2026. 04. 12.
Gyula
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Megvan az ötödik hely

Tamás Ferenc  |  2017. 04. 27., 10:13

Április 22-én, szombaton a bajnokság utolsó fordulójában a közvetlenül előttünk álló Zrínyi SE-t, fogadta a Kalocsa a Városi Sportcsarnok arénájában, ahol csak a mieinknek volt tét a találkozón, hiszen győznünk kellett ahhoz, hogy a csapat megszerezze az NB II-es női bajnokság Nyugati csoportjának végső ötödik helyét.

Aztán mint kiderült, nem volt parázs hangulatú és lüktetően izgalmas mérkőzés, talán ezért is volt nehéz fenntartani lányainknak azt a magas fokú koncentrációt, amely szükségeltetik egy játszmaveszteség nélküli győzelem kiharcolásához.

A végső siker elérésében maximálisan belejátszott az is, hogy ezúttal remekül nyitottunk,

de mindemellett kiválóan fogadtunk is.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

A harmadik szettre egy picit talán leült a csapat mentálisan és fizikálisan is a biztos előny tudatában,

de aztán ahogy a vendégek ránk ijesztettek, lányaink gyorsan behúzták a döntő játszmát.

A csapat törzsközönsége nyíltszíni tapssal köszönte meg a csapat odaadó játékát és a győzelmet a Zrínyi ellen, hiszen először sikerült legyőznünk fővárosi ellenfelünket találkozásaink során.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Ezzel a nagyszerű sikerrel

megszerezték lányaink a bajnokság végső ötödik helyezését

a nyolc csapatos mezőnyben, amely mindenképpen dicséretes az erőviszonyokat ismerve.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Mestermérleg - Kováts Ágnes edző: Talán a várt küzdelem elmaradása mellett is remek győzelmet arattunk, amivel bebiztosítottuk a tabellán az ötödik helyezésünket. Szinte a játék valamennyi elemében a vetélytársunk fölé nőttünk ezen a napon, de különösen kiváló szerváinknak köszönhettük a meccs vártnál gyorsabb megnyerését.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

KSE – Honvéd Zrínyi SE 3:0 (15, 18, 22)
50 néző, vezette: Szabó Zs., Kiss Z.

Kalocsa: Szigeti A., Fehérvári A., Fekete G., Szele A., Dabis Á., Pálinkás A. Csere: Kovács P., Fekete L., Szőnyi S., Horváth E., Fegyvári F., Bukor B. Edző: Kováts Ágnes.
Az eredmény alakulása, 1. játszma: 7:1, 13:7, 17:11, 25:15. 2. játszma: 8:2, 13:4, 14:11, 21:16. 3. játszma: 7:4, 12:8, 19:13, 21:19, 21:21, 24:21.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2026. 04. 11., 16:00
Néhány napja városunk polgármestere csúsztatásokkal, valótlan tartalmú és hangulatkeltő közösségi médiás poszttal próbálta befolyásolni a közvéleményt. Korábbi valótlan állításait visszhangozta az általa támogatott párt képviselőjelöltje. Ne hamis információk alapján hozzanak döntést! – 2 in 1: tény és vélemény egy cikkben.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 12., 17:00
Április 12-én az emberiség egyik legnagyobb álmát ünnepeljük: az űr meghódítását. Az űrhajózás világnapja a felfedezés, a bátorság és a tudomány diadala. Még >>>
2026. 04. 12., 12:07
A kerékpárlopások jelentős része megelőzhető lenne megfelelő lezárással. A szakemberek szerint néhány egyszerű szabály betartásával sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Még >>>
2026. 04. 11., 13:46
A Fidesz és a Mi Hazánk plakátjait csütörtök reggelre firkálták össze és szaggatták le ismeretlenek. Még >>>
2026. 04. 11., 11:10
Április 11-én Debrecen városa kerül a figyelem középpontjába. A jeles napon a város múltját, értékeit és közösségét ünneplik. Még >>>
2026. 04. 11., 10:55
Április 11-én a verseké a főszerep Magyarországon. A magyar költészet napján irodalmunk legszebb alkotásai és alkotói előtt tisztelgünk. Még >>>
2026. 04. 11., 10:42
Április 11-én világszerte a Parkinson-kórra irányul a figyelem. A jeles nap célja, hogy növelje a betegség ismertségét és erősítse az érintettek támogatását. Még >>>
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK