A városi képviselő-testület július 9-i, csütörtöki ülésén egyetlen hozzászólás nélkül, egyhangú szavazás mellett jóváhagyták a Kalocsa, Dunapataj, Hajós településeket, utazási irodákat, a Kalocsai Vagyonhasznosító és Könyvvezető Kft.-t tömörítő Kalocsa és Térsége Turisztikai Szolgáltató Nonprofit Kft. éves beszámolóját. A beszámoló rövid esszenciáját adja a társaság munkájának, ám mint emlékezetes, Kapitány Alíz ügyvezető május 25-én nagyinterjút adott portálunknak, amelyben egyebek mellett arról beszélt, a koronavírus-járvány enyhülésével milyen kilátások elé nézhet a hazai, a megyei, a járási turizmus és szállodaipar. A beszámoló nem tartalmazta, képviselői kérdés sem hangzott el, így az ülésen nem tudtuk meg, a TDM Iroda 2019-ben és az idei évben mekkora összegből gazdálkodik, illetve hogy milyen a tagtelepülések, Kalocsa, Hajós, Dunapataj közötti turisztikai együttműködés. Azt tervezzük, ezeknek a kérdéseknek a kibontására interjút készítünk Kapitány Alízzal.
A májusi interjú máig érvényes, sőt, a koronavírus újbóli terjedésével ismét időszerű kérdéseit szűkebb keresztmetszetben a beszámoló is tartalmazza. Ám aki mélyebben, országos kitekintéssel is beleakarja ásni magát a témába, annak a Kapitány Alízzal készült nagyinterjút újbóli elolvasásra ajánljuk.
Visszatérve az előterjesztésre, illetve beszámolóra, a polgármester jóváhagyó határozati javaslatának mintegy indokolásaként írta:
Kalocsa Város Önkormányzata 2011-ben részt vett a Kalocsa és Térsége Turisztikai Szolgáltató Nonprofit Kft. létrehozásában. A turisztikai desztináció menedzsment (TDM) rendszer kialakítása a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia egyik pillére volt. Ugyanakkor az átalakított turisztikai irányítási rendszer amellett, hogy kijelölte a kiemelt turisztikai fejlesztési területeket, jelenleg is számol a TDM–ekkel, mint szakmai szervezetekkel.
A TURIZMUSFEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK EGYIK ALAPFELTÉTELE A TÉRSÉGI VONZERŐK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK ÖSSZEFOGÁSA, ÉS HATÉKONY MARKETING MUNKÁVAL TÖRTÉNŐ ELJUTTATÁSA A VENDÉGEK MINÉL SZÉLESEBB KÖRÉHEZ.
A TDM hálózat célja a turizmus versenyképességének növelése, a turizmus teljesítményének fokozása, a látogatók elégedettségének emelése, a turistáknak szántinformáció ellátottságának javítása, a turizmusban szereplők naprakész üzleti információval történő ellátásának biztosítása.
A Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. tagjai jelenleg az alábbi szervezetek:
Kalocsa Város Önkormányzata, Hajós Város Önkormányzata, Dunapataj Nagyközség Önkormányzata, Kalocsa Korona Tours Dunapart Utazásszervező, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Kalocsa-Gold Tours Utazási Iroda Kft., Travel Trans Union Szolgáltató Bt., Kalocsa és Térsége Hírnevéért Vendégváró Egyesület, Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft.” – írta a határozati javaslat mintegy „előszavában” a polgármester.
A Kapitány Alíz ügyvezető az által jegyzett 2019. évi beszámoló jó néhány részletét mi is idézzük:
„A Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.
2019 FEBRUÁRJÁTÓL ISMÉT 2 FŐS MUNKASZERVEZETTELMŰKÖDIK, AMI ELŐRELÉPÉS A 2018. ÉVI SZŰKÖS PÉNZÜGYI ÉVHEZ KÉPEST, AMIKOR 2018 AUGUSZTUSÁTÓL EGY FŐS MUNKASZERVEZETTEL, SZŰKÍTETT NYITVA TARTÁSSAL ÉS KÉNYSZERMEGOLDÁSOKKAL MŰKÖDÖTT A CÉG.
2019. évi tevékenységünk
Eseménynaptárösszeállítása és aktív közösségi marketingmunka, mellyel igyekszünk összefogni a térség látnivalóit, eseményeit, rendezvényeit.
Információs iroda üzemeltetése, valamint kiemelt rendezvényeken információs pont fenntartása, megjelenés elsősorban „ingyenes” kiállítói, – társkiállítói megjelenési lehetőségek alkalmával.
A WWW.TURIZMUSKALOCSA.HU WEBOLDAL ELINDÍTÁSA, FACEBOOK OLDAL MŰKÖDTETÉSE, RENDEZVÉNYNAPTÁR, ÚJ ARCULAT KIALAKÍTÁSA. KÖZREMŰKÖDÉS A KALOCSAI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MUNKÁJÁBAN VENDÉGKÉNT.
Pályázatírás a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Program keretén belül, a Nemzeti Együttműködési Alap szakmai és működési támogatási forrásaira, a Csoóri Sándor Alap szakmai forrásaira civil szervezetek számára.
A nyertes pályázatok szakmai és pénzügyi elszámolásának elkészítése. Bérlet -- és jegyárusítás szerződés alapján. (pl. a Kalocsai Színház, az Érsekkerti Szabadtéri Színpad egyes előadásai, egyesületek, más szervezetek rendezvényeire szóló belépőjegyek árusítása, Kiskőrösi Petőfi Fesztivál, Kiskőrös Feszt belépőjegyek árusítása, stb.)
A Kalocsai Család- és Karrierpont egyes szakmai rendezvényeinek megszervezése éslebonyolítása szolgáltatási keretszerződés szerint. DPD csomagpont üzemeltetése.
Részvétel a TDM Szövetség éves konferenciáján, Baján.
KÖZREMŰKÖDÉS A TDM SZÖVETSÉG TDM-MENEDZSERKÉPZŐ WORKSHOPJÁN HAJÓSON ÉS CSÁSZÁRTÖLTÉSEN.
Részvétel a Civil Információs Centrumok, és a Nemzeti Együttműködési Alap aktuális működési és szakmai pályázati kiírásaival kapcsolatos tájékoztató rendezvényen, Kecskeméten.
Részvétel a Magyar Turisztikai Ügynökség TIMEA programjának turizmus akadémiáján, Szekszárdon az orvosi-, szenior, és akadálymentes turizmus témájában.
Részvétel a Külgazdasági- és Külügyminisztérium szakmai disszeminatív workshopján, Kecskeméten. Részvétei az Európa Pont pályázatírói tájékoztatóján, Budapesten. Részvétel a Tempus Közalapítvány pályázói szemináriumán, Budapesten
FOLYAMATOSAN: EGYEZTETÉSEK AZ EGYES TDM TAGOKKAL, ILLETVE MÁS TURISZTIKAI JELLEGŰ VAGY A TURIZMUSBAN IS HASZNOSÍTHATÓ TEVÉKENYSÉGET VÉGZŐ VÁLLALKOZÓKKAL, MAGÁNSZEMÉLYEKKEL, CIVIL SZERVEZETEKKEL A KONKRÉT EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEKRŐL, ELKÉPZELÉSEIKRŐL, FELMERÜLŐ KORLÁTOKRÓL, EZEK KIKÜSZÖBÖLÉSI LEHETŐSÉGEIRŐL.
Szakmai támogatás az NTAK rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan az érintett szállásadóknak.
Együttműködési megállapodást kötöttünk, illetve támogatói nyilatkozatot írtunk alá turisztikai-, kulturális-, marketing szakmai területet érintő kérdésekben:
Interreg Danube Transnational Program - Pro Progressione Kulturális NP Kft. O Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület CLLD pályázat kapcsán…” - írja mások mellett kapitány Alíz a beszámolóban, aki a tavalyi sikeres Utazáskiállítás 2019 –ről is megemlékezett, amelyen mint emlékezetes Bács-Kiskun volt a díszvendég.
Mint a beszámoló további részében Kapitány Alíz írja:
A TDM IRODA AKTÍVAN KÖZREMŰKÖDIK A KALOCSA - PETRÓC (BACKI PETROVAC) ÁLTAL BENYÚJTOTT EU INTERREG-IPA MAGYARORSZÁG - SZERBIA PÁLYÁZATON, MELYNEK CÉLJA ÚJ TURISZTIKAI TERMÉK LÉTREHOZÁSA A DUNÁHOZ KAPCSOLÓDÓAN, TURISZTIKAI-INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉS, A KULTURÁLIS-, ÉS NEMZETISÉGI ÉRTÉKEK, VALAMINT A KERÉKPÁROS- ÉS VIZITURIZMUSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADOTTSÁGOK VALORIZÁLÁSA ÁLTAL, A PROJEKTBE BEKAPCSOLVA A FIATALABB GENERÁCIÓKAT IS.
Az idei évről szólva kiderül: „2020 évben szándékaik szerint folytatják a szakmai munkát a térségi turisztikai termékeinek - a jelenlegi adottságokhoz illeszkedő – fejlesztése érdekében, ehhez kapcsolódóan a rendelkezésre álló pénzügyi források és marketing eszközök kiaknázása a cél.”
Mint a felvezető szövegben írtuk, a szakmai beszámolóban nem szerepel, és erre vonatkozóan képviselői kérdés sem hangzott el, hogy milyen a kapcsolat a TDM Iroda másik két tagtelepülésével, Hajóssal és Dunapatajjal, illetve mennyire valósul, valósulhat meg az a célkitűzés, hogy a hozzánk érkező turisták egy napnál több időt töltsenek el a városban, a térségben. Lényeges kérdés az is, hogy a pályázati forrásokat is beleértve mekkora összegből gazdálkodott 2019-ben a TDM Iroda, ehhez képest 2020-ban milyen költségvetésből működik, valósítja meg céljait.
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására egy újabb interjúra kérjük fel Kapitány Alízt.