2021. 12. 06. hétfő
Miklós
: 364 Ft   : 322 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Motiváltabban, nagyobb tűzzel játszott a vendég

Tamás Ferenc  |  2016. 11. 08., 16:50

Az előző heti nagyszerű „Közgáz” elleni győzelemhez képest ezúttal nem tudott úgy felpörögni a csapatunk, mint a fővárosban, valahogy nem volt tűz a lábakban és a kezekben, de sajnos még lányaink szemében sem. Tompábban, enerváltabban röplabdázott a Kalocsa a korábban megszokottnál – nem biztatták, nem spanolták egymást a mieink –, hiányzott a lelkesedés a gárda produkciójából.

Végül is tartalmas és jó kis meccs volt, csak elsősorban pécsi szempontból. Ugyanis

sikerült nekik jóval több hibára kényszeríteni a mieinket, mint nekünk őket,

amivel gyakorlatilag el is döntötték a találkozó végkimenetelét. Sajnos ezúttal valóban tűz nélkül, ritmustalanul röplabdázott a Kalocsa, miközben verbálisan és vizuálisan is magasabb hőfokon izzott az ellenfél, egyszerűen más dinamikával játszottak a pályán. Igaz, nekünk csak a második szettől kezdődött a mérkőzés, mivel az elsőben sajnos még „bennmaradtunk az öltözőben”. Ehhez társult még, hogy

magassági fölényét is jól kamatoztatta a baranyai amazonhad a hálónál,

amit lányainknak sokszor nem sikerült ellensúlyozni a párharcok megvívása alkalmával.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Végig motiváltabban meccselt az egyetemista hölgykoszorú a 16-os számú Májusi Dóra vezérletével, akinek nehezen kezeltük a nyitásait – a pontok zömét ugyanis ezek során szerezték a vendégek a négy játszmában.

Aztán 1 óra 41 perc játékidő után játszma és mérkőzéslabdához jutott a baranyai alakulat, amelyet elsőre meg is csináltak és ezzel 3:1-re megnyerték a november 5-i, szombati bajnoki összecsapást, amely immár a negyedik volt az idei alapszakasz során.

Szele Anikó csapatkapitány: – A lelkesedés mindenképpen hiányzott a mai játékunkból, bár Ági néni szerint a meccs nagyon jó volt több szempontból is, de mi belülről sajnos ezt nem így éreztük. Nem volt gördülékeny ezúttal a játékunk, mint amit mi is megszoktunk, valahogy ütéseink hatékonysága és keménysége is hiányzott ezen a délutánon. Az előző meccsünkhöz képest kevesebb pontot is csináltak húzóembereink, ezúttal a korábbi 17–20 ponthoz képest mindannyian tíz közelében maradtunk.

KSE – PTE PEAC 1:3 (–11, 20, –18, –14)
100 néző, vezette: Oláh B., Csikós T.
Kalocsa: Szele A., Fehérvári A., Fekete G., Dabis Á., Szigeti A., Kovács P. Csere: Pálinkás A., Király K., Fekete L., Pálinkás V.
Edző: Kováts Ágnes.

Az eredmény alakulása, 1. játszma: 3:3, 3:9, 4:14, 7:20. 2. játszma: 7:3, 14:7,21:11, 22:19. 3. játszma: 1:6, 11:18, 17:23. 4. játszma: 5:5, 7:15, 12:20.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 02., 09:50
Napokon belül több mint kétszáz ajándékcsomagot juttat el gyermekotthonban élő gyerekeknek a Paks II. Zrt. A két új blokk létesítéséért felelős társaság Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint idén – ahogy az előző években is – több karitatív akcióhoz csatlakozott. (x)
2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 05., 16:22
A szervezők négy éven át események százaira látogattak el az egész világon, mintegy 3500 jelölt közül válogatták ki azokat, akik a címért megmérkőzhettek Bolognában. Még >>>
2021. 12. 05., 13:15
A Mikulásoknak ma a csomagokat kell összekészíteniük, és elázni se lenne jó... Még >>>
2021. 12. 05., 10:13
Újabb nap, újabb feladvány. Sok sikert, fejtsétek meg az ötödik feladványt is! Még >>>
2021. 12. 04., 15:17
Az igazoltatás előtt egy őzet ütött el a férfi, és a tetemet az autójába rakta, hogy azt ellopja. Még >>>
2021. 12. 04., 08:57
A negyedik játéknaphoz értünk, nézzük a feladványt! Még >>>
2021. 12. 04., 08:52
A TEIT támogatásával tette egy-egy mikuláscsomaggal örömtelibbé a kalocsai óvodás gyerekeknek a Mikulás-napot a koronavírus-járvány árnyékában a kalocsai önkormányzat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés