2025. 05. 19. hétfő
Ivó, Milán
: 403 Ft   : 358 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Pásti Mihály nyerte az évadnyitó viadalt

Tamás Ferenc  |  2024. 06. 09., 17:17

Június elsején, szombaton a tervek szerint férfi páros és vegyes páros mérkőzésekre került volna sor, ám az égiek közbeszóltak. Ugyanis trópusi erejű eső és felhőszakadás szabdalta a pályákat, így a versenynap elnapolásra került. Másnap viszont elsősorban Bóta Zoltán áldozatos és szakszerű munkájának köszönhetően a játéktér alkalmassá vált a teniszezésre, hiszen dr. Bóta kiváló munkát végzett. Már kora reggeltől „simogatta” a játékteret. Közben Apserján István már készítette az ebédet a résztvevőknek, a finom csülkös bablevest. Így már minden akadály elhárult és az évadnyitó verseny 9 óra után elkezdődhetett.

A férfi egyéni küzdelmekre 14 fő nevezett, akiket két ötös és egy négyes csoportba sorolták. A csoportokon belül körmérkőzést rendeztek. Az ötös csoportokból 3-3 fő, míg a négyesből a két legjobb jutott a nyolc közé.
Itt aztán Iván Flóri – Tóth Rolival meccselt az elődöntőbe jutásért, amelyet 6-1-es eredménnyel Flóri abszolvált. Még ezen az ágon Dömötör Gábor, a korábbi kalocsai éllovas, Skultéti Csabával találkozott, akit meglepetésre 6-3-ra győzött le.

A másik ágon a később győztes Pásti, Kálóczi Tibivel meccselt és hozta a számára kötelező papírformát (6-1).

A korábbi győztes dr. Marsovszky László – Kasi Robival mérkőzött, akit 6-0-ra győzött le.

A legjobb négy között Iván – Dömötör találkozót rendeztek, amelyet Iván Flórián nyert meg nagy csatában 6-5-re. A döntőbe kerülésért aztán a két ősi ellenfél, Pásti és dr. Marsovszky meccselt egymással, ahol a labdabiztos „szemészt”, Pástinak sikerült kibillenteni megszokott játékából, és 6-3-as jutott a döntőbe, ahol a korábbi elődöntő győztes, Iván Flórián várt rá.

A fináléban aztán a nagyobb rutin, a teniszmúlt diadalmaskodott, mivel Pásti kivezetett alapütései és röpte játéka megzavarta az egyre jobb formát mutató Ivánt. A döntő 6-2-es végeredménye akár túlzónak is mondható, hiszen ennél jóval szorosabbnak tűnt a végeredmény.


Ezzel, mint a korábbi években annyiszor, Pásti emelhette magasba a kupát és maradt továbbra is a kalocsai tenisz trónján.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-16 10:08:11
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 19., 12:04
Zivatar és jégeső veszélye miatt citromsárga figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun vármegyében – a meteorológiai szolgálat fokozott óvatosságra inti a lakosságot. Még >>>
2025. 05. 19., 09:19
Egy idős férfit fosztott ki egy kalocsai nő, miután nem járt sikerrel pénzszerzési próbálkozásával. A rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, az ügy pedig vádemeléssel zárult. Még >>>
2025. 05. 18., 15:34
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a keresésben. Még >>>
2025. 05. 18., 10:13
Május 18-án ünnepli a világ a Múzeumok Nemzetközi Napját. Az eseményt 1977 óta tartják meg, hogy felhívják a figyelmet a múzeumok kulturális szerepére. Idén a jövő múzeumai és a gyorsan változó közösségek kapcsolatát helyezik fókuszba. Még >>>
2025. 05. 17., 12:18
Árokba sodródott egy személyautó az 51142-es bekötőúton, amely az 51-es főutat köti össze Dunaegyházával. Még >>>
2025. 05. 17., 11:00
Szombaton újabb hidegfronti hatásokra kell számítani, amelyek többeknél kellemetlen tüneteket válthatnak ki. Az érzékenyek különösen figyeljenek oda a szervezetük jelzéseire, és készüljünk a nagy napi hőingadozásra is. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK