Madeira, az örök tavasz szigete – Úti beszámoló korlátozott kijárási-, utazási tilalom idejére

Madeira, az örök tavasz szigete

Ha gyermekkorodban megborzongattak a kalózok kalandjai, ha álmodtál egykor általuk ostromolt, gyönyörű zöld szigetről, felnőtt fejjel pedig a színvonalas, gondtalan pihenés utáni vágy hatalmasodott el rajtad, nos, akkor jól gondoltad, ha az életre szóló, feledhetetlen élményt, a luxus elemeit felvonultató vakációt Madeirán, az úszó virágoskertként emlegetett szigeten keresed. Mindez egész évben, magyar mértékkel mérve is elérhető áron élvezhető, és annyira jó, hogy visszatérve az útról az ár-értékarány örök összehasonlítgatása fel sem merül az emberben. Miután a Kalocsa-Gold Tours Utazás Irodánál az utat, biztosítást befizettem, november végén töltöttem egy hetet Madeirán, az aranykorát élő szigeten.

A Budapest-Bécs-Madeira útvonalat közel öt óra alatt tettük meg, de mielőtt a főváros, Funchal repülőterén landoltunk, a szikrázó horizont távlatából csodálhattuk: úgy nyújtózik el a sziget a látóhatáron, mint leheletfinom ecsetvonás a végtelen Atlanti - óceán ragyogó tükrében.

Amikor aztán a gép lejjebb és lejjebb ereszkedett, kiváltak a vulkánikus sziklák, a tengerben úszó parányi földnyelvek, a közel kétezer méter magas hegyek, színes ceruzarajz körvonalat kaptak a beépített hegyoldalak. Madeira helyenként csipkés partjain a megtörő hullámok fehér tajtékot vetettek.

Már-már azt hittük, az óceánba ér a gép szárnya, amikor egyszer csak a tenger fölé épített leszállópálya betonján gördültek tova a kerekek. Aki járt már Korfu, vagy Santorini repülőterén, az megtapasztalhatta, milyen egy kicsi repülőtéren leszállni. A madeirai az említett kettőnél is kisebb, olyan, mint egy tenger fölé nyúló betonszalag, csakhogy szemben hegy van, mellette pedig autópálya.

Ám biztonságos, nem bíznak semmit a véletlenre, vagy a pilóta ügyességére. Ezt igazolja az is, hogy a kivételes építményt a huszadik század 100 legfontosabb műszaki teljesítménye között tartják számon. A 90 kilométer hosszú és 25 kilométer széles, legmagasabb pontján, a Pico Ruivo-n közel kétezer méter magasságot is elérő szigeten 20 Celsius fokos meleg fogadott bennünket. Ez megfelel annak az állításnak, hogy Madeirán egész nyáron, de a többi három évszakban is tavasz van, augusztusban sincs 25 foknál melegebb, és éjjel sincs 20 foknál kevesebb.

A rutinszerű útlevél - és csomagellenőrzést a portugál rendőrök rendkívül udvariasan végezték. Némi bonyodalmat csak az okozott, hogy két útitársunk bőröndje nem érkezett meg, azt csak két nap múlva, a szállodába hozta el a repülőtér személyzete. A bőröndök valószínűleg a bécsi repülőtéren keveredhettek el.

Madeira portugál közigazgatás alatt áll, de az országon belül önálló autonómiát élvez. Ebben a minőségében tagja az Európai Uniónak, és az euró-övezetnek, tehát eurót, ha lehet, a magyarhoz hasonló árszínvonal ellenére, kizárólag a minduntalan kínálkozó csábítások miatt, azért minél többet vigyenek.

Funchal, a világ egyik legnagyobb becsben álló fővárosa.

Már az autóbuszban, a Funchal-i ötcsillagos Hotel Regency Palace felé tartva éreztük, hogy a partról 15-25 százalékos emelkedő vezet a sziget tetejére. Az is hamar kiderült, a közlekedési kultúra a szerpentinek, meredek utak ellenére igen magas fokú, a madeirai emberek figyelmesen, egymást segítve vezetnek.
Azonnal feltűnt, hogy Madeira épített környezete és infrastruktúrája igen fejlett, minőségében leginkább egy svájci kisváros színvonalára emlékeztet. Megspékelve persze azzal, hogy itt a növényfajok párját ritkító változatosságot mutatnak, és a páradús levegő ellenére sincs szúnyog, de más bogár, csúszómászó sem.

Mint megtudtuk, még vadon élő emlősök sincsenek. Az utazás végére egyértelművé vált számunkra: a sziget úgy épült be, hogy az építészet nem fosztotta meg romantikus bűverejétől. Annak ellenére nem, hogy néha képtelennek tűnő helyeken építenek gyönyörű villákat, igaz, az építkezéseknél a természeti értékek megőrzése az egyik legfőbb kívánalom.

Az emberi kéznek itt a mai napig igen fontos szerep jut, ugyanis  a teraszos földművelés szinte teljesen kizárja a gépi munkát. Fontos tudnivaló, hogy Medeirát a tömegturizmus elkerüli, a minőségi viszont rohamléptekkel halad előre. Olyan szempont ez, amiből az ott élő portugézek nem engednek. Talán ennek is köszönhető, hogy Madeira rendhagyó szépsége elbűvöli az embert, van aki titokzatosnak látja, van aki álomszerűnek, de mindenki megegyezik abban: ez maga a földi paradicsom!

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Szállodánk felé tartva, Funchal belvárosát érintve láttuk, hogy a város mai, nyugodt szépsége azért küzdelmes múltat takar.  A kikötővel szemben lévő, még a gyarmati időkből származó épületek oromzatán, a várfalon már csak díszlet az ágyú, amelyet egykor a kalózok ellen vetettek be.

Tovább haladva az elegancia, a sajátos déli életstílus megannyi jele bűvölt el bennünket, no’ meg az, hogy itt a szállodák nem egy kaptafára készülnek. A Hotel Regency Palace óceánra néző szobáját elfoglalva már senki nem kételkedett abban, hogy Funchal miért a világ egyik legnagyobb becsben álló fővárosa.

A mesés panorámát, a szépséges természeti környezetet este hat órára - az egy órás időeltolódás ellenére- a fényárban úszó hegyoldalak, utcarészletek látványa váltotta fel. December elsején, a város karácsonyi díszkivilágításának egy idejű bekapcsolásakor aztán a lámpamilliók fényében lebegő utcák, a tengerparti sétány látványával csak a fényözönt tükröző kikötő vizének romantikus csillogása ért fel.

Az utcák, fák mellett a házak, a szebbnél - szebb szállodák egész sora kapott egyedi díszkivilágítást. Állítólag ilyen pompájú és rendezettségű ünnepi fényár a világon egyedül csak itt van.

A hotelben, majd más helyeken is láthattuk, tapasztalhattuk, hogy a vendéglátás igen magas fokú, a négy-, ötcsillagos szállodák esetében világszínvonalú. A fűtött medence, szauna, jacuzzi, fitness terem, a teniszpálya, a több bár, az ápolt kertek elengedhetetlen tartozékai ezeknek a vendéglátóhelyeknek. És akkor még a hagyományos madeirai kisvendéglőkről, kocsmákról, kávézókról, bárokról nem is szóltunk, de erről később, bővebben.

Fedezzük fel a szigetet!

Ugyan előre megtervezett utakat, állomáshelyeket jártam be, ám ennek sorrendjét senkire nem szeretném ráerőltetni, hiszen egy térképpel, útikönyvvel, mobil applikációval a kezében bárki eldöntheti, őt mi érdekli a legjobban.

Aki nem tud dönteni, vagy nem akar viszonylag olcsón autót bérelni, annak maradnak a sokszínű és igen változatos, a helyi utazási iroda képviselői által kínált jó, színvonalú, az utas érdeklődéséhez igazított szervezett programok. Felszállhatunk persze panorámabuszra és hajóval is körbe járhatjuk a szigetet. Mindkettőt kipróbáltam, szerintem érdemes rászánni azt az összesen úgy 50 eurót.

Első kirándulás

Első kirándulásunkat a sziget nyugati részére, Camara de Lobos; Cabo Girao (a világ második legnagyobb, 580 méteres sziklaszirtje) terveztük, majd a csodálatos falucskák, Sao Vicente, Porto Moniz következtek, ahová a tengeri sziklák oldalába vájt, alagutakkal, vízesésekkel tarkított régi autóúton jutottunk.

Camara de Lobos szinte egybeépült Funchal-lal, a halászfalu arról híres, hogy Winston Churchill ott lakott az ötvenes években, és a halászcsónakokkal teli kikötőről, a ma is bájos faluról akvarelleket festegetett. A vízbe szakadó szikla, a Cabo Girao lencsevégre kapásához legjobb, ha felmegyünk a miradorohoz (kilátóhoz), ahol kávézni lehet, de a Habsburg-ház helyi vonatkozásait bemutató képkiállítást is megtekinthetjük, ingyenesen.
A kilátó panorámája azt juttatta eszembe: a fát jelentő Madeira, e földi paradicsom színhelye ezt a képét mutathatta, ilyennek látszott egykor is, csak akkor az óceán habjaiból egyszer csak előbukkanó, elcsigázott hajósok szemében.

És valóban, onnan a kilátóról nézve Madeirára különösen illik a földi paradicsom jelző. Egyfelől a meredek hegyoldalak, szédítő szakadékok, kiugró sziklapárkányok, a barlangot vájó haragos szél és tengerár,a felséges vízesések miatt, másfelől a szubtrópusiból mediterránba, onnan mérsékeltbe váltó klíma által érlelt banán és mangófáknak, kókuszpálmáknak,  szőlőültetvényeknek, majd a hegyvidékre jellemző tűlevelűeknek köszönhetően. Mindez olyan változatosságát mutatja a természetnek, hogy ezt a szigetet Isten csak kivételes jókedvében teremthette.

Második kirándulás

Porto Monizba tartva megcsodálhattuk a hegyekről lezúduló vízesések őserejű zuhatagait, ahogyan a víznyalábok évszázadok óta dühödten és faradhatatlanul ostromolják a sziklák oldalát. Nem csoda, hogy ez a vidék régtől vonzza a látogatókat, akiket a mai napig ugyan az a varázs ragad meg, mint a sziget XV. századi felfedezőit.

Itt tapasztalható leginkább, hogy Madeira páratlan vízháztartása, páratartalma miként színezi mélyzöldre a növényeket, de az is látható, hogy a víz megtartásában és megfelelő helyre vezetésében mekkora az emberi találékonyság szerepe. A legtöbb út mellett úgynevezett levadák (mesterséges nyitott csatornák) vezetnek, amelyek az összegyűlő esőt, patakok vizét vezetik a teraszosan megművelt földekre. A vízzel való gazdálkodást itt akár tanítani is lehetne, mert az ültetvénytulajdonosok birtokai előre meghatározott, pontos program szerint kapják az éltető elemet.

A levadák egyben rendkívül jó túraútvonalak is, ám  legtöbbször meredek sziklafalak mentén építik őket, ezért jobb, ha helyi túravezetővel, megfelelő felszereléssel indulunk útnak.

Paul de Serra-ról, a sziget egyetlen, 1400 méter magasan húzódó fennsíkjáról jó időben egész biztosan látni (egy sor képeslap bizonyítja) Madeira északi és déli sarkát, de én ebből a szitáló esőben és ködben semmit nem észleltem. Még annak is örültem, hogy a busz sofőrje látta az utat, az éppen előttünk átballagó tehenet, hogy az utolsó pillanatban kikerülje.

Tiszta időben persze valóban csodálatos lehet a panoráma. A Paul de Serra-ra vezető folyamatos szerpentin miatt célszerű, ha az arra érzékenyek előre felkészülnek az utazás viszontagságaira, mert könnyen úgy járhatnak, mint e sorok írója- falfehérre válva várta az első pihenőhelyet.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Az igazság az, hogy a rendkívül sok, csodálatos, fotózásra csábító táj láttán már pár nap múlva összemosódnak a szebbnél-szebb panorámák, amelyek közül azonban a Keleti sziget - túrán látottak mégis emlékezetesek.

Harmadik kirándulás

Az egész napos kirándulást Camacha-ba kezdtük, ami kosár-és vesszőfonásáról híres. A helyi manufaktúrára alapított, viszonylag nagy alapterületű üzletben a legkülönbözőbb, vesszőből font, autentikus madeirai ajándéktárgyakat turistabarát áron lehet megvásárolni, de az üzlet mellett lévő óratoronyra is érdemes egy pillantást vetni. A sziget második legmagasabb csúcsához, a Pico de Arierio-hoz az autóbusszal mintegy negyed óra alatt araszoltunk fel, de a panoráma ezúttal is az esőfüggönybe veszett. Ezen a magasságon bármikor, bármilyen évszakban érheti ilyen csalódás az embert, még nyáron is számítani kell erre.

Ribeiró Frio természetvédelmi park pisztrángtenyészete nem a legizgalmasabb látnivalók egyike, de Santana már inkább fotózásra érdemes. Ott a helyi hagyományos, természetesen már jelentősen stilizált, magyar pásztorkunyhó - formájú kis házak mellett azt is láthattuk, hogy egy asszony kapájával miként szedi fel az évente három-négyszer termő édesburgonyát. A kapa nem csak munkaeszköz volt a kezében, hanem mint a jégcsákány, a földbe vágva az egyik teraszról a másikra való felkapaszkodásban is segítette.

Portela lelátóhelyéről a Sas szírt sziklaformációban és az északi partvidékben gyönyörködhettünk. Utunk innen a Curral das Freiras, azaz az Apácák völgyéhez vezetett, ahová hátborzongatóan kanyargós úton jutottunk fel, de megérte. Az elnevezés állítólag onnan ered, hogy az apácák a tengerpartról ide menekültek a kalózok elől.

Innen a sziget egyetlen magyar vonatkozású helyszínére, Montéba utaztunk, ahol IV. Károly, az utolsó Habsburg császár és magyar király a dombtetőn épített, fa mennyezetén gyönyörű freskókkal díszített, kéttornyú templomban, érckoporsóban van örök nyugalomra helyezve. Itt is marad örökre, mert a Madeirán önkéntes száműzetésben élő, fiatalon elhunyt uralkodónak a helyiek iránti tisztelet különös megnyilvánulásaként ez áll a végrendeletében. A templomhoz vezető, kényelmes kiosztású lépcsősort visszafelé már nem másztuk meg, mert a hamvakat őrző templom lábától indulnak az úgynevezett kosárszánok, amelyek kicsit drágák, két főt 35 euróért visznek le a velencei gondolások ruházatára emlékeztető öltözékbe, vastag gumitalpú csizmába bújt emberek, de kipróbálni mindenképpen érdemes.

A szánhajtók az utasok mögött, egyik lábukkal a szánon, másikkal az aszfalton állnak, és a meredek úton meglóduló kosárszánt lábbal fékezik, illetve irányítják. A helyenként 30 kilométeres sebesség a hajtóktól nagy összeszokottságot követel. Különösen úgy, hogy a szánnak két helyen még a keresztező utcák gépkocsiforgalmának is elsőbbséget kell adnia. Aki nem meri, vagy nem kosárszánon akarja megtenni a Funchalba vezető visszaút mintegy két kilométernyi szakaszát, az utólag biztosan sajnálkozni fog ezen, de a hosszú sorokban várakozó, készséges taxik - mindig bekapcsolt óra mellett - a városba 3,5 euróért szívesen leviszik.

Negyedik kirándulás – Irány Észak!

A sziget északi felén Calheta, Jardim do Mar, Paul do Mar hangulatos kis halászfaluk is vonzzák a turistákat, de az oda látogatók hidegebb, szelesebb időjárásra számítsanak. Emeletnyi hullámokat leginkább ott fotózhatunk, és ha szerencsénk van, egy - két hullámlovas látványa is szórakoztathat bennünket.

Az északi part épületei inkább a praktikumról szólnak, mint az esztétikáról, de az üdülővendégeket itt is kitűnő szállodák várják, bár a szűk part miatt a parkolással gond lehet. Az út záróakkordjaként hagyományos madeirai folklórműsorral egybekötött vacsorát fogyasztottunk el a „Seta” nevű étteremben.

A folklóresten táncban elevenedtek fel azok az életképek, ahogyan a régi és az újabb korok emberei éltek, mulattak, dolgoztak, szerettek, zenéltek. A harmonikát, mandolint, gitárt, bőgőt, csörgődobot felvonultató amatőr zenészek muzsikája nem tipikus portugál népzene, inkább annak és a helyi stílusnak valami különös egyvelege. Hibájaként leginkább az rónám fel, hogy gyakran ugyan azokat a dallamokat ismétlik, csak más és más szöveggel, tehát egy idő után a monotónia uralja el.

Nem úgy annak a három előadóművésznek a produktumát, amely két igazán kitűnő gitárosból és egy énekesnőből állt. A portugál cigányzene valami olyan érzelmekkel teli esszenciáját adták, amely most is itt cseng a fülemben.

Ha már zenénél tartunk, Maderián, ahol a klíma miatt különösen sok a nyugdíjas, 23 órakor bezárnak az éttermek, de a szállodák bárjaiban egészen hajnali egy óráig kitűnőbbnél kitűnőbb zongoristák, egyszemélyes előadóművészek szórakoztatása mellett bárki iszogathat, táncolhat. A bárzenének olyan kultusza van a szigeten, mint a világon csak kevés helyen.

Aki többre vágyik, mint hogy a szebbnél - szebb közparkokban, bárhol szabadon nyíló egzotikus virágok kavalkádjában gyönyörködjön, az a Funchal-i, vagy bármelyik botanikus kertben, meghatározott tematika szerint, három euróért akár egész nap ismerkedhet ezekkel a számunkra egzotikus, kivételes illatú és színű, páratlan változatosságot felmutató növényekkel.

Fürdőzés, napozás Madeirán

Madeira természeti és építészeti szépségeiről már szó esett, de azért az oda látogató, szabadvízi strandolást kedvelőknek azt is tudniuk kell: ugyan az óceánban még november végén is lehet fürödni, de csak akkor, ha sikerül lejutni a partra. Ahol a sziklák szinte függőlegesen szakadnak a vízbe, ott teljesen lehetetlen, míg a tagoltabb partszakaszokon ez az emberi beavatkozás következtében azért lehetséges.

Sok helyen a parttal párhuzamos, mesterséges betongátakat emeltek, hogy azok mögött strandolni, akár pancsolni is lehessen. Calhetéba például Marokkóból hozatták a sivatagi homokot, hogy a csöppnyi öblöt azzal borítsák be. Ott nyáron biztosan nagy tolongás lehet.

Kevés az olyan szálloda, ahol az óceánba stégről lehet bemenni, de az új komplexumokat már így építik meg, és a régiek felújításánál is figyelnek erre. Egyébként szállodánként  legalább három, a legtöbb helyen télen szabadtéri fűtött medence áll a vendégek rendelkezésére.

Egyes helyeken azt láttuk, hogy ahol az óceán utat vágott magának a parti lávasziklák között, ott az így létrejött természetes medencék alját kibetonozták, és kis gátakat emeltek, hogy ezzel tartsák vissza a vizet. Ezeknek a fürdőhelyeknek páratlan bája van, bár amikor ott jártunk, az apály miatt az így kialakított medencék többségében nem láttunk vizet. A fürdőzéssel és a napozással azért nem árt vigyázni, mert a folyamatos, simogatóan hűsítő szellő ellenére könnyen leéghetünk.

Gasztronómia, vendéglátás

Madeira gasztronómiáját és vendéglátását szándékosan hagytam a végére, ugyanis az ottani ételkülönlegességek hamar csokorba szedhetők. A világon egyedül itt halásszák (a parttól több mérföldre) az espada-t, amely magyarul fekete kardhalat jelent. Attól fekete, hogy míg az 1200-1300 (!) méteres mélységből kiemelik, a bőre az oxigénhiány és a nyomáskülönbség következtében megfeketedik. Ezt a méteres nagyságú, rendkívül finom, leginkább a süllő ízére emlékeztető halat, mint helyi ételkülönlegességét kínálják. Kitűnő fehér húsa van, és állítólag akkor a legjobb, ha a tetejére banánt sütnek.
A madeirai étlapokon az európai és a mediterrán konyha valamennyi jellegzetes étele megtalálható, de a legnagyobb választékra halból számíthatunk. Az éttermi árak nem veszélyesek, a főételek nyolc-kilenc euróról indulnak, és az adagok rendkívül bőségesek.

A méltán világhíres madeirai bor külön fejezetet érdemelne, de erről itt most csak annyit, hogy desszert, illetve aszúborral beszélünk, a vulkánikus talajnak, a napsütötte domboldalaknak köszönhetően a mi Tokaji aszúnkra emlékeztet. Több fajtája van, édestől a szárazig, valamennyi kiemelkedő értékű és minőségű.

Egy öt éves bor, 0,75-ös palackban, díszdobozban 9-17 euróba kerül, de legjobb, ha ajándéknak a repülőtéren vásároljuk meg. A szigeten termelt többi bor is kitűnő, de ezek azért feledhetőek. Ha már iszunk, azért a vízről se feledkezzünk meg, ami bárhol iható a szigeten, ugyanakkor többféle ásványvíz között válogathatunk.

A gyümölcsválaszték láttán hamar elképedünk, ugyanis több olyan formájú és színű vitaminbombát ízlelgethetjük, amelyet most látunk életünkben először. Számomra ilyen volt a banánananász. A két gyümölcs keresztezése különös ízkavalkádot eredményez, az ízlelőbimbók csak egy kis idő után reagálnak kellemesen az ismeretlenre.

Madeira múzeumokban, kiállításokban nem bővelkedik, de klímájában, panorámájában, a luxus elemit felvonultató vendéglátásában verhetetlen. Mint ahogyan abban is, hogy az úszó virágszigeten az ember újra meg újra elcsodálkozik azon, hogy az óceán tornyosuló hullámaitól körül vett, a hegyekben kéken áttetsző pára leplezte vadregényes vidéken, lent a parton és a hegyoldalakban, gyönyörű villák környezetében, ebben a legendák övezte világban az ember mindazt átélheti, amiért élni érdemes, s amitől Madeira számomra is a világ egyik legvarázslatosabb, legcsodálatosabb helye. Ha tehetik, Önök is utazzanak el ide!

Zsiga Ferenc