2023. 06. 05. hétfő
Fatime
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

„Életmorzsák” – Mihó Izabella csütörtökön a könyvtárban mutatja be új kötetét

Helyszín: Tomori Pál Könyvtár, Előadóterem
Dátum: 2020. január 16., csütörtök 17:00
„Életmorzsák” – Mihó Izabella csütörtökön a könyvtárban mutatja be új kötetét

A lírai és prózai műveket egyaránt alkotó írónő ezúttal egy öt novellát csokorba fűző kötettel – egyben első önálló kötetével – ajándékozta meg az olvasókat. Az öt elbeszélés esendő, hétköznapi emberek történeteit meséli el.

Mihó Izabella prózai műveket és verseket egyaránt ír. Már diák korában az irodalom felé fordult, belső késztetése mellett irodalomtanárainak bátorítására – amint az kiderült a még a volt SZTK épületében működő Tomori Pál Könyvtár „Alkotók köre” című rendezvénysorozatának egy 2012. februári alkalmakor tett bemutatkozásából kiderült.
Akkor kérésünkre így írt magáról, életútjáról olvasóinknak Mihó Izabella:

1980-ban születtem Baján, úgy tűnik, szerencsés csillagzat alatt. Az általános iskolát Érsekcsanádon végeztem, majd a bajai Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolában folytattam. Szerencsére mindkét helyen nagyszerű tanárok vezettek be az irodalom szépségeibe, Pastrovics Antalné és Grófné Sándorfi Anikó. A szívemnek két csücske van, az írás és a rádiózás. Tíz évig műsorvezetőként dolgoztam a Korona Rádióban, amely nagyon fontos és értékes állomás az életemben.” – nyilatkozott a most újra a Tomori Pál Könyvtárban, de immár annak főutcai épületében bemutatásra kerülő kötet szerzője, aki nem született Kalocsai. Városunkba kerülésének történetét és térségünkben maradásának okait is megosztotta velünk

Buzás Norbert közreműködésével 2000-ben kerültem Kalocsára, csoporttársak voltunk a főiskolán, és ő ajánlotta, hogy érdemes lenne megpróbálkoznom a műsorvezetéssel. Nagyon megszerettem Kalocsát és térségét, hangulatos, barátságos és vendégmarasztaló, itt találtam meg az otthonom. Jelenleg Foktőn élek, húsz hónapos kisfiam a bizonyíték arra, hogy nem hiába” – írta akkor Mihó Izabella. De

ENNEK IMMÁR IDESTOVA NYOLC ÉVE, TEHÁT SOK VÍZ LEFOLYT AZ ÓTA A DUNÁN, ÍGY A MOSTANI KÖNYVBEMUTATÓ SORÁN VALÓSZÍNŰLEG AZT IS MEGTUDHATJUK, HOGY HOGYAN ALAKULT, MI VÁLTOZOTT AZ ÍRÓ-KÖLTŐ ÉLETE ÉS PÁLYÁJA AZ ELTELT KÖZEL EGY ÉVTIZEDBEN.

Egy dolog azonban valószínűleg maradt, amiről így írt annak idején Mihó Izabella:

Szeretem a vidék nyugalmát, a Duna közelségét, hogy reggelente madárdal és békák hada ébreszt, akiket szerencsére már nem kell csókolgatnom a csodáért.” Az irodalommal való kapcsolatát így jellemezte az írónő:

Az írás már gyermekkorom óta része az életemnek, leginkább novellákat és verseket alkotok. Több alkalommal megjelentem egy dusnoki irodalmi folyóiratban, az Alko-Társban, illetve folytatásos történetekkel a BónuszPress-ben. 2009-ben Adél hazatérése című novellámat beválogatták a Garbo Kiadó Ígéretek című antológiájába, amely megtalálható Kalocsán, a könyvtárban. A terveim között szerepel egy önálló novelláskötet.

– JÓLLEHET, ÉPP ENNEK A NOVELLÁSKÖTETNEK A BEMUTATÓJÁRA VÁRJÁK AZ OLVASÓT A SZERVEZŐK

  • január 16-án, csütörtökön
  • 17.00-kor
  • a kalocsai Tomori Pál Könyvtár (Szent István király út 2-4.)
  • előadótermébe



Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 01., 18:49
Egyéni tájékoztatás adással, pódiumbeszélgetésekkel csábítják a leendő rendőröket, de egészségügyi és pszichológiai konzultáción is részt vehetnek az érdeklődők.
2023-05-30 12:49:46
A Kalocsa TV Magazin műsorában ezúttal a török Akkuyu erőmű építésének újabb fontos állomásáról számolnak be: megérkezett az első üzemanyag szállítmány. Az ottani projektben szerzett tapasztalatokat a Paks II. Atomerőmű építése során is hasznosítják. A műsorban szó lesz még az új blokkok manőverezőképességéről, beszámolnak a Paks II. Tudásmenedzsment Akadémia legutóbbi előadásáról, végezetül a TámogAtom sorozat Pata Jenő Gábor géderlaki plébánossal készült epizódját láthatják. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>
2023. 06. 05., 07:40
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. Még >>>
2023. 06. 04., 09:39
Június 8-18. között ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végeznek a kalocsai járásban. Még >>>
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>