ám az országos úthálózat fejlesztési program keretében elnyert 380 millió forint forrásnak, a példa értékű kivitelezésnek köszönhetően immár igazi kisvárosias kép fogadja a Miskére érkezőket és a községen áthaladókat.
A beruházásról szólva Illés Attila polgármester fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Miskén ugyan régen vártak erre a beruházásra, de annyiban érdemes volt kivárni, hogy az 5312-es jelű, Miskén Hajós irányába átvezető út belterületi rekonstrukciója nem csupán az út megújítását foglalta magába.
Más beruházások tapasztalatain tanulva
az útrekonstrukció részét képezte a buszmegállóknál kialakított, úgynevezett busz öblök, már EU normáknak megfelelő megépítése. a gyalogátkelők előtti sárga villogók, védőkorlátok elhelyezése.
Továbbá az út szintjénél helyenként magasabban, vagy azzal egy szintben lévő, de a megújult csapadékvíz árkok miatt is felbontott kapu bejárok újjáépítése és oldaltámfalakkal történő megerősítése.
A polgármester rámutatott: a kivitelezési munkálatok májusban kezdődtek, és a Soltút Kft. által jó minőségben, példaértékű szervezéssel végzett fizikai megvalósítás gyakorlatilag jóval a határidő előtt befejeződött. A projekt hivatalosan december közepén zárul. Illés Attila szólt arról is, hogy
a munkavégzéssel járó félpályás útlezárások a nyári hónapok megnövekedett forgalma mellett is legfeljebb csak néhány perces megállásra kényszerítették a településen áthaladókat.
Forgalom elterelésre a jó munkaszervezésnek köszönhetően nem volt szükség erre.
A helyi lakosok a beruházás iránt nagy türelmet és empátiát tanúsítottak. A kivitelezéssel járó esetleges kellemetlenségek közé tartozott, hogy többen néhány napig nem tudták megközelíteni a garázsaikat.
Ám mindez eltörpül amellett, hogy Miske a teljes körű útrekonstrukció révén immár egy kisvárosias képet mutató település lett –fogalmazott Illés Attila, Miske község polgármestere.