2022. 08. 07.
Ibolya
: 395 Ft   : 386 Ft Benzin: 754.8 Ft/l   Dízel: 786.9 Ft/l   Írjon nekünk

Szombaton XV. Vadászati Évadnyitó a Szakmár- ludasszállási kápolnánál – Idén öt szervezet és hagyományosan Tóth Kálmán szervezi

Zsiga Ferenc  |  2021. 09. 03., 13:07

Szeptember 4-én, szombaton immár tizenötödik alkalommal tartják Szakmár-Ludasszálláson a Vadászati Évadnyitó Szentmisét. Az esemény abban mindenképpen különbözik az előző tizennégytől, hogy míg azt korábban egyedül Tóth Kálmán nagyvendéglős, vadász szervezte, addig az idei vadászati évadnyitó megrendezésében Szakmár Község Önkormányzata, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye, a Farmer Vadásztársaság, a Homokmégyi Dózsa Vadásztársaság és a Safari International Közép-Magyarországi Egyesülete is részt vesz.

A XV. Szent Hubertusz Vadászati Évadnyitó Szentmise a ludasszállási kápolnánál a hagyományoknak megfelelően 10 órakor kezdődik, ám előtte negyed órával először a figyelem felhívó kürtszó, majd a köszöntő beszédek hangzanak el.

A szentmisét Dr. Mészáros István prépost, kanonok és Szabó Attila plébános mutatja be, közreműködik a Bácskai Vadászkört Egyesület.

Mint korábban beszámoltunk róla, a tavalyi bejelentés szerint a Budapesten és Szakmáron egyaránt élő Tóth Kálmán nagyvendéglős, vadász korára és egészségi állapotára figyelemmel egyénileg utoljára szervezte és tartotta meg a 14 éven át töretlenül nagy népszerűségnek örvendő Ludasszállási Vadászati Évadnyitót.

Az már idén tavasszal kiderült, hogy az esemény megrendezését Szakmár Község Önkormányzata veszi át, és Tóth Kálmán segítő kezet nyújt ehhez. Időközben azonban több szervezet csatlakozott a szervezéshez.

Mint András Gábor polgármestertő megtudtuk: a település elkötelezett amellett, hogy a Szakmárhoz tartozó egykori Ludasszálláson 14 éven át megrendezett, országos hírnevű Vadászati Évadnyitót 2021-ben is a már megszokott színvonalon, koreográfia szerint, a vadásztársadalom helyi és távolabbi résztvevői számára rendezzék meg. A pandémia némiképp lassította a szervező munkát, de mára mind az időpont, mind az esemény gerincét adó program összeállt.


A Vadászati Évadnyitó egyházi részének szervezését Dr. Mészáros István atya vállalta fel, így ebben a kérdésben hozzá fordultunk.

Az egyéb programok, köztük a meghívott vendégek részére a községi művelődési ház rendezvénytermében tartott műsor és vendéglátás is az önkormányzat alkalmazásában lévő helyi művelődésszervező bevonásával valósul meg.

Ugyan a vadászok biztosat nem mondhattak, de ha a vadászszerencse kitart mellettük, akkor az egyik fő attrakció,.az alkalomra elejtett szarvasbika ravatalra történő behozatala ezúttal sem marad el.

A településvezető azt is megosztotta velünk, hogy a kápolnánál tartott szentmisén idén nem a Főegyházmegyei Kórus, hanem a Bácska Vadászkürt Egyesület kürtösei működnek közre.

Dr. Mészáros István prépost-kanonok arról tájékoztatta portálunkat, hogy a szeptember 4-én, 10 órakor a ludasszállási kápolnánál tartandó évadnyitó szentmisét ezúttal nem Dr. Bábel Balázs érsek celebrálja. Ennek oka, hogy augusztus 27-28-án Gödöllőn rendezték meg az Országos Vadásznapot. Az első nap a vadász szakmájé volt, a második napon Dr. Bábel Balázs érsek atya celebrálta Szent Hubertus és Szent Euszták tiszteletére a magyar vadászokért a Gödöllői Királyi Kastély kápolnájában 9 órai kezdettel bemutatott szentmisét.

ÍGY A LUDASSZÁLLÁSI SZENTMISÉT SZEPTEMBER 4-ÉN, SZOMBATON 10.00 ÓRAI KEZDETTEL EZÚTTAL NEM ÉRSEK ATYA, HANEM DR. MÉSZÁROS ISTVÁN PRÉPOST, KANONOK ÉS SZABÓ ATTILA PLÉBÁNOS CELEBRÁLJA, KÖZREMŰKÖDIK A BÁCSKA VADÁSZKÜRT EGYESÜLET.

Azt is megtudtuk: a megyében a közeljövőben más nívós vadászati program is lesz: szeptember 18-án Kiskunhalason, a Sóstó Fürdő és Parkerdő helyszínen rendezik meg a XXVIII. Bács-Kiskun Megyei Szent Hubertus Vadász és Horgásznapot, amelynek kalocsai résztvevői is lesznek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 08. 07., 18:27
Egy nigériai férfi és két magyar nő alkotta csaló banda hálózta be az eddig ismeretlen számú áldozatokat, összesen több tízmillió forintos értékű kárt okozva nekik. Még >>>
2022. 08. 07., 09:17
Személyautó és motoros ütközött össze Kecskemétnél. Egy 21 éves férfi életét vesztette. Még >>>
2022. 08. 07., 08:55
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2022. augusztus 7-én 4 óra körül az 53-as számú főút 50-es kilométerénél - Kiskunhalasnál - egy személyautó és egy kisbusz eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött. Még >>>
2022. 08. 06., 15:30
A rendelet szerint már az állami tulajdonú erdőben is csak ajánlás a vágásérettségi kor, gyorsan növő fafajoknál tíz, lassan növőknél húsz évvel a vágásérettség előtt is kitermelhető a fa. Még >>>
2022. 08. 06., 08:28
Szombaton eleinte a hőség, majd egy érkező hidegfront okozhat kellemetlen panaszokat az arra érzékenyek körében. Még >>>
2022. 08. 05., 17:24
A miskei elágazás közelében félpályás útlezárás mellett helyszínelnek. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés