A hétvégén tartották a Szakmári Falunapokat, amelynek hagyományos programjai mellé idén első ízben főzőverseny is társult. A rangos zsűri elnöke, Blaskó János elégedetten szólt portálunknak a verseny színvonaláról. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett verseny fődíja az aranydiploma és a hozzá járó arany fakanál volt, de legalább olyan rangos elismerésnek számít a Szabadtűzi Lovagrend vándordíja is, amely most először talált gazdára, Benke Csaba személyében.
A szakmári falunapok változatos programsoráról, benne a rendezvény keretében átadott települési kitüntetések díjazottjairól önálló cikkben számoltunk be. Ebben a cikkben csak a hagyományteremtő szándékkal megtartott főzőversenyről írunk.
Indulásképp – tekintettel arra, hogy ez az első alkalom volt – a csapatok bátorságukért és vállalkozó szellemükért megérdemlik, hogy az eredményektől függetlenül is mindegyiküket megemlítsük, azzal kiegészítve, hogy milyen étel elkészítésével indultak a versenyen.
CSAPATOK
A versenyen szaktekintélyekből álló grémium – Blaskó János, Molnár Pál szakács szakoktató, valamint Balogh Jenő mesterfelszolgáló, vendéglős – ítélkezett az elkészült étkekről. A zsűri elnöke, Blaskó János Venesz-díjas mesterszakács a versenyről portálunknak elmondta:
Az elkészített ételek jól sikerültek, a hagyományoknak megfeleltek. Nagy öröm volt számomra, hogy ennyi csapat jelentkezett a falunapi főzőversenyre, hiszen annak nem volt nagy hagyománya.”A csapatok a részvételért emléklapot kaptak, a díjazottak pedig mellé oklevelet, illetve arany, ezüst és bronz fakanalat. Emellett kiosztásra került, itt első ízben, a Szabadtűzi Lovagrend Vándor Díja is, amely szintén méltó kezekbe került.
EREDMÉNYEK
A VÁNDORDÍJAT BENKE CSABA KAPTA A KAPROS-TÚRÓS CSUSZÁVAL TÁLALT HARCSAPAPRIKÁSÁÉRT.
A Szakmári Falunapok gasztronómiai kínálata tehát egy komoly programponttal gazdagodott, de ne felejtsük el, hogy a rendezvénynek régi hagyománya a házi sütemények mustrája is, amelyet édes és sós, valamint torta kategóriákban jutalmaztak – ennek eredményeit a falunapról szóló összefoglalónkban közöljük.