2023. 06. 06. kedd
Cintia, Norbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Bejött a papírforma Szombathelyen

Tamás Ferenc  |  2016. 11. 22., 17:59

November 19-én, szombaton a nyugati országrész egykori röplabda fellegvárának számító Szombathelyi Haladás otthonába látogatott a Kalocsai SE hölgykoszorúja, hogy az NBII-es bajnokság őszi hatodik játéknapján megmérkőzzön régi riválisával.

Az előző öt forduló során két győzelme mellett már három vereséget is begyűjtött a Kováts Ágnes edzette csapatunk, míg a hazaiak „mutatója” ez idáig hibátlan, azaz minden meccsüket megnyerve vezetik a Nyugati csoport nyolc csapatos tabelláját.

Ennek tükrében

egyértelmű „Hali” győzelem volt prognosztizálható,

amit a vasi lányok három gyors játszmában és egy órán belüli játékidő alatt be is söpörtek.


Forrás: KALOhírek archív

Az első játszmában még talán nagy csatára, szoros végjátékra késztették a mieink a házigazdát, amivel el is lőhették az összes puskaporukat, hiszen a következő két szettben összesen annyi pontot szereztek, mint az elsőben.

Haladás VSE – Kalocsai SE 3:0 (22, 12, 10)
50 néző, vezette: Farkas L., Prukner T.
Kalocsa: Szigeti A., Fehérvári A., Fekete G., Dabis Á., Szele A., Pálinkás A. Csere: Király K., Fekete L., Kovács P., Pálinkás V.
Edző: Kováts Ágnes.

Folytatás november 27-én, vasárnap 14 órai kezdéssel Kalocsán, amikor a mieink a másik szombathelyi gárdát, a SZoESE alakulatát fogadják majd az alapszakasz első körének utolsó fordulójában.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-06-01 10:54:39
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>
2023. 06. 05., 07:40
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. Még >>>
2023. 06. 04., 09:39
Június 8-18. között ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végeznek a kalocsai járásban. Még >>>
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>