2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsa Város Népművészetéért - Király Ilus Díj Tóth József Károly – néptáncos részére

2022. 08. 20., 14:10

Kalocsán született 1954-ben. 1964 óta táncol, ebben az évben Tóth Ferenc - Feri bácsi, tanító fedezte fel benne a tehetséget.

Tanítója volt Tóth Ferenc, Pécsiné Ács Sarolta, Cserei József, Bencze Károlyné mellett sok nagy tudású koreográfus is: Born Miklós, Foltin Jolán, Szabadi Mihály, Tímár Sándor, Töreki Imre.

A Kalocsai Népi Együttes történetét hivatalosan 1967 óta jegyzik, ő akkor már tagja volt annak, 1968-ban a felnőttek közé került. 1968 nyarán rendezték az I. Dunamenti Folklór Fesztivált, amelyen ő szervesen részt vett.

1986 óta feleségével, Szabó Ágnessel együtt tagja a jelenleg dr. Kovács Istvánné Sztakó Éva által vezetett Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesületnek.

1991-ben megalapították a Kalocsa Népművészetéért Alapítványt, fő feladatának tekintve Kalocsa népművészeti értékeinek a megőrzését. Feleségével mindketten alapító tagjai a szervezetnek. A megalakuláskor megválasztották az alapítvány kuratóriumi tagjának, amit a mai napig betölt és segíti az alapítvány munkáját.

1998-ban megkapta a Pécsiné Ács Sarolta díjat. Akkor úgy fogalmaztak, hogy a fiatalok számára példaértékű szorgalmáért, emberi tartásáért.

2000-ben Fülöp Ferenc szólótáncverseny díjat nyertek Cselik Máriával.
2007-ben a Kalocsai Népi Együttes 40 éves évfordulója alkalmával a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség emléklapját kapta.

Két fiúgyermek, Gábor és Tamás édesapja, Tamás pár évig táncolt is a szüleivel.

Közel 60 éve táncol, Kalocsán él, nevelte családját és vitte ezeken az éveken keresztül hírül a világban, több mint 15 országban a kalocsai táncok nevét.

A kérdésre, hogy mit jelent neki a néptánc, a következőket felelte:

Az én életemnek már szerves része a tánc, a zene, a népdal. Az én életem ezek nélkül már elképzelhetetlen. Az évek múlásával csendesedik a nóta, lassul a tánc, de úgy gondolom, ez nem csorbít az értékén, csak szebb és méltóságteljesebb lesz tőle.”

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK