2025. 05. 17. szombat
Paszkál
: 403 Ft   : 360 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Közmeghallgatást tartott a TEIT

Gazsó Rita  |  2018. 12. 12., 16:26

A társulás célja nem a Paksi Atomerőmű és a hulladékkezelő elleni szövetség, célja az őszinte párbeszéd és bizalom kiépítése – mondta dr. Bálint József, Kalocsa polgármestere, a TEIT elnöke a társulás kalocsai bemutatótermében tartott éves közmeghallgatásán.

Megtartotta éves közmeghallgatását a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) november 28-án Kalocsán, az Öko Pontban. A rendezvényen a TEIT tagok mellett érdeklődők is részt vettek.


Forrás: Gazsó Rita

A közmeghallgatást dr. Bálint József nyitotta meg, aki a társulás az idei év legjelentősebb eseményeiről, feladatairól számolt be a jelenlévőknek. Beszélt a Pakson megrendezett TEIT-napról és az ellenőrző bizottsággal tett atomerőmű látogatásokról. Szót ejtett a társulás által kiadott újságról is, amely hat alkalommal, összesen 23 ezer példányban jelent meg.

Előadásában kiemelte:

a társulás célja az őszinte párbeszéd, az együttműködés fenntartása, a bizalom építése. A TEIT nem az atomerőmű és a hulladékkezelő ellen szövetkezett, hanem szervezett színtere az információcserének és a problémák kulturált rendezésének - hangsúlyozta.

Ezután Bara László, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit (RHK) Kft üzemeltetési igazgatója tartott előadást a radioaktív hulladékok kezelésének aktuális kérdéseiről, azok végleges elhelyezéséről, majd a kft működéséről is beszélt.


Forrás: Gazsó Rita

Mint mondta,

a negyven éve kitermelt hulladékot kitermelik, szétválogatják és újfajta elvárásoknak megfelelően fogják újra betárolni.

Hozzátette: ha sikerül elintézni, akkor a bátaapáti radioaktív hulladéktárolóban próbálják meg végleg elhelyezni ezeket.

Az eseményen lehetőség volt kérdéseket is feltenni. A megjelentek elsősorban a radioaktív hulladékok kezelésével, illetve tárolásával kapcsolatban érdeklődtek, amelyekre dr. Bálint József és dr. Bara László is reagált.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 16., 10:08
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. (x)
2025-05-13 15:44:11
Épül az energetikai berendezések gyártóüzeme az építési-szerelési bázison. Miközben a beruházási területen jelentős építési folyamatok értek véget, zajlanak az előkészületek az első betonhoz és készülnek a felvonulási épületek, Oroszországban gyártják a Paks II. Atomerőmű reaktortartályait, Franciaországban pedig a turbinák első elemeit. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 17., 09:28
Súlyos közlekedési baleset történt tegnap délután az 54-es főúton, ahol két személyautó ütközött össze. A karambol következtében ketten megsérültek – és ami ezután kiderült, az még a tapasztalt rendőröket is megdöbbentette. Még >>>
2025. 05. 17., 08:20
Nem jött be a trükközés: hamis iratokkal próbált meg kijutni az országból egy szerb férfi, akit végül a rendőrök kiadatási őrizetbe vettek a francia hatóságok elfogatóparancsa alapján. Még >>>
2025. 05. 17., 08:06
Nem mindennapi leleményességgel próbálta kijátszani a hatóságokat egy cigarettacsempész, akinek járművében kígyószerűen elrejtett dohányárura bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának munkatársai. Még >>>
2025. 05. 17., 07:35
Szombaton ismét emelkednek a hazai üzemanyagárak. A benzin és a gázolaj ára egyaránt nő, folytatva a korábbi hetek drágulási trendjét. Még >>>
2025. 05. 16., 16:28
Látványos és veszélyes üldözéssel ért véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőreinek rutinellenőrzése az M3-as autópályán, ahol egy ukrán sofőr magyar rendszámú autójában több mint 33 millió forint értékű csempészcigarettát találtak. Még >>>
2025. 05. 16., 12:56
Május 16-án délelőtt véglegesen megszüntették a hajósi központi buszmegálló melletti három parkolóhelyet. A türelmi idő után a rendőrség megkezdi a szabálytalanul parkoló autósok bírságolását – figyelmeztet az önkormányzat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK