Szombat délután érkezett Kalocsára testvérvárosunk, Kirchheim unter Teck 16 diákból és 2 kísérőből álló csoportja. A Freihof Realschule diákjait október 13-án délelőtt Dr. Bálint József fogadta a városháza dísztermében – derült ki Kalocsa Város Önkormányzatának tájékoztatásából.
A kalocsa.hu oldalon közzétett beszámoló szerint, a polgármester a gyerekeknek Kalocsa történelméről, hagyományairól és a két város 1990. május 5-ig visszanyúló testvérvárosi kapcsolatáról is beszélt.
A városvezető a találkozón azt is hangsúlyozta: a magyar és a német gyerekeknek kölcsönösen fontos a cserediák program, amely a tanuláson túl egymás kultúrájának, szokásainak megismeréséhez is immár 25 éve lehetőséget biztosít.
Forrás: www.kalocsa.hu
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel országos politikai kérdésekről, a közösségi média erejéről, fejlesztésekről, az uszoda bezárásáról és az 51-es út helyzetéről is beszélgettünk, de a politikus azt is megosztotta, mit gondol dr. Bagó Zoltán polgármester levelezéséről.