2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Érvényesítették a papírformát: Balatonfüred – KSE 3: 1

Tamás Ferenc  |  2016. 01. 25., 09:19

Akárcsak az alapszakasz őszi első kalocsai találkozóján, a Balaton-partján is prognosztikus győzelmet arattak a „füredi sellőlányok” a Kováts Ágnes edzette KSE hölgykoszorúja ellen. Ezúttal is 3:1-re húzta be a meccset az NBI-be igyekvő, nyáron szponzorai által összeverbuvált Veszprém megyei amazonhad, amikor 1 óra 32 perc játékidő után érvényesítették a papírformát.

Január 17-én, vasárnap a bajnoki alapszakasz második visszavágó találkozóján már hatodik vereségét gyűjtötte be a Kalocsa, így

kilenc eddigi meccséből csupán hármat tudott megnyerni a csapat.

A jóval esélyesebb dunántúli gárda ezúttal azzal múlta felül a Kováts-tanítványokat, hogy lányaink játékában több volt a ki nem kényszerített hiba a mérkőzés során, mint a hazaiaknál, ami el is döntötte a meccset a vendéglátók javára.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

MESTERMÉRLEG:
Kováts Ágnes edző:
– Hosszú kihagyás után igazán labdaéhesen, nagyon jó, egyben színvonalas meccset produkáltak a lányok, ahol a labdabiztosabb fürediek kevesebb hibát vétettek, amivel végig szoros játszmákban, de fölénk kerekedtek.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Balatonfüred – KSE 3:1 (20, –22, 22, 21)
50 néző, vezette: Varjasi M., Mocsnik L.
Kalocsa: Szele A., Dabis Á., Szigeti A., Fehérvári A., Kovács P., Greksa Zs. Csere: Király K., Kovács B.
Edző: Kováts Ágnes.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK