Az első megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatai 2016-ban jelentek meg. Akkor senki nem gondolta, hogy egy alaposan körüljárt, gondosan megtervezett beruházásnál, egy nyertes pályázatnál majd a megvalósítás adhatja fel az igazi kihívást. Pedig néhány esetben így történt. 2018-19-ben az építőipari árak jelentősen megemelkedtek. A megyei önkormányzat kilenc folyamatban lévő pályázat teljes körű megvalósítása érdekében 90 millió forint plusz támogatásról döntött.
A pályázatok nyertesei hiába rendelkeztek támogatói döntéssel, mégsem volt elegendő pénzük a kivitelezésekhez.
A KORMÁNY 2019-BEN DÖNTÖTT ARRÓL, HOGY LEHETŐSÉGET AD AZ ALÁTÁMASZTOTT TÖBBLET KIADÁSOK FEDEZETÉRE, MÉGPEDIG A BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KOORDINÁCIÓJÁBAN LÉVŐ TOP KERETBŐL.
A mostani döntés alapján majdnem 90 millió plusz forrás kerül Bács-Kiskun megyébe, amely a következő projektek megvalósulását szolgálja:
Bács-Kiskun tovább épül, tovább szépül! – áll a megyei önkormányzat közleményében.
Képünk csak illusztráció!