2025. 02. 14. péntek
Bálint, Valentin
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Palota RSC – KSE 1:3, hitet adó győzelmet arattak lányaink

Tamás Ferenc  |  2018. 01. 23., 10:55

Az NB II. Közép csoportjában szereplő Kalocsai SE női röplabdacsapata egy jól sikerült őszi bajnoki alapszakasz után a rangot adó negyedik helyen zárt a tíz csapatos csoportban, ám a folytatásban hullámvölgybe kerültek a lányok, így a január 21-i, „Palota” elleni meccs előtt, már nyolcra szaporodott a mieink vereségei száma a hét korábbi sikerükkel szemben.

A fővárosi Sződliget utcai csarnokban vasárnap 14 órakor kezdődött találkozón aztán

a Szigeti Anna vezette KSE igen fontos győzelmet aratott, hiszen a mieink ezzel a sikerrel megállították a csapat lejtmenetét, sőt hitet adó újabb sikert arattak, amely már a nyolcadik volt a bajnoki ütközeteik során.

Az első két játszma megnyerése már jelezte, hogy egy elszánt Kalocsa áll szemben fővárosi vetélytársával a háló túloldalán, amelyet a negyedik szettben hűen igazolt is a csapat.

MESTERMÉRLEG:

Egy 3:1-es idegenbeli győzelmet sohasem kell magyarázni, de végre ismét egy összeszedett játékot produkáló, elszánt Kalocsa küzdött a pályán. A nyitásfogadásunk is feljavult a korábbi hetekhez képest, így magabiztos győzelmet arattunk, amely ezúttal többet ért a megszerzett bajnoki pontoknál.-Szigeti Anna edző

Palota RSC – KSE 1:3 (–19, –20, 18, –15)

50 néző
Vezette: Selega B., Sántosi P.


Forrás: Tamás Ferenc/ KALOhírek

Kalocsa: Szigeti A., Fehérvári A., Greksa Zs., Szele A., Fekete L., Kovács P.
Csere: Horváth E., Pajsán K., Fekete G., Pálinkás V.
Játékos-edző: Szigeti Anna.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>
2025. 02. 13., 08:19
Segítsenek megtalálni a Szekszárdól késő este eltűnt kislányt! Még >>>
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK