Itt találod az összes cikket a „beszámoló” témában!
A fórumon Kákonyi István képviselő beszámolt önkormányzati munkájáról, és a résztvevők meghallgatták dr. Kiss Csaba jegyző tájékoztatását is a közterületi, illetve az állattartásról szóló rendelet hamarosan életbe lépő változásairól, amelyek nyomán az eddig nem kellő szigorral kezelt kihágásokért a jövőben súlyos büntetésekre számíthatnak a szabálytalankodók.
„Cipő nélkül járva elképesztően más az Élet. A feszültség kivezetődik, az érzékek kiéleződnek. És a jókedv valahogy természetes lesz. Gyerekkoromban még sokat mentem így. Döbbenetes, hogy a Test milyen gyorsan visszaáll az eredeti állapotára.”
A Kalocsai Szent István Gimnázium tanulóinak az idei évben is lehetősége nyílt a méltán nagy népszerűségnek örvendő bringás vándortáborban való részvételre június 29-től július 5-ig, melyről részletesen Tőkés Szofi számolt be portálunknak.
A két év után újra a megszokott időben tartott közgyűlésen az elnök és elnökség, valamint felügyelő bizottsága beszámolóit hallgatta meg a mintegy félszáz fős hallgatóság. A pénzügyek mellett szó esett az elvégzett telepítésekről és a horgászsikerekről, és megválasztották a jövő évi tisztújítást előkészítő jelölőbizottság tagjait is.
Az illetékességi területen az elmúlt egy évben közlekedésbiztonsági szempontból egyértelmű javulás tapasztalható.
Mit csinál a TDM? Mit csinál a Kalocsa mellett több települési önkormányzat, valamint több közcélú civil és gazdálkodó szervezetek közös tulajdonában álló Kalocsa és Térsége Turisztikai Kft.? Kevesen látnak bele a nonprofit Kft. működésébe, ők most a társaság működéséről szóló beszámoló elfogadását célzó képviselő-testületi előterjesztés mellékletéből kaphatnak választ kérdéseikre.
Az „Alföldi brigád” már az első napon egy rövid túrát tett Balácapusztára, ahol egy interaktív történelemóra keretében egy felújított római kori villagazdaságot jártak be.
A tavalyi év termése: a www.turizmuskalocsa.hu weboldal elindítása, Facebook oldal működtetése, rendezvénynaptár, új arculat kialakítása, közreműködés a Kalocsai Települési Értéktár Bizottság munkájában.
A lakosságot legjobban irritáló lakásbetörések elkövetése 2016 óta folyamatosan mérséklődik, így a 2018. évi 18%-os csökkenést követően a 2019. évben további 19,2%-os visszaesés következett be, 598-ról 483-ra.
Madeira olyan változatosságát mutatja a természetnek, hogy ezt Isten csak kivételes jókedvében teremthette! Tartson velünk, járjuk körbe együtt!
Mától épp négy hete van még hátra a Menza Kft.-nek, addig kell ellátnia maradék közfeladatát. Időközben elkészült a Kft. beszámolója. A cég felügyelő bizottságának elnöke, valamint a korábbi ügyvezető távollétében tárgyalták a Városházán a dokumentum elfogadását. Az azt megelőző vita során több képviselő egyértelművé tette, hogy a Menza adósságainak kiegyenlítése mellett áll. Így a „Polgári Törvénykönyv szerinti” eljárást preferáló Bálint–Kati vonal kisebbségbe szorulhat.
A legutóbbi testületi ülésen hallgatta meg a parancsnok beszámolóját a kalocsai önkormányzati testület a lánglovagok 2016-os évi munkájáról, amelyet egyhangúlag elfogadtak.
Májusi utolsó testületi ülésen a város cégeinek beszámolói kerültek terítékre. A Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. legnagyobb költsége a város közüzemi számlái.
A május végi – legutóbbi „rendes” – testületi ülésen egyebek közt a város kft.-inek beszámolóiról is szó esett. Szeretjük a hasunkat: először a Kalocsa Menza Kft. háza táján nézünk körbe. Csak torkunkon ne akadjon a falat!