Augusztus 13-án, szombaton már az idei nyári strandröplabda-bajnokság harmadik játéknapját rendezték a Szelid Beach két strandröplabda pályáján, ahol ezúttal tizenegy formáció vetélkedett egymással. Az ideális hőmérsékleti viszonyok között, de olykor kavargó szélben megtartott fordulóban a végjátékban igazán színvonalas ütközeteket láthattak az érdeklődök, ahol a fináléban új győztes született.
Az idei nyár harmadik körében a hagyományok jegyében a Szittyótér Kupa serlegért vetélkedett egymással a játéknapra benevezett tizenegy együttes, amelyeket a főrendező Schill Mátyás két csoportba sorolt be, ahol körmérkőzést játszottak.
Az „A”-csoport résztvevői: Paks, Nusi–Zoli, Transatlantic, Pentele, Mandragórák.
„B”-csoport: Megtorlók, Noname, Boszik és a Varázsló, Trió, Stip-Stop, Neonzöld.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
A csoportküzdelmekből a Nusi–Zoli és a Megtorlók csapatai végeztek az élen, így ők már alanyi jogon az elődöntők résztvevői lehettek. A két csoport második-harmadik helyezettjei pedig a keresztjátékban folytathatták tovább.
Pentele – Boszik és a Varázsló 2:0; Paks – Noname 2:0.
Az elődöntőben: Megtorlók – Pentele 2:0; Nusi-Zoli – Paks 2:0.
A végső harmadik helyért a két vesztes meccselt egymással. Paks – Pentele 2:0.
A döntőben: Nusi-Zoli – Megtorlók 2–1.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
A Szittyótér Kupa végeredménye:
1. Nusi-Zoli (Szigeti Anna, Szabó Zoltán),
2. Megtorlók (Pinczés Balázs, Riedl László, Hambalkó Ferenc),
3. Paks (Bérdi Kata, Vasadi Teodor, Moró Attila),
4. Pentele,
5. Noname,
6. Boszik és a Varázsló.
Folytatás augusztus 27-én, szombaton a Szezonzáró Kupa fordulójával, amely már a befejező játéknapja lesz az idei nyár küzdelmeinek.