Augusztus 13-án a Kalocsai Szent István Gimnázium 20 diákja tanáraik, Szűcs Zoltán és Thuránszky Rudolf kíséretében egyhetes Balaton-felvidéki biciklis táborba indult. Nemesvámosi szálláshelyükre autóbusz vitte a csapatot és a felszerelést. Az „Alföldi brigád” már az első napon egy rövid túrát tett Balácapusztára, ahol egy interaktív történelemóra keretében egy felújított római kori villagazdaságot jártak be.
A következő naptól hosszabb és nehezebb szakaszok következtek, másnap Káptalanfüredig tekertek, a 3. napon pedig egészen Balatoncsicsóig. A kerékpározás minden szépségét és viszontagságát megtapasztalták. Volt részünk defektben, bukásokban, lezúduló nyári záporban, de csodálatos, szivárványos balatoni panorámában, vadregényes erdei utakban és sok más bicajos élményben is, amit a csodálatos Balaton-felvidék kínált nekik.
Az új szálláshelyről a Hegyestű felfedezésére indultak,Köveskálon megnéztek egy mosóházat, ahol a csapat 3 tagja eltévedt, majd megkerült. Egész nap szemerkélő esőben bicikliztek, áttekertek Kővágóörsön, Révfülöpön, Szepezden, majd Zánkán fürödtek és lángosoztak. A következő nap eljutottak Szentbékállára, ahol megtekintették a Kőtengert, és kipróbálták az Ingókő billegő élményét. Kékkúton megkóstolták a Theodora ásványvizét, Salföldön pedig fürödtek egy csodálatos vizű bányatóban. Ezután a Balaton-felvidék tanúhegyei között kerekeztek, majd felkapaszkodtak a felújított szigligeti várba, és innen is megcsodálták a balatoni tájat. Végül a balatonedericsi strandon lehűtötték magukat.
A nemesvitai szálláshelyükről utolsó túrájukra szitáló esőben indultak a Keszthelyi - hegység murvás erdei útjain keresztül. Eljutottak a Keszthely melletti Természet Háza Múzeumhoz, ahol egy interaktív tárlatvezetésen és csapatjátékokkal színesített programon vettek részt. Ezután sétahajózásra indultak, megcsodálhatták a Balaton vízéről is a táj panorámáját. Végül a vonyarcvashegyi standon vettek búcsút a Balatontól. Visszakerekezve nemesvitai szálláshelyükre, tábortűz mellett értékelték egyhetes élményeinket, s letették a hagyományos bringás tiszti esküt a tábor zárásaként.
Az utolsó napon fáradtan, de sok-sok élménnyel tértek haza túrázóink, akik derekasan helytálltak a legnehezebb szakaszokon is. Köszönetünket szeretnénk kifejezni támogatóinknak, a Kalocsai Szent István Gimnázium Tanulóifjúságáért Alapítványnak, valamint Kalocsa Város Önkormányzatának, hogy anyagi segítségükkel huszonketten részesei lehettek e különleges programnak.